Macron külön is felszólította Izraelt

Emmanuel Macron francia elnök felszólította Izraelt, hogy tegyen le annexiós terveiről Ciszjordániában – közölte az államfő hivatala pénteken.

A párizsi elnöki hivatal közleménye Macron és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő csütörtöki telefonbeszélgetését összegezte.

Macron figyelmeztette Netanjahut, hogy a „palesztin területeken” létrehozott zsidó települések bekebelezése

„ellentétes lenne a nemzetközi joggal, és veszélybe sodorná a kétállami megoldást, illetve az igazságos és tartós béke megteremtésének lehetőségét izraeliek és palesztinok között”.

A francia elnök egyúttal leszögezte: országa eltökélten támogatja Izrael biztonságát, és rendíthetetlenül fáradozik a közel-keleti feszültségek enyhítése érdekében. Macron hangsúlyozta, hogy a két országot a barátság és a bizalom köti össze, amelynek fenntartásához ragaszkodik.

A francia kormány június végén figyelmeztette Izraelt: a szóban forgó területek annexiója hatással lehet kapcsolatára az Európai Unióval. Egyúttal jelezte:

Párizs továbbra is kész elismerni a palesztin államot, ha eljön az idő.

Franciaország, Németország, Egyiptom és Jordánia kedden ismételten felszólították Izraelt, hagyjon fel terveivel. Nagy-Britannia szintén ellenzi az annexiót.

Németország, Franciaország, Egyiptom, Jordánia közösen tiltakozik, a Hezbollah rakétákkal fenyegeti Izraelt

Közös nyilatkozatban ítélte el kedden a német, a francia, az egyiptomi és a jordániai külügyminiszter Ciszjordánia egy részének tervezett izraeli annektálását, az iráni hátterű libanoni terrorszervezet pedig rakétaesővel fenyegeti a zsidó államot.

Az izraeli nagykoalíciós kormány pártok közötti megegyezése lehetővé tette, hogy Benjámin Netanjahu július 1-jével megkezdje az előkészületeket Izrael szuverenitásának kiterjesztésére, mely Ciszjordánia területének legfeljebb 30 százalékát érintheti a Donald Trump amerikai elnök kormánya által kidolgozott közel-keleti béketervvel összhangban. A legutóbbi jelentések szerint az eredetileg megjelölt 30 százalék helyett már csak 15 százalékról folyik az egyezkedés, mivel a Jordán folyó völgyének annektálása lekerült a napirendről.

Izrael 1967-ben, az úgynevezett hatnapos háborúban foglalta el a Jordán folyó nyugati partján fekvő Júdea-Szamáriát (Ciszjordánia), ahol azóta több tucat zsidó település épült, amelyeken mintegy félmillió ember él, de ezeket a településeket a nemzetközi joggal ellentétesnek tartja a nemzetközi közösség jelentős része. Az oslói-i „békefolyamatban” vízionált kétállami megoldás értelmében a leendő palesztin állam Ciszjordánia és a Gázai övezet területén jött volna létre. Kelet-Jeruzsálemet Izrael már 1980-ban már annektálta.

Izraelbe menekítenék a francia zsidókat

A Cionista Világszervezet szerint Franciaország „behódolt” az iszlám dzsihádnak, és Izrael is csak nyerhet a francia zsidókkal.