Németország, Franciaország, Egyiptom, Jordánia közösen tiltakozik, a Hezbollah rakétákkal fenyegeti Izraelt

Közös nyilatkozatban ítélte el kedden a német, a francia, az egyiptomi és a jordániai külügyminiszter Ciszjordánia egy részének tervezett izraeli annektálását, az iráni hátterű libanoni terrorszervezet pedig rakétaesővel fenyegeti a zsidó államot.

„Az 1967-ben elfoglalt palesztin területek bármely részének beolvasztása Izraelbe ellenétes lenne a nemzetközi joggal, és veszélyeztetné a közel-keleti békefolyamatot”

— áll Heiko Maas német, Jean-Yves Le Drian francia, Számeh Sukri egyiptomi és Ajmán Szafadi jordániai külügyminiszter nyilatkozatában az MTI szerint.

„Nem fogadnánk el az 1967-es határok semmilyen módosítását, amelyről a konfliktusban érintett felek nem állapodtak meg” — emelték ki, hozzátéve, hogy

az esetleges egyoldalú határmódosítás „komoly következményekkel” járna a térség biztonságát és stabilitását illetően,

illetve nagyban akadályozná az „átfogó és igazságos béke” kialakítását célzó törekvéseket.

Egy ilyen lépés az Izraelhez fűződő viszonyra is hatást gyakorolna – hangsúlyozta Németország és Franciaország, valamint az Izraellel egyaránt határos Egyiptom és Jordánia külügyminisztere.

Aláhúzták, hogy a nemzetközi jog és az ENSZ vonatkozó határozatai alapján továbbra is az izraeli-palesztin konfliktus megegyezésre épülő, kétállami megoldását pártolják, és felajánlották segítségüket a tárgyalásokhoz vezető út megnyitásához.

Az Új Kelet Online értesülése szerint kedden a libanoni Hezbollah terrorszervezet vezetője, Hasszán Naszrallah is megígérte, hogy megakadályozza Izrael Júdea és Szamária egyes részeinek annektálására irányuló tervét.

„Támogatjuk a palesztin népet és vezetőségét, és készek vagyunk bármit megtenni az annektálási terv megakadályozása és meghiúsítása érdekében”

– mondta az Irán támogatását élvező terrorszervezet vezetője a második libanoni háború kirobbanásának évfordulója alkalmából tartott beszédében.

A Hezbollah múlt hónapban megosztott egy videót, azzal fenyegetve, hogy precíziós irányítású rakétákat küld Izrael nagyobb városaira.

„Ma már nem csak, hogy el tudjuk érni Tel-Avivot, de, Isten akaratával és segítségével, nagyon konkrét célpontokat is elérhetünk Tel-Avivon belül. A megszállt Palesztinában bárhol lecsaphatunk”.

— mondta Naszrallah.

Izrael becslései szerint a Hezbollah több mint 100 000 rakétából és lövedékből álló arzenállal rendelkezik.

Izrael 1967-ben, az úgynevezett hatnapos háborúban foglalta el a Jordán folyó nyugati partján fekvő Júdea-Szamáriát (Ciszjordánia), ahol azóta több tucat zsidó település épült, amelyeken mintegy félmillió ember él, de ezeket a településeket a nemzetközi joggal ellentétesnek tartja a nemzetközi közösség jelentős része. Az oslói-i „békefolyamatban” vízionált kétállami megoldás értelmében a leendő palesztin állam Ciszjordánia és a Gázai övezet területén jött volna létre. Kelet-Jeruzsálemet Izrael már 1980-ban már annektálta.

A Palesztin Hatóság szövetségeseket toboroz az annektálás megakadályozására

Az autonóm hatóság számos ENSZ-tagállam támogatását kívánja megszerezni az izraeli lépés megakadályozására.