Megindultak a migránsok Törökországból

Törökország ismét megnyitotta szárazföldi határait Európába a migránsok előtt – jelentette ki Níkosz Déndiasz görög külügyminiszter, miután szerdán Josep Borrellel, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével látogatást tettek az Évrosz határfolyó térségében.

A tárcavezető szerint Törökországból egyre több menedékkérő érkezik.

Déndiasz emellett azzal vádolta meg a török parti őrséget, hogy a migránsokkal teli bárkákat „a görög szigetekhez kíséri”. Egyben kijelentette, hogy Törökország aláássa a békét, a stabilitást és a biztonságot a Földközi-tenger keleti részén.

Borrell uniós támogatást ajánlott Görögországnak. Mint mondta,

az „EU eltökélt abban, hogy megvédje külső határait és Görögország szuverenitását”.

Az uniós főképviselő Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnökkel is találkozott Athénban. A megbeszélésen hangsúlyozta, hogy

„törekszik a párbeszédre Törökországgal a közös érdekek védelme és a regionális stabilitás erősítése végett”.

Recep Tayyip Erdogan török elnök február végén megnyitotta országa határait az Európába igyekvő migránsok előtt. Arra hivatkozott, hogy az EU nem tartotta be a 2016-os menekültügyi egyezményt, amelyben Brüsszel a többi között több milliárd eurós támogatást ígért a Törökországban lévő menekültek ellátására. Erdogan bejelentését követően menedékkérők ezrei indultak meg a görög határ irányába. Válaszul Görögország szigorú határellenőrzést vezetett be.

A görög Évrosz határkörzet mentén több összecsapás is volt migránsok és a biztonsági erők között. Nem sokkal a koronavírus-járvány kitörését követően Törökország ismét lezárta határait.

A törökök elszállították a migránsokat a görög határról

A hatóságok arról győzködték őket: az új típusú koronavírus-járvány miatt kockázatos, ha a határnál maradnak.

Az EU külső határainál kellene lefolytatni a gyorsított menekültügyi eljárásokat

— nyilatkozta Karl Nehammer osztrák belügyminiszter szerdán a Die Welt című német lapnak. Közben Burgenland szociáldemokrata vezetése tiltakozik a belügyminiszter korábban bejelentett terve ellen, amely szerint Kismartonban (Eisenstadt)létesítenének központot a gyorsított menekültügyi eljárások lefolytatására.

Nehammer a német belügyminiszter, Horst Seehofer terveit támogatja azzal, hogy az EU külső határainál kellene lefolytatni a menekültügyi eljárásokat. A tárcavezető kifejtette: azok esetében, akiknek kicsi az esélyük a menedékjog megszerzésére, gyorsan kell meghozni az ezzel kapcsolatos döntést. Így ugyanis minél gyorsabban visszaszállíthatják őket a hazájukba. Ez egyben „megfelelő figyelmeztetés” és védelem lenne azok számára, akik nekivágnak az embercsempészek által szervezett, többnyire életveszélyes útnak. Hangsúlyozta: ezzel egyben megvédik az EU külső határait az illegális bevándorlókkal szemben.

Évtizedes mélyponton a migráció Európában

A menedékkérelmek száma áprilisban 8730 volt, ami 86 százalékos csökkenést jelent a februári 61 421-hez képest.

A hétvégén vált ismertté ugyanakkor az osztrák belügyminisztérium döntése, amely szerint

azokat a menedékkérőket, akikre Ausztria keleti részében találnak rá, bizonyos feltételek mellett először Kismartonba (Eisenstadt) szállítják.

A tervek szerint itt folytatják majd le a korábban Stájerországban, Alsó-Ausztriában, illetve Bécsben végzett eljárásokat.

Burgenland szociáldemokrata vezetése ugyanakkor tiltakozik a projekt ellen. Robert Hergovich, a szociáldemokrata párt (SPÖ) frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy a burgenlandi lakosok oldalán állnak, és minden lehetséges demokratikus eszközzel megkísérlik megakadályozni a terv megvalósítását. Nem zárható ki az sem, hogy a lakosság véleményét is megkérdezik majd – tette hozzá. A politikus szerint nincs szükség a menekültügyi központra; a beadott menedékkérelmek száma ugyanis az elmúlt hónapokban „drámaian visszaesett”. A szociáldemokraták ugyanakkor azt szeretnék, ha Burgenland „mértékkel és megfelelő céllal” nyújtana menedéket a bevándorlóknak.

Karl Nehammer (ÖVP) belügyminiszter hangsúlyozta: „menekültközpont” létesítését tervezik,

amelynek környékét nem hagyhatják majd el a menedékkérők, és ott kell tartózkodniuk a gyorsított menekültügyi eljárás idején. Ezzel ugyanis megakadályozhatják, hogy a menedékjogra nem jogosult migránsok bejussanak Ausztriába, illetve Közép-Európába – szögezte le.

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter spanyolországi látogatásán leszögezte, hogy

jelentős egészségügyi és gazdasági kockázatokat jelentene egy újabb migrációs hullám, márpedig a koronavírus az illegális bevándorlás erősödését válthatja ki, minthogy a járvány a már egyébként is nehéz helyzetben lévő országokat sújtotta jobban.

Szijjártó: komoly kockázatot jelentene egy újabb migrációs hullám

A külügyminiszter szerint Európa nem kerülhet még egyszer annyira kiszolgáltatott helyzetbe, mint az elmúlt hónapokban volt.