A törökök elszállították a migránsokat a görög határról

Távoztak a görög-török határtól azok az Európába vágyó migránsok, akik Ankara február végi döntése nyomán érkeztek oda szerte Törökországból, ám feltorlódtak a török oldalon, miután a görög határrendészek szigorúan felléptek ellenük és lezárták előttük az utat – írta az Anadolu török állami hírügynökség.

A szűkszavú jelentés szerint a migránsok egy része elvesztette a reményt, hogy Görögország megnyitja „kapuit”, ezért közölte a török Edirne tartomány bevándorlási hivatalának dolgozóival, hogy el akarja hagyni a térséget. A migránsok egy másik részét maguk a hatóságok győzték meg arról, hogy az új típusú koronavírus-járvány miatt kockázatos, ha a határnál maradnak.

A távozni szándékozókat a kormányzói hivatal szervezésében buszokkal „vendégházakba” szállították – írta az Anadolu, hozzátéve, hogy a járvány okán elrendelt karantén idejét kitöltő migránsokat a „megfelelő” térségekbe viszik tovább.

A Demirören török hírügynökség azt is közölte, hogy a hatóságok később eltávolították a pazarkulei átkelőnél csaknem egy hónapja várakozó migránsok sátrait és „kitakarították” a területet.

A török vezetés február 28-án jelentette be, hogy a hatóságok már nem tartóztatják fel azokat a migránsokat, akik az ország területéről az Európai Unióba (EU) kívánnak menni. A lépés következtében az ENSZ adatai szerint több mint tízezer illegális bevándorló indult meg Görögország felé.

A zsúfolt görög menekülttáborokat drámaian fenyegeti a koronavírus

Az EU 42 ezer menedékkérő evakuálására szólított fel, mert a zsúfolt táborokban a legyengült emberekre komoly veszélyt jelent a vírus.

Athén a határvédelem megerősítésével reagált és felfüggesztette a menedékkérelmek befogadását. Az unió tagállamai átfogó támogatásukról biztosították a görög hatóságokat, amelynek keretében az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) egyebek mellett 100 határőrt küldött Görögországba a helyzet kezelésére.

Recep Tayyip Erdogan török elnök először a 2016-os EU-török migrációs megállapodás felülvizsgálatát kérte, majd Brüsszelben tárgyalt az unió központi intézményeinek vezetőivel, de az új koronavírus okozta világjárvány miatt március 17-én már csak videokapcsolaton keresztül egyeztetettek a kérdésről Emmanuel Macron francia elnökkel, Angela Merkel német kancellárral és Boris Johnson brit miniszterelnökkel, nem pedig személyesen Isztambulban, amint korábban tervezték.

Süleyman Soylu török belügyminiszter csütörtökön a kormányközeli A Haber török hírtelevízióban úgy nyilatkozott, hogy a február 28. óta eltelt hetekben 148 ezer 360 migráns jutott át Görögországba a szárazföldi határon, további 2390 pedig az Égei-tengeren keresztül. A görög vezetés korábban nyomatékosan cáfolta a Soylu által közölt adatokat. A török tárcavezető csütörtökön azt is közölte, hogy 4600-an várakoznak még a pazarkulei határnál.

A pénteki török sajtójelentésekből nem derült ki, hogy nagyjából mennyien tartózkodtak a görög-török szárazföldi határ közelében, mielőtt távoztak.

A pazarkulei átkelőnél és környékén a görög határrendészek számos alkalommal vetettek be könnygázt és villanógránátokat a migránsok feloszlatására, akik válaszul kövekkel dobálták meg őket.

A török belügyminiszter korábban bírálta a görög biztonsági erőket és a Frontexet, amiért „erőszakos” fellépésük következtében szerinte három migráns életét vesztette, legkevesebb 164 pedig megsebesült. Athén cáfolta, hogy túlzott erőszakot alkalmazott volna.

Törökország mégis inkább lezárja határait az EU felé

Erdogán meggondolta magát.