A béketerv kizárna huszonöt zsidó települést Izraelből

Az amerikai béketerv jelenlegi térképe alapján több ezer zsidó ragadhat Izraelen kívül. 

Ahogy korábban a Neokohn is beszámolt róla, az izraeli jobboldalon belül konfliktusokat generált az amerikai béketerv megvalósítása. A telepesek jelentős része elégedetlenséget fejezett ki a tervezettel kapcsolatban.

A zsidó települések politikai vezetői amiatt tiltakoznak, hogy úgy tűnik, a Trump-Kushner féle béketerv megvalósításakor 25 kisebb településre nem lesz kiterjesztve Izrael szuverenitása – írja az Arutz 7.

Az érintett települések között vannak nagyobb telepek és apró, Izrael által is illegálisnak nyilvánított, néhány tucat házból álló előőrsök. Jelenleg is zajlanak a tárgyalások a közös amerikai-izraeli bizottságon belül, hogy pontosan hol húzzák meg a határokat. Több vezető azt állítja, hogy a jelenlegi terv alapján zsidó családok százai izraeli területen kívül fognak ragadni.

A várakozások szerint Benjamin Netanjahu július elsején fogja ismertetni a Jordán-völgy és a Júdea és Somron területén levő zsidó települések annektálásával kapcsolatos terveket.

Elvileg az volt a településeknek adott ígéret, hogy minden zsidó városra ki lesz terjesztve az izraeli szuverenitás. Azonban a települések politikai vezetői, valamint a Fiatal Telepes Fórum nevű szervezet képviselői szerint 25 település Júdea és Somron területén kimaradhat.

A telepes vezetők levelet intéztek a miniszterelnökhöz és arra kérték, hogy tisztázza a lakosok helyzetét. Az érintett települések között van Asáel a Júdeai-hegységben, valamint Havat Gilád Somronban, és Givat Aszáf, amely Jeruzsálemtől északra helyezkedik el. Jelenleg ezek a települések mind izraeli közigazgatás alatt vannak és a hadsereg védelmét is élvezik, az annektálás mindössze hivatalossá tenné a helyzetüket, viszont kérdés mi történne velük, ha az új határ túlsó oldalán ragadnának.

Teljesen új területekre lépnének az izraeli telepesek?

Több tucat fiatal indított kampányt, az A zónától sem riadnak vissza.