Főleg online gyűlölködnek az antiszemiták Csehországban

Tavaly kétszer annyi zsidóellenes atrocitást regisztráltak, mint egy évvel korábban — az esetek 95 százalékában az internet maradt a gyűlölködés terepe.

Csehországban 2019-ben 694 antiszemita atrocitás történt, ez duplája az egy évvel korábbi 347 esetnek — ismertette honlapján az Európai Zsidó Szövetség (European Jewish Association – EJA)

A brüsszeli székhelyű lobbiszervezet cseh munkatársai által készített 58 oldalas tanulmányt a napokban mutatták be. Ebben az elsőre ijesztőnek ható emelkedés mellett a készítők leszögezik, hogy

a zsidók elleni gyűlölködés megnyilvánulása szinte kizárólagosan a virtuális térre szorítkozik.

95 százalékban ugyanis online platformokon szűrték ki az uszító jellegű megjegyzéseket. Szerencsére fizikai erőszakosságig fajuló esetről egyáltalán nem érkezett jelentés.

Mindössze három esetben történt olyan faji gyűlöletre visszavezethető vandalizmus, amikor feliratokkal vagy falfirkákkal nyilvánult meg az ellenségeskedés. Hat alkalommal pedig szóbeli antiszemita fenyegetést állapítottak meg — áll a jelentésben.

A kutatást végző szervezet hangsúlyozta: Csehországban a nyugat-európai országoknál még mindig sokkal kedvezőbb körülmények között tudják megélni zsidóságukat a közösség tagjai.

„Szükségesnek érezzük kifejezni, hogy a számok növekedése és a helyi közösségek hangulata egyáltalában nincs összhangban. Nem jellemző ránk az antiszemitizmus miatt rosszabbodó hangulat” — fogalmaznak a riport készítői, akik megjegyzik: a korábbinál sokkal több figyelmet kell szentelni a virtuális térben megjelenő gyűlölködés kiszűréséért.

Egymásnak ugrott Izrael kapcsán a cseh vezetés

Milos Zeman államfő és Andrej Babis kormányfő élesen elítélték a cseh külügyminiszter és két elődje írását, melyben bírálták a júdea-szamáriai zsidó települések tervezett izraeli szuverenitás alá vonását.