Egymilliárd dollárral szponzorálta Iránt a lebukott amerikai krőzus

Dél-Korea bankrendszerén és emírségi pénzügyi csatornákon keresztül, hamis számlák segítségével juttatott el az iráni rezsimnek rengeteg pénzt egy amerikai férfi.


Az alaszkai lakost, Kenneth Zongot az Egyesült Államok haza szeretne szállíttatni, hogy ott feleljen a hatóságok kérdéseire — közölte a I24News portál.

A férfit azzal gyanúsítják, hogy szisztematikus pénzmosással legalább egymilliárd (több mint 300 milliárd forintnyi) dollárt juttatott el az iráni kormány számára, eddig még bizonytalan eredetű célra.

A gáláns adomány egy dél-koreai bankon és az Egyesült Arab Emirátusokon keresztül ért el Teheránba.

Az eddigi feltételezések szerint Kenneth Zong — a vélhetően ázsiai-amerikai, Irán-barát adakozó — pénzét Koreában tartotta, ahol hamis számlák előállításával, olajkereskedelmi ügyvitelt álcázva tudta átutalni támogatását az iráni kormánynak — írja a lap.

Zong ügyeskedésére rájöttek a dél-koreai hatóságok, le is tartóztatták a férfit, akit elsősorban pénzmosással vádoltak. Márciusban azonban szabadon engedték. Most az amerikai hatóságok szeretnék kérdőre vonni tettéért. 

Arról nem szólnak a beszámolók, hogy most éppen hol lehet a férfi, és hogy milyen motivációból küldött pénzt Teheránba.

Egy párizsi székhelyű pénzügykutató szervezetet azonban idéznek: háborúkon nyerészkedők, terroristák finanszírozói és kábítószer-kereskedők bevett szokása az emírségi financiális szektor és az ingatlanpiac pénzügyi útvesztőjén keresztül intézni rejtegetni vágyott tranzakcióikat.

Amerika „összeomlását” ünneplik az autoriter rezsimek

Irán, Oroszország, Kína és Törökország megpróbálja a saját javára fordítani az Egyesült Államokban kialakult válságot.