A tilalom ellenére ezrek gyűltek össze a Tienanmen téri vérengzés évfordulóján Hongkongban

A hatóságok tiltása ellenére ezrek gyűltek össze a Tienanmen téri vérengzés 31. évfordulóján csütörtökön Hongkongban, több városrészben is gyertyagyújtással emlékeztek az elfojtott diáktüntetés halálos áldozataira.

Kínán belül eddig is csak Hongkongban és Makaón lehetett az 1989-es tüntetésekről és véres leverésükről megemlékezni. Idén a koronavírus-járványra hivatkozva még ezeket sem engedélyezték, például betiltották a hongkongi Victoria parkban évente megtartott hagyományos virrasztást is, azonban sokan ettől függetlenül összegyűltek a belvárosban.

Az AFP francia hírügynökség helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy többen elkezdték lebontani a park köré vont korlátokat, majd egy nagyobb csoport behatolt a területre, ahol gyertyával a kézben, védőmaszkot viselve különböző szlogeneket skandáltak Hongkong felszabadításáról.

„Immár harminc éve minden évben eljövök a virrasztásra június 4-én, de idén ennek még a szokásosnál is nagyobb a jelentősége, mert Hongkong ugyanazt az elnyomást tapasztalja ugyanannak a rezsimnek a részéről, mint ami Pekingben történt. A felszólalás az egyetlen fegyverünk”

– mondta egy 74 éves helyi lakos.

Crowds in Hong Kong defy ban to mark Tiananmen Square anniversary

Crowds in Hong Kong defy a police ban to mark the anniversary of the 1989 Tiananmen Square crackdown. Some 3,000 riot officers were expected to be deployed in the latest day of tension between China and the city. The Hong Kong legislature earlier passed a law to criminalise mockery of China's national anthem.

Később a rendőrök paprikaspray-vel oszlatták fel a demonstrálókat a Mong Kok negyedben, ahol több százan vonultak utcára, és egyesek úttorlaszokat állítottak fel. Többeket őrizetbe vettek.

A szakértők további tiltakozásokra számítanak. Hét katolikus templomban misét tartanak este, a Hongkongi Egyetem kampuszán pedig diákok délután megtisztították a mészárlás áldozatainak emlékművét.

„Tartunk attól, hogy utolsó alkalommal tarthattunk hasonló ceremóniát, de a hongkongiak örökké emlékeznek fognak arra, hogy mi történt június 4-én” – szögezte le egy fiatal nő.

A járványt legtöbben csak ürügynek tartják a hongkongi és makaói megemlékezés betiltására, a közvélekedés szerint egyértelműen politikai okok állnak a háttérben.

Sajtójelentések szerint Pekingben is fokozták a biztonsági intézkedéseket, az utcákon a szokásosnál is erősebb a rendőri jelenlét.

Csütörtökön Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kitett egy fényképet a Twitterre, amelyen az egykori diákmozgalom négy alakjával látható.

Erre reagálva a kínai külügyminisztérium szóvivője felszólította az Egyesült Államokat, hogy semmilyen formában ne avatkozzon bele az ország belügyeibe, s vessen véget az „ideológiai elfogultságnak”.

1989 tavaszán diákok kezdeményezésére hatalmas tömeg vert tábort a pekingi Tienanmen téren. A megmozdulások csúcspontján több mint egymillió ember gyűlt össze. A kommunista vezetés rendkívüli állapotot hirdetett, és a hadsereget küldte a tiltakozók ellen. A tüntetés szétverése során sokan meghaltak, de az áldozatok pontos száma a mai napig nem ismert, mert a történtekről Kínában szót ejteni sem lehet. A becslések néhány száz és háromezer közé teszik a meggyilkolt emberek számát.

Kína szerint a Tienanmen téri mészárlás „helyes politikai lépés volt”

A kínai kormány szerint az ország jelenleg azért stabil, mert akkor megtették a szükséges lépéseket.