Milyen amerikai és izraeli „háborús bűnöket” vizsgálna a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság?

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter megakadályozná a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) nyomozását, melyben Amerika afganisztáni és Izrael palesztin területeken folytatott tevékenységét vizsgálnák – írja a Times of Israel.

„Úgy gondolom, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság és a világ látni fogja, hogy eltökélt szándékunkban áll megakadályozni, hogy az amerikaiakat, illetve a barátainkat és szövetségeseinket Izraelben és másutt is belerángassa ebben ez a korrupt szervezet” – fogalmazott Mike Pompeo. A külügyminiszter hozzátette, „egyelőre nem szeretnék semmit mondani a bejelentésekről, erre néhány napot még várni kell.”

Mint arról a Neokohn is beszámolt, az ICC több ügyben tervezi vizsgálat lefolytatását, például az „afganisztáni helyzetről”, melyben amerikai és angol katonák esetlegesen háborús bűntetteket követtek el, illetve a „palesztin helyzetről”, melyben Izraelt és a palesztinokat is hasonló bűnökkel vádolhatják.

A helyzet abszurditását jelzi, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság adott esetben akár elfogatóparancsot is adhat ki magas szintű izraeli vezetők ellen.

Ide tartozhat Benjamin Netanjahu miniszterelnök, Avigdor Liberman és Mose Ja’alon volt védelmi miniszterek, valamint Aviv Kochavi altábornagy és az IDF korábbi vezérkari főnökei, Beni Ganz és Gadi Eisenkot.

Az ICC testületének azonban sem Izrael, sem az Egyesült Államok nem tagja, ezért a két ország arra való hivatkozással is elutasíthatja az ICC eljárását, hogy azok nem terjednek ki országaikra.

Pompeo amerikai külügyminiszter Netanjahu izraeli kormányfővel múlt héten Jeruzsálemben

Egy vezető amerikai diplomata közleménye szerint „a nemzetközi jog egyik sajátossága, hogy az ICC-hez hasonló szervezetekbe az adott országnak be kell lépnie. Mi sosem írtuk alá a Római Statútumot, így az ICC-ben sem veszünk részt.”

„Most, hogy a bíróság teljesen korrupt, és olyanok után akar menni, akik védték országunkat, és azt gondolják, ezeket a fiatalokat el tudja ítélni, nos, mi ezt nem fogjuk hagyni. Számos fronton harcolunk az eljárás ellen”

– tette hozzá a neve elhallgatását kérő diplomata.

Pompeo és az amerikai külügyi vezetés régóta dolgozik az ICC olyan nyomozásai ellen, melyek amerikai és izraeli eseteket vizsgálnának. Múlt héten, rövid izraeli látogatásakor Mike Pompeo azt nyilatkozta, hogy az amerikai kormány „régóta ellenáll az ICC illegitim vizsgálatainak”, majd hozzátette, hogy amennyiben az ICC eljárásainak hatáskörét Izraelre is kiterjesztené, úgy annak

„komoly következményei lesznek.”

Fatou Bensouda, az ICC vizsgálatát vezető ügyész április 30-án vonta vissza azon álláspontját, miszerint Palesztina a vizsgálat szempontjából önálló állam volna, így a hágai bíróság tudna nyomozni területén.

A továbbiakban a bíróság három bírája (Kovács Péter Magyarország, Marc Perrin de Brichembaut Franciaország és Reine Adélaïde Sophie Alapini-Gansou Benin képviseletében) kell döntsön a vizsgálatról.

Izrael álláspontja szerint Palesztina nem szuverén állam, ezért a területén történtekkel kapcsolatban a hágai szervezetnek nincs hatásköre. Benjamin Netanjahu kormányfő többször hangsúlyozta, hogy az ICC vizsgálata elleni fellépés kormánya egyik fő prioritása.

Az Egyesült Államok hozzáállása a hágai bírósághoz némileg javult az  Obama kormány idején, azonban a Trump elnökség alatt éppen az afganisztáni események ügyében kilátásba helyezett vizsgálat miatt romlott meg.

Izrael szintén sosem volt tagja a szervezetnek, miután az már 2002-es megalakulása óta kinyilvánította, hogy a háborús bűncselekmények listájába felvették „a népesség megszállt területre történő áttelepítését.”

Pompeo: „Az ICC Izrael elleni nyomozásának következményei lesznek”

Az amerikai külügyminiszter kijelentette, a Nemzetközi Büntetőbíróság politikai, nem pedig jogi intézmény, hozzátéve, Washington nem hiszi, hogy a palesztinokat szuverén államnak kellene tekinteni.