Letartóztatások kísérték a Templom-hegy újbóli megnyitását

A rendőrség azzal vádolja a gyanúsítottakat, hogy megpróbálták megakadályozni a zsidók belépését a területre.

A jeruzsálemi Templom-hegyet vasárnap nyitották meg a több mint két hónapos lezárás után a muszlimok és a zsidók előtt, és csak kisebb eseményekről számoltak be mindazok után, hogy tapinthatóan nő a feszültség amiatt, hogy egy keleti-jeruzsálemi autista embert egy nappal korábban agyonlőttek az izraeli biztonsági erők. A történteket jelenleg is vizsgálják; a rendőrség szerint az egyenruhások tévesen hitték, hogy a férfinél fegyver van – írja a The Times of Israel.

A rendőrség szerint nyolc muszlimot tartóztattak le, mert „nacionalista szlogeneket kántáltak” és megkísérelték megzavarni a zsidók belépését az ókorban mindkét zsidó Szentélynek, most pedig az Al-Aksza-mecsetnek otthont adó, mindkét vallás által szentként tisztelt területre.

A több ezer muszlim mellett zsidók százai is a helyszínre érkeztek abban a négy reggeli órában, amikor nem-muszlimokat is beengednek a Templom-hegyre. A vallásos zsidók látogatását kizárólag rendkívüli rendőri védelem és felügyelet alatt engedélyezik, ilyenkor is csak szigorú korlátozások mellett tudnak rövid sétát tenni az előre meghatározott útvonalon.

Az érkezők között feltűnt a veterán templom-hegyi aktivista és korábbi képviselő Yehudah Glick, Uri Ariel egykori miniszter, és a szintén volt képviselő Shuli Moalem-Refaeli is. Az érvényben levő tiltás ellenére néhányan imádkoztak is közülük, amit filmre is vettek.

יובל שגב | Yuval Segev on Twitter: „>>העליה (הראשונה ב70 הימים האחרונים), עברה בשקט וללא אירועים חריגים. העולים אף הצליחו לקיים תפילה קצרה pic.twitter.com/Wz5QpoPrrb / Twitter”

העליה (הראשונה ב70 הימים האחרונים), עברה בשקט וללא אירועים חריגים. העולים אף הצליחו לקיים תפילה קצרה pic.twitter.com/Wz5QpoPrrb

A Templom-hegy március végétől zárva volt, annak érdekében, hogy elejét vegyék a koronavírus terjedésének. A szent helyet a vasárnap reggeli órákban nyitották meg újra, korlátozás mellett.

Azok az aktivisták, akik azért küzdenek, hogy engedélyezzék a zsidó imát a Templom-hegyen, régóta sürgetik a kormányt, hogy nyissa meg újból a helyszínt, azzal érvelve, hogy tisztességtelen, hogy az iszlám Waqf szervezet tisztviselőinek és további muszlim tisztviselőknek engedélyezték a belépést a helyszínre a lezárás ideje alatt is, ám a zsidóknak nem.

Ben Shapiro szerint ideje lenne zsinagógát építeni a Templom-hegyre

A konzervatív kommentátort az őszi ünnepek alatt lezavarták a Templom-hegyről, mikor ott imádkozott. 

A muszlim imákat egyelőre kizárólag kijelölt szabadtéri területeken engedélyezik, ezek mindegyikén 50 ember tartózkodhat, bent az Al-Aksza-mecsetben, illetve a Sziklamecsetben nem.

Minden látogatónak maszkot kell viselnie, és a testhőmérsékletüket több, a Templom-hegyre vezető kapunál is mérik.

Az egymást követő feszült időszakok során számos összecsapásnak és erőszakos cselekménynek helyet adó terület megnyitása különösen kényes pillanatban történt meg, hiszen a határőrség szombat reggel halálosan megsebesített egy 32 éves arab férfit, Iyad Halakot, és az eset komoly felháborodást keltett a palesztinok körében.

Halakot Jeruzsálem óvárosában lőtték le, a rendőrség azt állította, hogy úgy tűnt, fegyver van nála. Ezzel szemben Halak fegyvertelen volt, és nyilvánvalóan nem értette a tisztek őt megállításra felszólító parancsát, amikor az Oroszlános kapu közelében haladt el. Állítólag gyalog menekült, és egy szeméttárolóban rejtőzött el.

A határőrök egymásnak ellentmondóan számoltak be az eseményekről. A parancsnok az ügyet vizsgáló nyomozóknak azt mondta, hogy felszólította a beosztottját a tűz beszüntetésére, ám az nem tartotta magát a parancshoz. Az érintett határőr azonban tagadta, hogy az események a parancsnoka beszámolója szerint történtek volna.

Mindkettőjüket szombaton hallgatták ki. A határőrtisztet házi őrizetbe helyezték, parancsnokát bizonyos feltételek mellett szabadon engedték.

Iyad Halak

Halak éppen abba a sajátos nevelési igényű fiatalok számára fenntartott oktatási intézménybe tartott, ahol tanult. Apja, Kheiri Hayak azt mondta a Kan közszolgálati műsorszolgáltatónak, hogy úgy véli, fia a mobiltelefonját tartotta a kezében, amikor a határőrök felfigyeltek rá.

„Minden reggel mondjuk neki, hogy tartsa a kezében a telefonját, hogy bármikor kapcsolatba léphessünk vele, és ellenőrizni tudjuk, biztonságosan megérkezett-e az oktatási intézménybe”

– mondta Kheiri.

A Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász által vezetett Fatah párt az eseményt „háborús bűnként” ítélte el. Kijelentették, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök teljes felelősséggel tartozik a „fiatal fogyatékos ember kivégzéséért”.

Szombat este aktivisták tiltakoztak Jeruzsálemben és Tel-Avivban is az incidens miatt. Jeruzsálemben mintegy 300-an gyűltek össze a belvárosban, és a Júdea-Szamáriában érvényesített izraeli katonai vezetés, illetve a rendőrségi erőszak ellen tiltakoztak. Több tucatnyian demonstráltak egy jaffai rendőrőrs előtt, „igazságosságot követelve Iyadnak”.

Amir Ohana, az új közbiztonsági miniszter, aki a rendőrséget is felügyeli, szomorúságát fejezte ki Halak halála miatt, és ígéretet tett az ügy kivizsgálására. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy korai „ítéletet mondani” az érintett határőrtisztek felett, megjegyezve, hogy

„másodpercek alatt kell életbevágó döntéseket meghozniuk egy olyan városrészben, ahol már számtalan terrortámadás történt, és ahol folyamatosan veszélyben forog az életük”.

A mostani halálesetet „ritka eseménynek” nevezve a rendőrség elmondta, hogy az ügyet azonnal belső vizsgálat alá vetették, egyúttal visszautasították a politikusok és más közszereplők a rendőrséget illető kritikáját.

„Helyénvaló megvárni a vizsgálat eredményét, mielőtt bármilyen döntő következtetésre jutnánk, és elkerülni a csúnya rágalmazását … mindazoknak, akik napi szinten védik az izraeli állampolgárok biztonságát” – olvasható a nyilatkozatban.

Izraeli rendőrökre dobtak gyújtóbombát a Templom hegyen

A Molotov-koktélos támadás után három gyanúsítottat őrizetbe vettek, és lezárták a szent helyet, amely az elmúlt hetekben erőszakos zavargások kereszttüzébe került.