Bezárja kapuit az Al-Aksza és a Sziklamecset a koronavírus miatt

A mecsetek igazgatója, Omar Al-Kiszwáni kijelentette, az imák továbbra is folytatódhatnak a Templom-hegy nyílt területein.

Az iszlámhívők védelme érdekében további intézkedésig bezárja kapuit az Al-Aksza és a Sziklamecset, az iszlám harmadik legszentebb helyén a nyílt területeken azonban zavartalanul folytatódhat a muszlim vallásgyakorlat — jelentették be vasárnap a vallási hatóságok.

Az elmúlt hetekben a koronavírus-pánik miatt jelentősen csökkent az Al-Akszában imádkozók száma péntekenként, az érkezőket pedig érkezéskor és távozáskor kézfertőtlenítőkkel fogadták az illetékesek — írja a Ynet. 

A legújabb intézkedés a koronavírus terjedésének megakadályozására tett a politikai és vallási hatóságok által egyre szigorúbb korlátozások sorozatát követi a Szentföldön.

Izrael fő rabbinátusa a múlt héten kijelentette, nyomatékosan kérik a zsidó vallásgyakorlókat, ne jöjjenek tömegesen imádkozni a Siratófalhoz.

Izraeli főrabbi: vallásjogi döntvény a kormány járványügyi intézkedése

Dávid Lau szerint a járványmegelőzési intézkedések betartása nem lehet egyéni mérlegelés tárgya.