„Tudatnunk kell az új generációkkal azt, hogy mik történtek korábban az arab országokban” – nyilatkozta a főszereplő.
Szaúdi televízió-sorozat készült az Arab-öbölmenti térségben élő zsidóság küzdelmes sorsáról a negyvenes-ötvenes években. A cselekmény főleg Izrael megalapításának idejében játszódik — derül ki a Jewish Chronicles cikkéből.
Az Áron anyja című műsort a szaúdi MBC kezdte el sugározni a Közel-Keleten, még Ramadán idején. Főszereplője egy zsidó asszony, aki az 1940-es és ’50-es években élt a régióban.
„Az emberek itt testvérekként éltek, nem vallásos megosztottságban”
— hangzik el Hayat Al-Fayad, a főszereplőt alakító színésznő szájából.
Egy másik, 1948-ban játszódó részben — azután, hogy a helyiek között elterjedt Izrael megalapításának a híre — valaki azt kiáltja: „A zsidók erőszakot tettek Jeruzsálemen”, majd egy zsidót holtan találnak a helyi zsinagógában.
Al-Fayad egy interjúban arról beszélt, hogy a műsornak különleges célja van.
„Tudatnunk kell az új generációkkal azt, hogy mik történtek korábban az arab országokban”.
Egy szaúdi kommentátor pedig kiemelte: az arab nézők, különösen az Arab-öbölben, nincsenek hozzászokva a zsidó karakterek látványához — kivéve, ha valamilyen gonosz, elnyomó vagy kém szerepről van szó.
„Itt, az öböl-menti képernyőkön most először láthatnak a nézők zsidó kultúráról szóló elemeket”.
A műsor természetesen nem maradt kritikák nélkül, néhány palesztin bojkottot is hirdetett.
Noha a palesztinok ügye mentén továbbra is diplomáciai konfliktus áll fent Izraellel, nyílt titokká vált az elmúlt években, hogy egyre több Öböl-menti arab monarchia igyekszik javítani kapcsolatait a zsidó állammal.





Hát szerintem az európai történelemben a zsidók csak azt követően váltak A GONOSSZÁ amikor a kereszténység államvallás lett a korábban politeista Római Birodalomban (merthogy rosszul foglaltak állást egy júdeai keresztre feszítéssel kapcsolatban).Az Iszlám hívei meg akkortól, miután elfoglalva Jeruzsálemet politikai tényezők lettek a Közel-Keleten, és akkortól ők lettek az európaiak szemében a LEGFŐBB GONOSZOK.Az egykori Oszmán Birodalomban gyűlölték és üldözték a pogányokat(ateisták, hinduk, Zoroaszter- hívők, animisták) de a KÖNYV (BIBLIA) Népei közül az ‘igazhitú” mozlimok otthon vannak az Iszlám földjén, a „tévelygő zsidók, meg keresztények” csak díj ellenében, de élhettek békén.(Lényegében az egykori Cordobai Kalifátus területén is ekként) A Közel- keleten mára jellemző arab-izraeli szembenállás csak első világháború után a térségben a győztes angolok és franciák z európaiak által kreált új államok területén született lényegében a 40-es évektől máig eszkalálódva,
Az arab-izraeli szembenállás akkor született, de az arab-zsidó szembenállás – a szépítő mesékkel ellentétben – az iszlám térhódítása óta megvolt, igaz, fel és le hullámzott. Mivel magyarázod a túlbuzgó cordovai kalifa rendeletét, hogy a zsidói vagy áttérnek, vagy kivándorolnak, vagy meghalnak? (12-ik század). A hebroni és cfati arab pogromokat, mészárlásokat a zsidónegyedekben? (1517, 1834, és mások). A damaszkuszi vérvádat? (1840). Hol volt még akkor a VH-1?
Én azzal,hogy az Iszlámon belül is vannak különféle árnyalatok, ahogy a kereszténységben is, aminek megvoltak a következményei, az”tévelygőre/eretnekekre”(ariánusok elüldözése, katárok kiirtása), karddal, máglyával olykor.Arról nem is beszélve, hogy a Koránnak van mekkai és medinai olvasata is, békésebb meg harcosabb, ha úgy teszik.Lényegében az adott pillanatban az adott területen hatalmon lévők vallási túlbuzgósága, vagy csupán érdekei bármikor és bárhol vezethetnek véres eseményekhez, VALLÁSI KÖNTÖSBE ÖLTÖZTETVE, meg sokszor sikeresebben, mert MERT ÚGY KÖNNYEBBEN HERGELHETŐK POGROMRA A HÍVŐK, a ‘nem igazán igazhitűekkel’ szemben. ..Az Iszlámon belüli siita- szunnita ellentét máig hullák ezreit produkálja, pedig hát azok ‘igazhitűek a javából’.