Miért akar Izrael területeket annektálni? És miért pont most?

A majd másfél évig tartó izraeli választási fiaskó egyik talán legizgalmasabb és legnagyobb nemzetközi figyelmet kiváltó kérdése egyes ciszjordániai területek Izrael általi tervezett annektálása.

A januárban bemutatott amerikai béketerv, a deal of the century, engedélyt ad Izrael számára, hogy joghatóságát kiterjessze a Jordán-völgyre és a ciszjordániai ún. „C területekre”, bennük a zsidó telepekkel. Az amerikai terv ezzel elismeri Izrael létfontosságú biztonsági érdekeit, illetve azt a realitást, hogy a zsidó telepek léte önmagában nem sért nemzetközi jogot, azok Izrael szerves részét képezik.

Az általánosságban használt „annektálás” kifejezés önmagában is azt sugallja, hogy Izrael a jogkiterjesztéssel olyasvalamit tesz, ami nemzetközi jogba ütközik, és hasonlatos ahhoz, mint amikor Oroszország szőröstül-bőröstül magához csatolta a korábban Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet.

Ez a párhuzam azonban, csakúgy, mint a nemzetközi joggal való érvelés, pontatlan és egyoldalú.

A realitás

1947-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete 181. számú határozatában rendelkezett az akkori angol mandátum alatt álló Palesztina felosztásáról, egy zsidó és egy arab állam formájában. Ez, mint sok más későbbi döntés is, igyekezett hozzájárulni a területen élő zsidó és arab lakosság szétválasztásához, minden ilyen kísérlet azonban kudarcba fulladt. A zsidó állam kikiáltását követően, 1948-ban a területet körülvevő öt arab állam indított véres háborút az akkor megszületett zsidó állam ellen, mivel azonban a fiatal Izrael sikerrel vágott vissza, a zsidó állam maradt, az ENSZ döntését csípőből elutasító palesztinai arabok pedig állam nélkül maradtak.

A vizionált palesztin állam területét képező majd öt és félezer négyzetkilométernyi, a Jordán folyó nyugati partján fekvő területet a – függetlenségét szintén nemzetközi megállapodások eredményeképpen alig pár évvel korábban kikiáltó – Jordánia hadserege foglalta el, és szembemenve a nemzetközi joggal, azt országához csatolta. Ugyanez történt a Gázai-övezettel, csak ott Egyiptom tette rá a kezét a területre.

A fiatal zsidó állam, nem sokkal sikeresen kivívott függetlenségét követően, ismét szembe kellett nézzen négy arab ország hadseregével. 1967-ben, a háborúk történetében egyedülálló hatnapos háborúból Izrael diadalmasan jött ki.

Nemcsak sikerrel verte vissza a jelentős túlerőben lévő ellenséget, de az ellenséges csapatokat messze országa korábbi határai mögé száműzte, visszafoglalta a Gázai-övezetet és a Szináj-félszigetet Egyiptomtól, a Golán-fennsíkot Szíriától, Júdeát és Szamáriát (Ciszjordániát) és Kelet-Jeruzsálemet Jordániától.

A Szináj-félszigetről 1982-ben, az izraeli-egyiptomi békeszerződés részeként Izrael visszavonult, maga mögött hagyva a terület sajátosságai miatt ritkaságszámba menő, ott kiépített igen jelentős infrastruktúrát. Ugyanakkor a többi, általa önvédelmi háborúban jogosan elfoglalt terület nem vált kétoldalú megállapodás részévé.

Máálé Ádumim látképe

Az 1993-ban megkötött oslói szerződés felvázolt egy kétállami megoldást az egyre fokozódó palesztin-izraeli konfliktus megoldásaként, ám az akkor Izrael által felkínált óriási engedményeket a palesztinok rendre visszautasították. Az ő fejükben valójában csak egyállami megoldás létezett: egy arab államé Izrael teljes területének helyén.

A kétállami vízió lehetősége 1990 óta egyre távolabb került, az intifádák, a sorozatos, nagyszámú áldozattal járó terrorcselekmények egyre csak megerősítették azt a tényt, hogy Izrael számára létszükséglet a biztonságát szavatoló Jordán-völgy és más ciszjordániai területek.

A kétállami megoldás indokolatlanságát erősítette az a tény is, hogy miután 2005-ben Izrael egyoldalúan átadta a Gázai-övezetet a palesztinoknak, kitelepítve az ott élő mintegy 9 ezer zsidót, akik kénytelenek voltak otthonaikat elhagyva hátat fordítani lakhelyüknek, a területet nem sokkal később a Hamász palesztin terrorszervezet vonta irányítása alá.

Izraeli vezetők óva intettek a gázai eredmények megismétlődésétől, a „területet a békéért” szlogennel futó politikai irány csúfos kudarcot vallott.

2018-ban a Donald Trump vezette amerikai kormányzat elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, 2019 márciusában pedig bejelentette, hogy az 1967-es honvédő háborúban elfoglalt Golán-fennsíkot Izrael szuverén részeként tartja számon. Az elismerés akkor is nagy szó, ha a Szíriától elfoglalt területre a nemzetközi közösség félve tekintett, hiszen annak Izraelhez való tartozását senki korábban nem ismerte el.

Az amerikai kormány a realitásokat figyelembe véve hozta meg döntését: a Golán-fennsík Izrael egyik legfontosabb stratégiai területe, hiszen onnan rálátás nyílik Izrael mellett Libanonra és Szíriára is. Ezen országok a fennsíknak pont ezt az egyedi fekvését használták korábban Izrael elleni támadásokra.

Netanjahu: „Ilyen történelmi esély Izrael megalapítása óta nem kínálkozott”

Az izraeli miniszterelnök közölte: az annektálási folyamat kezdeteként megjelölt július elsejei időpont nem változik.

A Golán-fennsík létfontosságú terület a zsidó állam vízellátásának szempontból is, hiszen szomszédos a Kineret-tóval, mely a legjelentősebb izraeli vízgyűjtő is egyben.

A fennsík Izraelhez tartozásának elismerése persze különbözik némileg a ciszjordániai területekétől, hiszen annak lakói szinte kizárólag zsidók, illetve majd 27 ezer, a zsidó államhoz lojális drúz. Ugyanez a júdeai és szamáriai területekről nem mondható el, hiszen annak arab lakossága igen jelentős.

Nemzetközi felháborodás

A nemzetközi felháborodást leginkább két ok generálta. Az egyik, hogy a ciszjordániai területekre kiterjesztendő izraeli jog szinte ellehetetleníti a kétállami megoldás gondolatát. A félelem nagyon is valós, azonban

semmilyen módon nincs tekintettel arra a tényre, hogy a kétállami megoldás az elmúlt 72 évben csak és kizárólag a palesztin fél ellenállása miatt hiúsult meg.

Az önálló palesztin állam persze a jogkiterjesztés után is megvalósulhat, azonban ahhoz a palesztinoknak egyesíteni kellene erejüket a két terület, Ciszjordánia és Gáza között, és sürgősen meg kéne szabadulniuk minden fegyverüktől. Ez, mint sok más, az amerikai béketervben szereplő kritérium szinte elképzelhetetlen, rövid- és hosszútávon is.

A Ciszjordánia egyes területein megvalósuló izraeli jogkiterjesztés ellenzői szerint a lépés a 4. genfi egyezménybe ütközik, mely elvileg eleve jogtalannak ítéli a háborúban megszerzett területeken létesített civil településeket. Az izraeli és amerikai álláspont szerint Ciszjordánia azonban nem tartozott semmilyen országhoz, mivel a palesztinai arabok elutasították egy önálló ország létrehozását, a terület gazdátlan maradt, azt 1948-ban Jordánia annektálta, az izraeli jelenlét mindössze ennek a helyzetnek vetett véget 1967-től.

A jogkiterjesztés lehetséges következményei

Amennyiben a várakozásoknak megfelelően Izrael megvalósítja a jogkiterjesztést, az számos gazdasági, politikai és etnikai kérdést vet majd fel.

Elemzők szerint, amennyiben Izrael az amerikai béketervben szereplő területeket, a Jordán-völgyet és a „C területként” nyilvántartott részt vonja jogrendszere alá, a lépés biztonsági költségei, a meglévő kerítés átépítése, kiterjesztése és fenntartása jelentős, majd tízmilliárd dollárnyi költséggel járna (lásd Yarom Ariav “A gazdasági aspektus” c. munkája az izraeli vezérkar (CIS) részére, 2019 január 14.).

A nemzetközi elutasítás miatt szintén várható, hogy némileg csökken az Izraelbe irányuló befektetési kedv, ennek mértéke egyelőre megbecsülhetetlen, bár minden bizonnyal alulmarad a 2014-es gázai hadjárat és a 2000 és 2005 közti második intifáda miatt elmaradt külföldi befektetések két és fél milliárd dollárnyi kiesésétől (lásd CIS, izraeli vezérkari jelentés 33. old. Ciszjordánia annektálásáról).

Az is igaz, hogy a jogkiterjesztés miatt izraeli állampolgárrá váló palesztinok megboríthatják a jelenleg is kényes zsidó-arab mérleget, azonban elemzők rámutatnak arra, hogy a jobb életkörülmények reményében az érintett területeken lakó arabok örömmel vennék az izraeli állampolgárságot és az azzal járó szociális előnyöket.

Miért most?

Az amerikai kormány a béketerv nyilvánosságra hozatala óta számtalan alkalommal kijelentette, hogy a jogkiterjesztést Izrael belügyének tekinti, miközben a lépés biztonsági szempontjait a terv részletesen ismertette. Amennyiben az idén novemberben esedékes amerikai elnökválasztás nem hozna győzelmet Trump számára, a jogkiterjesztés amerikai támogatása egészen biztosan megszűnne, a lépésre most van történelmi esély.

Ezt a vissza nem térő alkalmat ismerte fel Benjamin Netanjahu és a kormányába belépő Beni Ganz volt vezérkari főnök is. Mindkét politikus tudja, hogy Trump támogatásához hasonló nem volt tapasztalható még az Izraellel kiemelten baráti viszonyt folytatott korábbi elnökök esetében sem.

Ahogy azt is, hogy a palesztinokkal folytatott minden tárgyalás eredménye a korábbiakhoz hasonló kudarc lesz.

Mit kell tudni a júdeai és szamáriai területek annektálásáról?

Izrael biztonsága szempontjából igen fontos területről van szó, ráadásul az elmúlt évtizedekben számos izraeli település nőtt ki a földből. Megyeri A. Jonatán írása.