Mit kell tudni a júdeai és szamáriai területek annektálásáról?

Az annektálást ellenzők leginkább arra hivatkozva intenek óva a lépéstől, hogy az hátráltatja, sőt, egyenesen ellehetetleníti egy majdani palesztin állam létrejöttét. A valóságban azonban egy önálló állam létrejöttének a palesztinok maguk a legnagyobb akadályozói.

Izrael az 1967-es hatnapos háborúban foglalta vissza a Jordán-folyó nyugati partján fekvő történelmi Júdea-Szamáriát, melyet a magyar médiában leginkább Ciszjordániaként, Nyugaton West Bankként (=Nyugati Part) emlegetnek.

A korábban a brit Palesztin Mandátumhoz tartozó területet Jordánia szállta meg illegálisan 1948-ban, a hatnapos háborúig zsidók oda nem léphettek be. Ciszjordánia körvonala, az ún. „zöld vonal” valójában nem „1967-es határ”, hanem az 1948-as függetlenségi háború végét jelző tűzszüneti vonal volt.

Annak az ötlete, hogy a vitatott státusú terület – illetve annak egy része – hivatalosan is Izraelhez tartozzon, korántsem új, hiszen

Izrael biztonsága szempontjából igen fontos területről van szó, ahol ráadásul a visszafoglalást követően számos izraeli település nőtt ki a földből.

Először mindjárt a 67-es háborút követően merült fel annak gondolata, hogy ezt a stratégiai részt izraeli törvények alá helyezzék. Az ún. Álon-tervet a baloldali Levi Eshkol miniszterelnöksége alatt még Jigál Álon munkaügyi miniszter terjesztette be, és bár a terv számos, azóta nem megvalósítható és mára nem releváns részt tartalmazott, alapvetően a Jordán völgyének, Kelet-Jeruzsálemnek és az ún. Ecion-blokknak az annektálását tartalmazta.

Benjamin Netanjahu kormányfő — minden bizonnyal amerikai biztatásra és jóváhagyással –, először 2019-ben beszélt a terv máig is releváns részeinek megvalósításáról választási kampányában, függően persze attól, hogy jobboldali kormánya lesz-e az országnak.

Az Izrael által annektálni készült területek narancssárgával jelölve. Forrás: Wikipedia

Az annektálás terve alapvetően a teljes — nagyon gyéren lakott — Jordán-völgyet, és a júdea-szamáriai zsidó településeket, tehát Ciszjordánia területének körülbelül 30%-át érintené, hiszen az Álon-tervben szereplő Kelet-Jeruzsálemet Izrael már 1980-ban törvényben annektálta.

A Jordán-völgye mintegy 65 ezer palesztin és 11 ezer zsidó otthona, a Ciszjordánia felosztásában „C” területnek nevezett részt pedig mintegy 300 ezer palesztin lakja.

Az annektálás terve komoly ellenállásba ütközik, főként az ún. nemzetközi közösség, de részben az izraeli baloldali ellenzék részéről is. Most, hogy az új izraeli kormányban kulcsszerepet játszó Beni Ganz vezette Kék-Fehér párt is Netanjahu mögé állt, hasonlóan a baloldali Munkapártot vezető Amir Perechez, az ellenzék a Jáir Lápid vezette Jes Átid, az Avigdor Liberman irányítása alatt álló Jiszráel Béjténu és az arab pártokat tömörítő Egyesült Arab Liga ellenzi az annektálás tervét.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a centrista Hátnuá pártot vezető, korábban Netanjahu alatt számos kormányzati pozíciót betöltő Cipi Livni is jelezte, hogy az annektálás megvalósulása esetén kiszállna a koalícióból.

Más izraeli politikai erők, így a mostani koalícióból kimaradó jobboldali, Naftali Bennett által vezetett Hábájt Hájehudi és Ájelet Sáked Új Jobboldal pártja kevesli a területeket, és a Júdea-Szamária majd 60%-át kitevő „C” régiót is Izraelhez csatolná, benne minden zsidó településsel. Persze a szélsőjobboldali pártok körében is vannak, akik ennél még tovább merészkednének. De még Caroline Glick, az Új Jobboldal emblematikus képviselője is teljes Júdea-Szamária annektálásával kampányolt a 2019-es választás előtt.

Tényleg a ciszjordániai zsidó telepek a béke legfőbb akadályai? A PragerU videója:

Ami a nemzetközi közösséget illeti, az Izrael számára legfontosabb szövetséges és támogató Egyesült Államok több ízben jelezte, hogy az annektálás Izrael szuverén döntése. Azt, hogy Amerika teljes mértékben az annektálás mellett van, az is bizonyítja, hogy a világ legerősebb országa 2018. decemberében hivatalosan is elismerte, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa, nem sokkal később, 2019. márciusában pedig a Golán-fennsík izraeli szuverenitásának elismerését nyilvánította ki.

Ugyanakkor az Európai Unió külpolitikájáért felelős Josep Borrell a napokban több ízben is azt nyilatkozta, hogy az Unió a diplomácia minden eszközét hajlandó bevetni Izrael ellen, amennyiben az megvalósítja az annektálást.

A zsidó állam legfőbb kereskedelmi partnerének fenyegetése komoly súllyal bír akkor is, ha Netanjahu korábban bejelentette, kormányának megalakulása esetén már akár július elején is a Knesszet elé terjesztheti az annektálást tartalmazó törvényjavaslatot.

Az annektálást ellenzők leginkább arra hivatkozva intenek óva a lépéstől, hogy az hátráltatja, sőt, egyenesen ellehetetleníti egy majdani palesztin állam létrejöttét.

A valóságban azonban egy önálló állam létrejöttének a palesztinok maguk a legnagyobb akadályozói, hiszen egyrészről megosztott vezetés alatt állnak, és a rivalizáló felek közt elképzelhetetlen bármilyen egyetértés, másrészről a palesztinok eddig minden békejavaslatot elutasítottak, mely előre vetítené egy független palesztin állam létrejöttét.

A területhez való jogot illetően az amerikai Trump kormányzat korábban jelezte már, hogy, ellentétben például az Európai Unióval, nem tekinti illegálisnak a zsidó telepeket Ciszjordániában és nem tartja azokat a 4. genovai egyezménnyel ellentétesnek, tekintve, hogy Izrael 1967-ben Ciszjordániát az azt korábban megszálló Jordániától foglalta el.

Az amerikai elismerés rendkívüli fontossággal bír az annektálás kérdésében. A Trump kormányzat engedélyével a zsebében a most megalakult 35. kormány minden bizonnyal megvalósítja az 1967 óta dédelgetett álmot, mely létfontosságú Izrael biztonsága szempontjából.

Az EU szankciókkal büntetné Izraelt, ha az területeket annektálna

Josep Borrell már korábban arra figyelmeztette Izraelt, hogy „ne merje annektálni a Jordán-völgyet”, mert ez szerinte a Krím orosz bekebelezéséhez hasonlítható.