Az annektálást ellenzők leginkább arra hivatkozva intenek óva a lépéstől, hogy az hátráltatja, sőt, egyenesen ellehetetleníti egy majdani palesztin állam létrejöttét. A valóságban azonban egy önálló állam létrejöttének a palesztinok maguk a legnagyobb akadályozói.
Izrael az 1967-es hatnapos háborúban foglalta vissza a Jordán-folyó nyugati partján fekvő történelmi Júdea-Szamáriát, melyet a magyar médiában leginkább Ciszjordániaként, Nyugaton West Bankként (=Nyugati Part) emlegetnek.
A korábban a brit Palesztin Mandátumhoz tartozó területet Jordánia szállta meg illegálisan 1948-ban, a hatnapos háborúig zsidók oda nem léphettek be. Ciszjordánia körvonala, az ún. „zöld vonal” valójában nem „1967-es határ”, hanem az 1948-as függetlenségi háború végét jelző tűzszüneti vonal volt.
Annak az ötlete, hogy a vitatott státusú terület – illetve annak egy része – hivatalosan is Izraelhez tartozzon, korántsem új, hiszen
Izrael biztonsága szempontjából igen fontos területről van szó, ahol ráadásul a visszafoglalást követően számos izraeli település nőtt ki a földből.
Először mindjárt a 67-es háborút követően merült fel annak gondolata, hogy ezt a stratégiai részt izraeli törvények alá helyezzék. Az ún. Álon-tervet a baloldali Levi Eshkol miniszterelnöksége alatt még Jigál Álon munkaügyi miniszter terjesztette be, és bár a terv számos, azóta nem megvalósítható és mára nem releváns részt tartalmazott, alapvetően a Jordán völgyének, Kelet-Jeruzsálemnek és az ún. Ecion-blokknak az annektálását tartalmazta.
Benjamin Netanjahu kormányfő — minden bizonnyal amerikai biztatásra és jóváhagyással –, először 2019-ben beszélt a terv máig is releváns részeinek megvalósításáról választási kampányában, függően persze attól, hogy jobboldali kormánya lesz-e az országnak.
Az annektálás terve alapvetően a teljes — nagyon gyéren lakott — Jordán-völgyet, és a júdea-szamáriai zsidó településeket, tehát Ciszjordánia területének körülbelül 30%-át érintené, hiszen az Álon-tervben szereplő Kelet-Jeruzsálemet Izrael már 1980-ban törvényben annektálta.
A Jordán-völgye mintegy 65 ezer palesztin és 11 ezer zsidó otthona, a Ciszjordánia felosztásában „C” területnek nevezett részt pedig mintegy 300 ezer palesztin lakja.
Az annektálás terve komoly ellenállásba ütközik, főként az ún. nemzetközi közösség, de részben az izraeli baloldali ellenzék részéről is. Most, hogy az új izraeli kormányban kulcsszerepet játszó Beni Ganz vezette Kék-Fehér párt is Netanjahu mögé állt, hasonlóan a baloldali Munkapártot vezető Amir Perechez, az ellenzék a Jáir Lápid vezette Jes Átid, az Avigdor Liberman irányítása alatt álló Jiszráel Béjténu és az arab pártokat tömörítő Egyesült Arab Liga ellenzi az annektálás tervét.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a centrista Hátnuá pártot vezető, korábban Netanjahu alatt számos kormányzati pozíciót betöltő Cipi Livni is jelezte, hogy az annektálás megvalósulása esetén kiszállna a koalícióból.
Más izraeli politikai erők, így a mostani koalícióból kimaradó jobboldali, Naftali Bennett által vezetett Hábájt Hájehudi és Ájelet Sáked Új Jobboldal pártja kevesli a területeket, és a Júdea-Szamária majd 60%-át kitevő „C” régiót is Izraelhez csatolná, benne minden zsidó településsel. Persze a szélsőjobboldali pártok körében is vannak, akik ennél még tovább merészkednének. De még Caroline Glick, az Új Jobboldal emblematikus képviselője is teljes Júdea-Szamária annektálásával kampányolt a 2019-es választás előtt.
Tényleg a ciszjordániai zsidó telepek a béke legfőbb akadályai? A PragerU videója:
Ami a nemzetközi közösséget illeti, az Izrael számára legfontosabb szövetséges és támogató Egyesült Államok több ízben jelezte, hogy az annektálás Izrael szuverén döntése. Azt, hogy Amerika teljes mértékben az annektálás mellett van, az is bizonyítja, hogy a világ legerősebb országa 2018. decemberében hivatalosan is elismerte, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa, nem sokkal később, 2019. márciusában pedig a Golán-fennsík izraeli szuverenitásának elismerését nyilvánította ki.
Ugyanakkor az Európai Unió külpolitikájáért felelős Josep Borrell a napokban több ízben is azt nyilatkozta, hogy az Unió a diplomácia minden eszközét hajlandó bevetni Izrael ellen, amennyiben az megvalósítja az annektálást.
A zsidó állam legfőbb kereskedelmi partnerének fenyegetése komoly súllyal bír akkor is, ha Netanjahu korábban bejelentette, kormányának megalakulása esetén már akár július elején is a Knesszet elé terjesztheti az annektálást tartalmazó törvényjavaslatot.
Az annektálást ellenzők leginkább arra hivatkozva intenek óva a lépéstől, hogy az hátráltatja, sőt, egyenesen ellehetetleníti egy majdani palesztin állam létrejöttét.
A valóságban azonban egy önálló állam létrejöttének a palesztinok maguk a legnagyobb akadályozói, hiszen egyrészről megosztott vezetés alatt állnak, és a rivalizáló felek közt elképzelhetetlen bármilyen egyetértés, másrészről a palesztinok eddig minden békejavaslatot elutasítottak, mely előre vetítené egy független palesztin állam létrejöttét.
A területhez való jogot illetően az amerikai Trump kormányzat korábban jelezte már, hogy, ellentétben például az Európai Unióval, nem tekinti illegálisnak a zsidó telepeket Ciszjordániában és nem tartja azokat a 4. genovai egyezménnyel ellentétesnek, tekintve, hogy Izrael 1967-ben Ciszjordániát az azt korábban megszálló Jordániától foglalta el.
Az amerikai elismerés rendkívüli fontossággal bír az annektálás kérdésében. A Trump kormányzat engedélyével a zsebében a most megalakult 35. kormány minden bizonnyal megvalósítja az 1967 óta dédelgetett álmot, mely létfontosságú Izrael biztonsága szempontjából.
Megyeri Jonatán összes cikkét elolvashatja itt.
Könyörgöm, tanuljuk már meg a különbséget az annektálás, és a szuverenitás kiterjesztése között. Négy dolgot kell megjegyezni:
1. Az annektálás a nemzetközi jog alapján egy illegitim cselekmény, tehát, ha annektálásnak hívjuk, azzal úgy teszünk, mint ha Izrael lenne az agresszor, és amit tenni fog, az valami nemzetközi jog alapján illegitim cselekmény. Erről azonban szó sincs, így ne keltsük Izrael rossz hírét a helytelen szóhasználattal.
2. Az annektálás elsősorban azért nem használható az izraeli helyzetre, mivel annektálni csak egyik szuverén állam tud a másik szuverén államtól. Izrael szuverén állam. A palesztinoknak nincs és soha nem is volt szuverén államuk. Jordánia bár szuverén állam, de ők lemondtak a területi követeléseikről, amik egyébként is illegitimek voltak a nemzetközi jog alapján, és ez történelmi tény, ezt mindenki tudja, és illegitim annektálásukat 2 ország kivételével senki nem ismerte el. Ekkor nevezték át galád módon Jehuda és Somron területét Ciszjordániának, amit az antiszemita közvélemény azóta is előszeretettel használ.
3. A nemzetközi jog tiltja a háborúzást, az agressziót, és ezen agresszió során való területszerzést (hódítás, annektálás). Mivel Izrael soha nem volt agresszor, nem a zsidók kezdték a konfliktust, és nem Izrael indította el a 48′-as háborút, hanem 6 másik arab állam, ezért az annektálás vádja ugyancsak elvérzik. A 67′-es háború szintén egy Izrael elleni agresszió volt, ahol Izrael sikeresen megvédte magát az agresszor jordániai sereg legyőzésével, amely sereg visszavonulásakor felszabadultak a területek. Megjegyzem, a Golán esetében is erről beszélhetünk, csak Szíria vonatkozásában, és a Golánra való igaz, hogy csak ez vonatkozik.
4. Azonban van még egy másik nagyon fontos dolog, a legfontosabb mind közül. Az egyetlen szuverén állam, amelynek követelése legitim a területek után, az Izrael, és ez már 1948. május 14-e óta így van. Azaz, a területek (t. a mandátum minden egyes négyzetmétere) már akkor Izrael szuverén részét kellett volna hogy képezzék, amikor Jordánia békét kötött Izraellel, és lemondott minden nemű követeléséről. Ez szintén nem valósulhatott meg 48′-ban, hiszen az agresszor arab államok ezt meghiúsították. Az uti possidetis iuris nemzetközi alapvetés értelmében azonban teljesen egyértelmű, hogy az egyetlen szuverén állam, amely a mandátumból létrejött, az Izrael, és mint olyan, ezáltal kizárólagos követelésük csak nekik keletkezett, az őket megelőző entitás teljes adminisztratív határain belül lévő területek iránt. És Izrael még így is a világ legnagylelkűbb állama, hiszen önként odaajándékozta a Gázai övezetet, a Sinait, és a területek 70%-át az araboknak. Tehát, annak ellenére hogy a követelésük kizárólagos és legitim a nemzetközi jog értelmében, a gyakorlati tények, és a helyzete sajátosságai miatt ők mégis lemondtak, és lemondanák területekről, csak hogy szomszédaikkal békében élhessenek.
Értsük meg végre, annektálásról beszélni a szuverenitás kiterjesztése helyett olyan, mint ha különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésről beszélnénk a gondatlanságból elkövetett emberölés helyett, szezont a fazonnal… Teljes egészében különböző jogi kategóriákról van szó, nem szabad keverni őket.
Könyörgöm, tanuljuk már meg a különbséget az annektálás, és a szuverenitás kiterjesztése között. Négy dolgot kell megjegyezni:
1. Az annektálás a nemzetközi jog alapján egy illegitim cselekmény, tehát, ha annektálásnak hívjuk, azzal úgy teszünk, mint ha Izrael lenne az agresszor, és amit tenni fog, az valami nemzetközi jog alapján illegitim cselekmény. Erről azonban szó sincs, így ne keltsük Izrael rossz hírét a helytelen szóhasználattal.
2. Az annektálás elsősorban azért nem használható az izraeli helyzetre, mivel annektálni csak egyik szuverén állam tud a másik szuverén államtól. Izrael szuverén állam. A palesztinoknak nincs és soha nem is volt szuverén államuk. Jordánia bár szuverén állam, de ők lemondtak a területi követeléseikről, amik egyébként is illegitimek voltak a nemzetközi jog alapján, és ez történelmi tény, ezt mindenki tudja, és illegitim annektálásukat 2 ország kivételével senki nem ismerte el. Ekkor nevezték át galád módon Jehuda és Somron területét Ciszjordániának, amit az antiszemita közvélemény azóta is előszeretettel használ.
3. A nemzetközi jog tiltja a háborúzást, az agressziót, és ezen agresszió során való területszerzést (hódítás, annektálás). Mivel Izrael soha nem volt agresszor, nem a zsidók kezdték a konfliktust, és nem Izrael indította el a 48′-as háborút, hanem 6 másik arab állam, ezért az annektálás vádja ugyancsak elvérzik. A 67′-es háború szintén egy Izrael elleni agresszió volt, ahol Izrael sikeresen megvédte magát az agresszor jordániai sereg legyőzésével, amely sereg visszavonulásakor felszabadultak a területek. Megjegyzem, a Golán esetében is erről beszélhetünk, csak Szíria vonatkozásában, és a Golánra való igaz, hogy csak ez vonatkozik.
4. Azonban van még egy másik nagyon fontos dolog, a legfontosabb mind közül. Az egyetlen szuverén állam, amelynek követelése legitim a területek után, az Izrael, és ez már 1948. május 14-e óta így van. Azaz, a területek (t. a mandátum minden egyes négyzetmétere) már akkor Izrael szuverén részét kellett volna hogy képezzék, amikor Jordánia békét kötött Izraellel, és lemondott minden nemű követeléséről. Ez szintén nem valósulhatott meg 48′-ban, hiszen az agresszor arab államok ezt meghiúsították. Az uti possidetis iuris nemzetközi alapvetés értelmében azonban teljesen egyértelmű, hogy az egyetlen szuverén állam, amely a mandátumból létrejött, az Izrael, és mint olyan, ezáltal kizárólagos követelésük csak nekik keletkezett, az őket megelőző entitás teljes adminisztratív határain belül lévő területek iránt. És Izrael még így is a világ legnagylelkűbb állama, hiszen önként odaajándékozta a Gázai övezetet, a Sinait, és a területek 70%-át az araboknak. Tehát, annak ellenére hogy a követelésük kizárólagos és legitim a nemzetközi jog értelmében, a gyakorlati tények, és a helyzete sajátosságai miatt ők mégis lemondtak, és lemondanák területekről, csak hogy szomszédaikkal békében élhessenek.
Értsük meg végre, annektálásról beszélni a szuverenitás kiterjesztése helyett olyan, mint ha különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésről beszélnénk a gondatlanságból elkövetett emberölés helyett, szezont a fazonnal… Teljes egészében különböző jogi kategóriákról van szó, nem szabad keverni őket.
Igen.
Az EU nem akarja elismerni a zsidók bibliai örökségét , örökségi jogát a judeai és szamáriai , most „vitatott területek” elnevezésű területekre. A muszlim arab – és keresztény- kézbe akarja áterőltetni a zsidók földjét.