Az EU mindenáron megakadályozná Izrael annexiós terveit

Az Európai Unió határozottan ellenez mindenfajta annexiós tervet, ugyanakkor fokozza diplomáciai erőfeszítéseit az izraeli-palesztin konfliktus további elmérgesedésének megakadályozására – közölte Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az uniós tagországok külügyminisztereinek videókonferenciáját követően tartott sajtótájékoztatóján, pénteken.

A külügyminiszerek tanácskozásának a közel-keleti konfliktussal foglalkozó napirendjén szerepelt Izrael azon terve is, amely szerint magához csatolná a megszállt palesztin területeken lévő zsidó telepeket.

Josep Borrell sajtóértekezletén aláhúzta: a tagországok megerősítették a két államon (Izrael mellett a palesztin államon) alapuló békés, tárgyalások útján elérni kívánt megoldás melletti támogatásukat. Ahhoz azonban, hogy ez lehetséges legyen, biztosítani kell a nemzetközi jog betartását, és el kell kerülni, hogy bármelyik fél egyoldalúan lépjen fel – húzta alá.

„Arra kell törekednünk, hogy megakadályozzuk az annexióhoz vezető esetleges kezdeményezéseket” – fogalmazott.

Az unió a diplomáciai eszköztár valamennyi lehetőségét használni fogja, hogy mindenfajta egyoldalú és visszafordíthatatlan lépést megakadályozzon. A következő napokban megbeszélések várhatók az izraeli és a palesztin felek mellett az arab országokkal, valamint az Egyesült Államokkal egyaránt – tette hozzá.

Borrell pénteken kiadott közleményében azt is bejelentette, hogy az Európai Unió és a spanyol kormány nemzetközi adományozói konferenciát szervez május 26-án a venezuelai és a szomszédos latin-amerikai országokban élő menekültek és bevándorlók megsegítésére.

Az ENSZ menekültügyi hivatala (UNHCR) és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) támogatásával létrejövő konferencia célja, hogy tudatosítsa a soha nem látott válság mélységét, és forrásokat mozgósítson a lakóhelyüket elhagyni kényszerült lakosság és az őket befogadó közösségek támogatására – közölte. a főképviselő.

Az EU szankciókkal büntetné Izraelt, ha az területeket annektálna

Josep Borrell már korábban arra figyelmeztette Izraelt, hogy „ne merje annektálni a Jordán-völgyet”, mert ez szerinte a Krím orosz bekebelezéséhez hasonlítható.