Mike Pompeo reméli, hogy a palesztinok folytatják majd a tárgyalásaikat Izraellel

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán kijelentette: reméli, hogy a palesztinok folytatják majd tárgyalásaikat Izraellel.

Az amerikai külügyminiszter ezt azt követően mondta, hogy Mahmúd Abbász, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke kedden közölte, érvénytelennek tekinti az Izraellel és az Egyesült Államokkal megkötött valamennyi korábbi megállapodást.

Az amerikai diplomácia vezetője leszögezte: sajnálja a palesztin hatóság döntését.

Abbász: nem érvényesek többé az Izraellel és Washingtonnal aláírt egyezmények

A Palesztin Hatóság vezetője Izrael annektálási tervei fényében tett bejelentést erről.

Pompeo mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy a biztonsági kérdéseket érintő szerződéseket a palesztin hatóság továbbra is tiszteletben tartja, és ezzel hozzájárul majd mind az izraeli, mind a palesztin emberek biztonságának fenntartásához.

Az amerikai külügyminiszter a múlt héten tárgyalt Jeruzsálemben, ahol a többi között kifejtette, hogy az amerikai álláspont szerint a palesztinok nyertesen kerülnek majd ki a Donald Trump amerikai elnök nevével fémjelzett béketervről folytatott tárgyalásokból. Pompeo szerint ezt a független – bár demilitarizált – önálló palesztin állam léte és a nemzetközi beruházók megjelenése is garantálná majd.

A Trump-tervet az amerikai kormányzat az idén januárban terjesztette elő. Ez a többi között lehetővé teszi azoknak az 1967-ben elfoglalt ciszjordániai vidékeknek a bekebelezését, ahol zsidó településeket hoztak létre. A palesztinok ezt úgy értékelték, hogy sem Izrael, sem az Egyesült Államok nem tartja tiszteletben az 1993-as oslói egyezményben rögzített elveket, és Abbász elnök erre hivatkozva jelentette be kedden este, hogy érvénytelennek tekinti az összes eddigi megállapodást mind Izraellel, mind az Egyesült Államokkal. A palesztin vezető egyébként már februárban jelezte az Izraellel kötött megállapodások felmondását.

Szerdai sajtókonferenciáján Mike Pompeo azt hangoztatta: a palesztinok továbbra is egyszerűen visszautasítják, hogy a Trump elnök békevíziója alapján kidolgozott tervről tárgyaljanak.

Izraelbe érkezett az amerikai külügyminiszter

Pompeo nyolc órásra tervezett villámlátogatásán Trump béketervéről is tárgyalni fog Benjámin Netanjahuval.