Irán felháborodott, amiért Izraelen keresztül küldtek arab segélyt a palesztinoknak

Ali Hamenei ajatollah egyenesen árulásnak nevezte a 16 tonnás segélycsomag eljuttatását.

Az Egyesült Arab Emírségek nemzeti légi közlekedési vállalata, az Etihad bejelentése szerint kedden segélyt szállítottak az Izraelben élő palesztinoknak a koronavírus-járvány miatt. Ez volt az első közvetlen polgári légi járat az emírségek és Izrael között — írta az MTI.

Az Etihad közölte, hogy Abu-Dzabiból Tel Avivba érkező teherszállító gépe palesztinoknak szánt egészségügyi eszközöket vitt magával. A légitársaság hozzátette, hogy utas nem érkezett a repülőn.

Izrael megerősítette, hogy kedd este a Ben Gurion repülőtéren várták a repülőt.

Az emírségek és Izrael között nincs hivatalos diplomáciai kapcsolat, a légi „nyitány” azonban azt jelzi, hogy az éveken át folytatott háttér tárgyalások eredményeként nyilvános együttműködés kezdődhet közöttük. A közeledésben főszerepet játszik, hogy Irán Izraelt és az emírségeket egyaránt ellenségének tartja.

A The Times of Israel szerint Ali Hamenei ajatollah a keddi akciót „árulásnak” nevezte.

Irán legfőbb vallási és politikai vezetője egyúttal az Egyesült Arab Emírségekre utalva arról írta Twitteren, hogy az  „saját történelme” mellett az egész arab világ ellen, valamint a palesztinok ellen is árulást hajtott végre azzal, hogy együttműködött Izraellel a segélycsomag ügyében.

Izrael áll az iráni kikötők elleni kibertámadás mögött

Egy külügyi szakértő elmondása szerint a támadás teljesen lebénította az iráni kikötő informatikai rendszereit.