Továbbra is teljes készültségben állnak a budapesti Olajág Otthonok munkatársai azért, hogy biztonságban szolgálhassák lakóikat. Szirmai Viktor főigazgatót kérdeztük az elmúlt hetek kihívásairól.
Van már áram Zuglóban? Weboldaluk azt írja, jelenleg a Honvédség több napos fertőtlenítést végez, amihez a telefonvonalak mellett áramkimaradásra is felkészítették lakóikat.
Ez csak alig egyórás volt, átmeneti kellemetlenség. Egyébként a Honvédség közbenjárása nagyon kellemes meglepetés volt. Eredetileg nagyon határozott elképzelésük volt arról, hogy milyen formában és dinamikával tervezik a fertőtlenítést, de végül nyitottak voltak az elképzeléseinkre és megértették, hogy valójában az otthon lakói számára mi a leginkább célra vezető. A rugalmasságuknak köszönhetően a lakók számára egy rövid áramszüneten kívül egyéb kellemetlenség nem merült fel.
Lehetett hallani, hogy voltak vírusos eseteik, sajtóértesülések szerint Zuglóban többen is megfertőződtek.
Igen. A kilenc intézményünkből az egyik zuglóiban valóban voltak megbetegedések. Talán most már fogalmazhatok múlt időben, mivel két hete nincs pozitív esetünk. De óvatosnak kell maradnunk továbbra is, az óvintézkedéseket fenntartjuk és
folyamatosan tesztelünk, ami – ezt saját tapasztalatból állíthatom- hogy a leghatásosabb védekezési módszernek bizonyult.
A honlapjukon néhány napja azt láttam, hogy 28 ember fertőződött meg. Beszélgetésünkkor, csütörtökön, már azt is kiírták, hogy a betegek 75 százaléka felépült a koronavírusból.
A vírus természetéből adódóan amikor megjelenik, akkor az azt követő néhány hét olyan, mint egy szabadesés. Hiszen akik abban a pillanatban már fertőzöttek, azokról csak a következő két-három hét alatt derül ki a betegség. Összességében az 550 zuglói lakónak alig a tíz százaléka, 52 fő fertőződött meg. A fertőzések több mint kilencven százaléka ebben az un. szabadesési időszakban merült fel, amikor
rendkívül elkeserítő érzés volt látni, hogy betegeink száma napról-napra nő, ez mentálisan és lelkileg is a legnehezebb időszak volt a kollégáim és a magam számára is.
Ugyanakkor a fertőzések nagyobbik fele szerencsére nagyon enyhe lefolyású volt. A többi lakónknál már az ismertebb tünetek jelentkeztek. Ezek a tünetek jellemzően nem a magas láz és a légzési nehézségek voltak, hanem elesettség, gyengeség. Ez egyébként a vírus megjelenésekor kissé megtévesztően hatott, mert a lakók folyamatos monitorozásakor eleinte főleg a lázas és a köhögéses tüneteket kerestük, de megtanultuk, hogy ilyen magas életkorban a gyengeség, elesettség sokkal jellemzőbb tünet.
Ahogy megtanultuk azt is, hogy nyolcvanöt-kilencven éves emberek esetében is a fertőzés többnyire tünetmentesen zajlik le. Nyilván ez sem könnyítette meg a betegek beazonosítását.
Minden olyan lakó esetében, akinél a legkisebb gyanú is felmerült, úgynevezett fokozott izolációt alkalmaztunk. Ez azt jelenti, hogy az ő lakrészeikben az ellátást kizárólag arra kijelölt személyzet végezhette a legszigorúbb biztonsági és védőintézkedések betartása mellett, mint egy kórházi fertőző részlegen.
Akik pedig igazoltan betegek voltak, az un “Covid-szigeten” láttuk el. Itt két orvos és az ápoló személyzet egy az épület többi részétől hermetikusan elzárt helyen gyógyították a lakókat. Sajnos voltak olyanok is, akik elhunytak a betegek között. Jellemzően olyanokról beszélünk, akik súlyos alapbetegségekben szenvedtek.
Hány lakó hunyt el?
Tíz lakónk hunyt el. Voltak akik az otthonban, voltak akik a kórházba szállítás után.
Azért ez a tíz eléggé megrendítő szám.
Igen. De nézzük a dolgot egy másik szemszögből is.
Hogyha bekerül egy vírus egy idősek otthonába, ott az általános tapasztalat az, hogy a lakók hatvan-hetven százaléka megfertőződik. A mi esetünkben ez tíz százaléknál megállt.
Nyilván ez azért volt lehetséges, mert elég korán rajtaütöttünk, és azonnali óvintézkedésekkel tudtuk meggátolni a további terjedést. Ettől függetlenül, ahogyan említettem is, rendkívül embert próbáló feladat volt úrrá lenni az érzéseinken és a feladatokra koncentrálni, amikor azt láttuk, hogy egy bizonyos pontig nem tudjuk befolyásolni a dolgok alakulását. Arra kellett koncentrálnunk, hogy ez minél rövidebb ideig tartson.
Mit lehet tudni a jelenlegi fertőzöttek állapotáról?
Szerencsére 75-80 százalékuk már felépült és negatív tesztjük lett. Jól vannak. Vannak olyanok is, akiket még mindig kórházban ápolnak, de szerencsére egyre jobban vannak és visszavárjuk őket.
Amikor két hónapja a felkészülésükről érdeklődtünk, még a járvány elején voltak. Említette, hogy “házi elkülönítést” már akkor bevezettek. Vezetőként milyennek ítéli az utóbbi hetekben tanúsított felkészültségüket és a fejleményekre való reagálásukat?
Azt gondolom, hogy
azzal, hogy a korlátozó intézkedéseket mi már két héttel a hivatalos korlátozások elrendelése előtt meghoztuk, sokat tettünk a megelőzésért.
Ennek hatásosságát mutatja, hogy a kilenc otthonból nyolcban sikerült kivédeni azt, hogy a vírus elterjedjen a lakók között. Amikor az országban a vírus megjelent, a legfőbb félelmünk az volt, hogy a naponta szolgáló négy-ötszáz munkatársunk, akik folyamatosan kiszolgálták a lakókat, vajon behozhatják-e magukkal a vírust, miután többségük tömegközlekedéssel jut el munkahelyére.
Ehhez képest az utólagos kutatásunkban arra jutottunk, hogy a “nulladik beteg” egy lakónk volt, aki még a szabad menés-jövés idején, március elején hozhatta be a vírust. Egy szociálisan nagyon aktív lakóról van szó, aki rengeteg társával tartotta a kapcsolatot.
Amikor az első eset kiderült, sokuknál nem volt még tünet, ők ezt természetesen tovább adhatták. Mindenesetre az nagyon fontos lépés volt, hogy a vírus megjelenését követően – annak ellenére, hogy ezzel kapcsolatban semmilyen hatósági elvárás nem volt – azt a döntést hoztuk, hogy a lakóink nem hagyhatták el a lakrészeiket. Ha ezt akkor nem lépjük meg, akkor ma egy teljesen másik helyzetről beszélnénk.
Ami a felkészültséget illeti: rájöttünk, hogy a járvány-helyzet egy tanulási folyamat volt, sőt még most is tart.
Ahogyan a tisztifőorvosi hivatal is hol a maszkok viselését negligálja, hol támogatja, vagy ahogyan a tesztelések kérdését kezeli, mind azt mutatja, hogy mindenki folyamatosan keresi a legjobb megoldásokat.
Az egész járvány-helyzet kezelése eddig egy elméleti tudomány volt. Ebben gyakorlati tapasztalata sem a társadalmunknak, sem a szakembereknek nem volt.
Ugyanez volt igaz egy idősotthonra is, még akkor is, ha nekünk volt pandémiás tervünk és minimális tapasztalatunk egy-egy elszigetelt járványhelyzet kezelésében. De most a portástól a takarítóig és a felszolgálókig kellett megértetnünk, miként kell a maszkokat biztonságosan hordani, vagy hogyan kell a kesztyűket használat után kidobni. És ez nem azon múlik, hogy van-e elegendő felszerelés, hanem azon, hogy tudjuk-e használni, értjük-e a jelentőségét és megvannak-e hozzá a kialakult automatizmusok. Ehhez gyakorlat kell.
A kollégák részére csoportos tréningeket tartottunk és tartunk a mai napig. Videókkal, közös gyakorlatokkal készültünk, sőt, még versikéket is születtek ahhoz, hogy könnyebben elsajátíthassák az új alapnormákat.
Szakértők szerint nem csak várható az újabb vírus-hullám, de meg kell tanulni együttélni is a koronavírussal. Jelenleg minden technikai eszközük adott a szűréshez és a védekezéshez?
Igen, és ebben bizonyos tekintetben szerepet játszik az is, hogy nekünk most már van gyakorlati tapasztalatunk a fertőzéses helyzet kezelésében is. Egy aranyos történet: az ÁNTSZ-gyakori vendégünk hetek óta, ellenőrzik a munkakörülményeket derekasan.
Az egyik alkalommal a csepeli otthonunkban épp a mosodát vizsgálták. Azt nézték, hogy az ott dolgozók minden feltételnek megfelelő módon fertőtlenítik-e a ruhaneműket. Az került be a jegyzőkönyvbe, hogy a kollégánk “tankönyvszerűen” végezte dolgát. A következő kihívás aminek meg kell felelnünk, hogy miként éljünk együtt a vírussal. Hogyan és milyen formában oldjuk a szigorításokat. Egyrészről
hosszútávon mentálisan és lelkileg is nagyon megterhelő a lakóinknak a korlátozások fenntartása, ugyanakkor tudnunk kell, hogy a veszély nem múlt el, itt marad velünk.
A kollégáimmal most leginkább ezek a kérdések foglalkoztatnak bennünket.
Lehetett hallani arról, hogy az állam és zsidó szervezetek is odaálltak önök mellé a védekezés elején. Tudható, hogy eddig mennyibe került az óvintézkedés?
Sok tízmillió forintról beszélünk.
Honnan szerezték be a szükséges összeget?
Védőfelszerelésekhez voltak már egészségügyi beszállítói kapcsolataink, lévén olyan idősek otthona vagyunk ahol egészségügyi ellátást is biztosítunk. Abból tehát kisebb döccenőkkel, de alapvetően volt elegendő, és tudtunk újakat is rendelni. A kihívást az eljárásrendek finomra hangolása és a gyakorlati alkalmazás jelentette. Az államtól mi is kaptunk maszkokat, de például azért
nagyon sokat kellett lobbiznunk, hogy a lakóinkat folyamatosan szűrjék a tesztekkel, ugyanis ők alapesetben tünetmentes eseteket nem vizsgálnak.
Éppen ezért az otthonainkban mintegy ezerötszáz tesztet végeztünk el önerőből, sok millió forintot kifejezetten erre kellett átcsoportosítanunk, hogy folyamatosan tudjuk tesztelni a lakóinkat és a dolgozóinkat. Számunkra ugyanis a tünetmentes lakók és dolgozók monitorozása is elengedhetetlen ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk lakóinkat.
Saját tapasztalataink mutatták, hogy a fertőzéseket olyanok terjeszthették, akikről egyáltalán nem lehetett tudni, hogy fertőzöttek.
A személyes életében mennyire volt embert próbáló a maguk mögött hagyott két hónap? Nem félt attól, hogy hozza-viszi a vírust, amivel családján kívül a lakókra is veszélyes lehet?
Természetesen a megfelelő óvintézkedéseket én is megteszem. Ezzel együtt inkább lelkileg volt embert próbáló a mögöttünk álló pár hét. Olyan érzésem volt, mint mondjuk egy pilótának, aki technikai hibát észlel és kényszerleszállásra készül.
Úgy éreztem, a feladatom egy zuhanó, megkárosodott gép landolása a lehető legkevesebb veszteséggel.
Talán összességében egyelőre ez sikerült, még akkor is, ha ennyi stresszhelyzettel eddig még talán nem találkoztam az életem során.
Munkavállalók milliói élnek át tehetetlen kényszerszabadságot ezekben a hetekben. Nagyon sokan el is vesztették állásukat. Ön – feltételezem – soha nem dolgozott még ilyen intenzitással. Mit gondolt erről az abszurd helyzetről?
Alapvetően egy ilyen idősek otthonába azért is jönnek emberek, mert társaságra vágynak. Most pont ezt kellett nekünk korlátozni. Emberi oldalról nézve teljesen abszurd és lehetetlen küldetés volt. Nem is sikerült mindenkit elsőre meggyőzni arról, hogy mással szemben is veszélyt hordoz magában az, ha titokban átjárnak egymáshoz azok a lakók, akik mondjuk egymással romantikus kapcsolatban vannak.
Volt konkrétan igazoltan pozitív lakó, akihez a figyelmeztetés ellenére is átszökött a párja… Vagyis inkább a társas létre vágyott, még a saját életének kockáztatásával is.
Nekünk erre olyan megoldásokat kellett kidolgoznunk, hogy a lakóink a hagyományos értelemben vett csoportos jelenlét nélkül is élhessenek közösségi és kulturális életet. Saját tévécsatornáinkon folyamatosan ajánlunk zenei programokat, filmeket vetítünk. Segítünk a lakóknak, hogy legalább skype-on tudjanak a szeretteikkel kapcsolatot tartani.
A honlapjukon a lakók hozzátartozóinak vélhető elrettentésére kiírták, hogy azok, akik megszegnék a látogatási korlátozásokat 30 ezer – és ötmillió forint közötti bűntetésre is számíthatnak. Voltak-e ijesztő kihágások?
Igen. Az egyik lakó gyermeke még a járvány első heteiben ápolónak öltözve szó szerint belógott az anyukájához. Aztán mostanában arra kell fokozottabban figyelnünk, hogy a nemrég engedélyezett kerti séták alkalmával a hozzátartozók megjelentek a kerteket elválasztó kerítéseknél. Ügyelnünk kell rá, hogy a lakók és a hozzátartozók között meglegyen a legalább két méter távolság, ezért ezeket a sétákat is csak korlátos létszámban, ütemezetten és fokozott felügyelett mellett bonyolítjuk le.
Ez is kellően groteszk, ha belegondolunk, hogy sok idős zsidó embert, vagy olyanokat, akik megélték a kitelepítéseket, munkatáborokat, az életük védelme miatt kell arra figyelmeztetnünk, hogy miképp viselkedhetnek egy kerítés mellett.
Disclaimer: lapunk, akárcsak az Olajág, az EMIH érdekeltségi körébe tartozik.
