Május 5-én történelmi jelentőségű döntést hozott a német alkotmánybíróság. Először történt meg, hogy egy alkotmánybíróság az Európai Központi Bank politikáját nagy részben alkotmányellenesnek nyilvánította. Az időközben több mint két billiónyi eurót kitevő államkölcsön-felvásárlási program jelenlegi formájában a német alkotmánnyal nem egyeztethető össze, szögezték le ítéletükben a bírák.
A jogvita középpontjában az EKB un. Public Purchasing Programmja (PSPP) áll, mellyel az EKB 2015 óta főleg a mélyen eladósodott dél-európai országok állampapírjait, vagyis adósságait vásárolja fel. Egyedül ebben az évben 11 ezer milliárd euró értékben akar az EKB államadósságokat felvásárolni. Az állampapírok felvásárlása már 2012-ben megkezdődött, válaszként a 2010-ben Görögországban kirobbant pénzügyi válságra.
Annak idején egyetlen nemzeti bankelnök mondott a programnak ellent: Jens Weidmann, a Német Nemzeti Bank elnöke. De miután annak ellenére, hogy Németország tartja a bank tőkéjének egynegyedét, a bank elnökségében ugyanúgy csak egy szavazata van, mint mondjuk Máltának vagy Ciprusnak, Weidmann az illegális államfinanszírozás ellen tehetetlen volt.
2012 óta többen folyamodtak az alkotmánybírósághoz az állampapírok felvásárlása miatt, mivel az nyilvánvalóan megszegi a Maastrichti Szerződés „no bailout” kikötését. Többek között ez az EKB-akció váltotta ki az Alternative für Deutschland (AfD) jobboldali párt létrejöttét is 2013-ban.
Most, nyolc évvel később 7:1 szavazattal végre kimondta bíróság: a felvásárlási program jelenlegi formájában ellentmond a német alaptörvénynek, a Grundgesetznek.
A döntés – még ha teljesen jogos is – enyhén szólva meglepő. Hiszen az alkotmánybíróság nem független testület. Tagjait (16) fele arányban a parlament és a szövetségi tanács (a szövetségi államok kormányainak képviselete) választja. Vagyis a bíróság híven tükrözi a mindenkori hatalmi helyzetet, illetve a hatalmon levő elit politikai beállítottságát.
Eddig a „minél több Európa, annál jobb” volt az uralkodó irányzat, és ennek az irányzatnak feleltek meg a bíróság ítéletei is. Bár a bírák már 2014-ben alkotmányellenesnek minősítették a EKB állampapír-felvásárlásait, nem merték ez ítéletbe foglalni, ehelyett felkérték az Európai Bíróságot, hogy foglaljon állást a kérdésben. Mint az várható volt, az EB nyersen elutasította az alkotmánybírák aggodalmait.
Röviden összefoglalva azt válaszolták, hogy miután az EKB ért a legjobban a pénzügyi politikához, biztosan helyes döntést hoz ebben a kérdésben is. Az alkotmánybíróság ekkor még szó nélkül elfogadta az EB döntését, és a folyamodványt elutasította.
Most, hat év elteltével a bíróság már nem volt hajlandó az EB akkori döntését elfogadni. A program „gyakorlatilag nem követhető”, írták a bírák az indokolásban, mivel annak számtalan negatív kihatását az EKB nem vette figyelembe.
Az EB ide vonatkozó döntésével túllépte a neki megszabott kompetenciákat („ultra vires” a jogi szakkifejezés), ezért a német alkotmánybíróságnak nemcsak joga, de kötelessége is beavatkozni.
A bírák nem találták meggyőzőnek azt az érvet, hogy az állampapírok felvásárlására a két százalékos inflációs cél eléréséhez volt szükség, mivel ez az érv nem tér ki az olyan negatív hatásokra, mint a polgárok megtakarításainak elértéktelenedése, ami az államok gazdaságpolitikáját közvetlenül érinti.
Minél tovább folytatódik a program, „annál nagyobb függőségbe kerül az EKB az egyes államok politikusaitól” és annál nehezebb lesz a programot valaha is befejezni, anélkül, hogy az egész eurórendszer ne kerülne veszélybe, érvelnek a bírák. Ezért felszólítják az EKB-t, három hónapon belül indokolja meg részletesen, hogy mi indokolja a sok kárt okozó PSPP-program folytatását.
Amennyiben a válasz nem elégíti ki a bírákat, Németország nem vehet tovább részt a programban. Ennek végzetes következményei lennének, mivel a Bundesbank, a német szövetségi bank, a program legfontosabb résztvevője. A bíróság döntése egyben éles kritika a német parlament címére, mivel annak lett volna feladata, hogy a programot minden részletében megvizsgálja. Ehelyett mindenre, amit Brüsszelből vagy Frankfurtból (az EKB székhelye) jött, gondolkodás nélkül rábólintottak.
Az ítélet közzététele után az EKB igyekezett megnyugtatni a kedélyeket. Viszont azonnal jelentkeztek a program kedvezményezettjei, elsőként Conte olasz miniszterelnök.
„Hogy az EKB mit tehet meg és mit nem, arról nem dönthetnek valamiféle jöttment alkotmánybíróságok”
– mondotta, sajátos alkotmányjogi felfogásáról tanúságot téve. Hasonló hangnemben nyilatkozott az Európai Bizottság német elnöke, Ursula von der Leyen, aki azzal fenyegetőzött, hogy szerződésszegési eljárást fog indítani Németország ellen, mert az alkotmánybíróság meg merte kérdőjelezni az EB döntését.
„Csakis a tagállamok által létrehozott Európai Bíróság állapíthatja meg, hogy valamely európai testület megszegte-e az európai törvényeket” — mondta az a személy, aki mint (kudarcot vallott) német honvédelmi miniszter egyszer megesküdött arra, hogy „az országot minden kártól óvni” fogja.
Mi fog most történni? Valószínűleg semmi. Az EKB kiad majd egy nyilatkozatot, amelyben Európa magasztos céljairól lesz szó, amit majd a bíróság el fog fogadni. De valami azért mégis fog történni. Az európai jogban ugyan nem létezik az angolszász common law-ban oly fontos precedens-elv, mégis sok tagországban máris nagy érdeklődéssel fogadták, hogy a legnagyobb tagországban az alkotmánybíróság a nemzeti jogot az európai jog fölé helyezte.
Marad még a kérdés, hogy miért most? Miben különbözik 2020 az előző évektől? Hiszen sok kísérlet történt már arra, hogy az illegális államfinanszírozást bíróságilag megtiltsák, de mindeddig eredménytelenül. Erre a kérdésre nehéz egyetlen meggyőző magyarázatot adni. Tény az, hogy a német politika jelenlegi szereplői kilátástalan helyzetben vannak.
A nagy részben a politika által előidézett gazdasági válság egyre fenyegetőbb formákat ölt, a nép – egyelőre csendben – forrong, bármi kiválthat egy veszélyesen feszült helyzetet. Az elmúlt hétvégén nyugaton és keleten több tízezren tüntettek a kormány járványügyi politikája ellen, ami a politikát teljesen váratlanul érte.
Veszélyben van a kormány egyetlen legitimációja, a még mindig nagyvonalú szociális juttatások rendszere. Ha a mostani kétmillió helyett négy-, ötmillió munkanélkülit kell ellátni, ami nemsokára bekövetkezhet, akkor a juttatások jelenlegi szintje nem lesz tartható.
Nemcsak a segélyre jogosultak száma emelkedik, az adóbevételek is zsugorodnak. A dpa német hírügynökség jelentése szerint az állam már ez évben az előzetes becsléseknél 118,8 milliárd euróval kisebb adóbevételre számít. Most mutatkoznak meg a 2015-ös határnyitás hosszútávú katasztrofális következményei.
Ami a dúskáló években még csak vakmerő cselekedetnek számított, az most nemcsak az államháztartás egyensúlyát veszélyezteti, hanem azon keresztül a társadalmi békét is. Ha az állam az adófizetők jóvoltából 2016 és 2020 között 93,6 milliárd eurót költ a migránsok jólétére, akkor nehéz megindokolni, miért kell a nyugdíjakat és a munkanélküli segélyt befagyasztani, vagy akár csökkenteni is.
A migránsok ellátásához viszont senki sem mer hozzányúlni, tartva agresszív fellépésüktől. Ilyen körülmények között nagyon nehéz, vagy inkább lehetetlen a német polgárnak megmagyarázni, miért pont neki kellene a pénzügyileg fegyelmezetlen dél-európai országokat megmenteni – mikor Európában már amúgy is a legmagasabb adókat fizeti és maga is egyre bizonytalanabb jövő elé néz.
A német alkotmánybíróság ítélete a német elit gazdasági és társadalmi összeomlástól való félelmét tükrözi. Ez az, amit 2012 óta megváltozott.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.