Oltás-ellenesek már előre fúrják koronavírus vakcinát

Egy teória képviselői egyenesen attól tartanak, hogy Bill Gates mikrocsipeket akar az emberiség egy részébe ültetni.

Hónapok vagy évek is hátra lehetnek, míg az egészségügyi szakembereknek sikerül kifejleszteni a COVID-19 nevű vírus ellenszerét, azonban máris számos hamis információ kezd terjedni azoknak a körében, akik ellenzik a védőoltásokat.

A The Times of Israel cikke szerint az elmúlt hetekben olyan hamis elméletek születtek, melyek szerint a vakcinakutatások megbízhatósága bizonytalan, vagy épp Dr. Anthony Fauci, az USA fertőzésügyi szakértője próbál akadályt hárítani más módszerek alkalmazásában, hogy az oltást készítők jussanak több pénzhez. Vannak, akik pedig azt állítják, hogy egyenesen Bill Gates áll a tesztelések mögött, aki a világ lakosságának 15 százalékát szeretné majd mikro-chipekkel ellátni.

A szkeptikusokat jellemző skála nagyon széles: a mérsékelt óvatosságtól kezdve egészen bizarr ötletek is születtek. Az oltás-ellenes mozgalmak a koronavírus terjedése miatt ismét kiemelt figyelemben részesülnek.

Annak ellenére, hogy a gyermekbénulás, himlő és kanyaró elleni védőoltások is bizonyíthatóan segítettek a betegségek leküzdésében, sokan kételkednek a tudományos eredményekben. Vannak, akik azt állítják, hogy a kötelező oltások sértik a vallási szabadságukat.

Rita Palma, a My Kids, My Choice nevű oltásellenes csoport vezetője máris előrevetítette, hogy családtagjainak nem fogják beadni az ellenszert. „Sokunkat szorongás tölt el, ha belegondolunk, hogy egy oltásra köteleznek minket” — fogalmazott a nő. „Sosem fogom választani a COVID-19 elleni vakcinát. Nem akarom, hogy a kormány a közösségemre vagy a családomra erőltesse”.

Sok amerikai szkeptikus aktivista a karanténintézkedések ellen is lázadni kezdett.

Múlt héten egy oltásellenes nőt le kellett tartóztatni Idahóban, miután többször is megtagadta a rendőrség utasításait, és nem volt hajlandó elhagyni egy lezárt játszóteret, ahol más családokkal együtt tartózkodott.

Szeptemberre elkészülhet a koronavírus elleni vakcina

Egy oxfordi kutatócsoport két héten belül megkezdi a vakcina embereken való tesztelését és bíznak benne, hogy őszre forgalomba kerülhet az oltás. 

A Facebookon is egyre több olyan csoport jön létre, ahol álhírek és mítoszok keringenek — közülük számos Bill Gateshez kötődik, aki jelenleg támogatója az ellenszer kifejlesztésének. A mikro-chipes elképzelés mellett vannak, akik azt állítják, hogy a multimilliárdos a járványt kihasználva igyekszik a világ népességének csökkentésére.

Hétfőn Tedros Adhanom, az Egészségügyi Világszervezet vezetője is felszólalt a terjedő álhírekkel szemben. Elmondása szerint ezek az elméletek nem segítenek, csak „olajat jelentenek a tűzre”.

Egy európai jelentés pedig arra figyelmeztet, hogy ezek az álhírek akár Amerika-ellenes politikai csoportok kezében is könnyen eszközökké válhatnak. Az RT nevű orosz kormányzati médiaplatformon például számos olyan angol nyelvű hír látott napvilágot, melyek szerint a vakcinákkal valójában nano-részecskéket akarnak az emberekbe ültetni.

„Amikor Kreml-közeli álhírportálok terjesztenek oltásellenes képeket, akkor felelősekké válnak azokért az emberekért, akik hezitálni fognak a professzionális orvosi kezelések igénybevételét illetően” — szerepel az EU-s tanulmányban.