„Mi már megtanultuk, hogy minden jó dolog egy szempillantás alatt eltűnhet”.
„Érdekes módon a holokauszttúlélők nem túlságosan aggódnak jelenleg” — idézi Eva Fogelman pszichológust cikkében a Forward, amely összeállításában olyan személyeket szólaltatott meg, akik túlélték a soá borzalmait.
A New York-i szakember szerint ugyanis az érintettek többsége érthetően még mindig úgy gondolja, hogy a koronavírus kapcsán zajló eseményeket nem lehet összehasonlítani azzal, amiken átmentek. Ugyanakkor az egyre romló helyzet többüket aggasztja és fájdalmas emlékeket idéz fel bennük.
Cordula Hahn, Brooklynban élő túlélő is ezt erősítette meg a lapnak. „Szegényként nőttem fel, és a háború után menekült voltam, tehát tudom, milyen érzés bizonyos dolgok nélkül élni, és ez voltaképp megnyugtat” — fogalmazott a hölgy, noha elmondta: a jelenlegi helyzetről gyermekkora jutott eszébe.
„Ó ne, ismét újságpapírt kell használni? Ezt tettük akkor is, amikor Hollandiában bujkáltunk, a toalettpapír körüli pánik rögtön ezt az emléket hozta fel bennem”.
A Philadelphiában élő Natalie Scharf elmondása szerint pedig a boltok üres polcai miatt ismét 1939. szeptemberében érzi magát. „A szüleimnek élelmiszerboltja volt a lengyel Jaworznóban, a német határ mellett. Az emberek tudták, hogy a nácik elveszik a zsidók üzleteit, ezért szép csendben elkezdték hazavinni a lisztet, cukrot, babot, árpát, hagymákat és krumplit, hogy túléljenek a raktáraink kifosztása után is.
Nem szeretném a mai helyzetet a holokauszthoz hasonlítani, de látva, hogy minden bezár, lezárt határokról és ételhiányról hallani, nincsenek utazások, félelem övezi a kilépéseket és a családlátogatásokat, semmit nem mernek megérinteni — az egész olyan, mint egy háború kezdete. Csak most nem látjuk az ellenséget”.
„A múltunk miatt mi tudjuk, hogy az életben minden jó dolog csak ideig-óráig tart. Egy pillanat alatt eltűnhetnek, mert velünk is ez történt. A szüleinkkel éltünk, az egyik pillanatban még minden rendben volt, majd hirtelen minden eltűnt” — mondja Rachelle Goldstein, aki jelenleg New Jersey-ben él. Szerinte ugyanakkor mindaz, amin átment gyerekként, segített számára „túlélő üzemmódba” lépni.
„Bizonyos értelemben mi mentálisan mindig is készültünk ezekre az időkre. Mindig ott van a fejünkben az a gondolat, hogy mit tennénk, ha…”
— monda Goldstein, aki szerint ez a hozzáállás segítette családját akkor is, amikor Brazíliában és Nigériában éltek, ahol férje mérnökként dolgozott. „Mi voltunk az egyetlen amerikaiak, akiknek volt egy vészcsomagjuk, telepakolva tiszta fehérneművel és toalettpapírral — igen, toalettpapírral” — tette hozzá visszafogottan nevetve a lapnak adott nyilatkozatában.
„Egy csomó viccet mondunk egymásnak, sokat a toalettpapírról. A lényeg, hogy tartsunk egymástól távolságot, de maradjunk kapcsolatban.”
A holokauszt-túlélőket segítő Claims Conference alelnöke, Greg Schneider kiemelte: számára aggasztó, hogy a járvány főleg az idős korosztályt veszélyezteti, ugyanakkor tapasztalatai szerint a legtöbb idős személy kitartással és humorral igyekszik megőrizni lelki erejét ezekben a nehéz napokban — és ez számára, valamint munkatársainak is erőt ad: „Az uralkodó hozzáállás az, hogy láttunk már rosszabbat is.”
„Beszéltem egy túlélő barátommal és emlékeztettem, hogy maradjon otthon. Azt mondta erre: ‘Isten egyszer már megmentett, újra megteszi majd, de most talán egy kis segítséget is adok neki’.”
