Hogyan nézne ki a szíriai békemegállapodás, és miként juthatnak el az érintett felek egy olyan megállapodáshoz, amely mindannyiukat kielégítheti? – teszi fel a kérdést Jason Shvili, az Israel Hayom publicistája.
Az elmúlt néhány hétben a szíriai háború teljes körű nemzetközi katonai konfliktussá alakult át. Szíria és Törökország között gyakorlatilag háború zajlik, annak ellenére, hogy a csütörtökön tűzszünetet jelentettek – kezdi helyzetelemzését Jason Shvili az Israel Hayom oldalán.
A szíriai és a török erők tűzharcba keveredtek egymással, és ez mindkét oldalon áldozatokkal járt. Mindeközben az oroszok továbbra is katonai támogatást nyújtanak Bassár el-Aszad szíriai elnöknek, aki az orosz légierő segítségével bombázza a lázadók utolsó erődítményének számító Idlíb tartományt.
Ezzel egyidőben a török légierő szárazföldi csapatokkal kiegészülve támogatja a lázadókat abban, hogy megpróbáljanak ellenállni Aszad katonai offenzívájának Idlíbben.
Hasonlóképpen nagy jelentőséggel bírnak Irán folyamatos erőfeszítései is arra, hogy mélyen a szíriai területekre nyomuljanak, ahogyan Izrael azon erőfeszítései is, hogy megakadályozzák a benyomulást. Mindezek középpontjában pedig újra fellobbant a menekültválság, mivel a civilek próbálnak menekülni Idlíb poklából. Törökország pedig kinyitja a zsilipeket a menekültek előtt, és ezzel lehetővé teszi számukra, hogy elérjék Európát.
A török hadsereg közvetlen beavatkozása a szíriai polgárháborúba a konfliktus jelentős eszkalációját jelenti. Az sem tűnik többé lehetetlennek, hogy Törökország és Oroszország közvetlen konfliktusba kerüljenek egymással, ami természetesen katasztrofális következményekkel járna mind a Közel-Keletre, mind a jelenlegi világrendre nézve.
Most tehát – folytatja a szerző – megoldásra lenne szükség a szíriai ingovány lecsapolása érdekében. Mégpedig jobban, mint valaha. De hogyan nézne ki a szíriai békemegállapodás, és miként juthatnak el az érintett felek egy olyan megállapodáshoz, amely mindannyiukat kielégítheti?
Shvili szerint a Szíriában zajló háború megoldása nem képzelhető el az ország felosztása nélkül. Valójában Szíria felosztása fegyveres konfliktus nélkül is nagyon helyénvaló lenne – érvel –, tekintve, hogy az országot nem az emberek akarata hozta létre, hanem a gyarmatosítás öröksége, nevezetesen a Sykes-Picot egyezmény a britek és a franciák között az I. világháború után, amelyben a két nagyhatalom felosztotta a Közel-Keletet egymás között, a helyi lakosság igényeinek figyelembevétele nélkül.
Márpedig a publicista által szükségesnek gondolt megosztásnak a konfliktusban részt vevő valamennyi fél érdekét figyelembe kellene vennie. Más szavakkal, ki kellene tudni elégítenie Aszad, Oroszország, Irán, Törökország és Izrael szükségleteit is, nem beszélve a szír emberektől, akik a véres konfliktus súlyát viselik.
Ezért Oroszországnak és Iránnak olyan megállapodásra lenne szüksége, amely Aszadot a hatalomban tartja, és biztosítja az orosz haditengerészeti bázis fennmaradását a szíriai partok mentén. Aszadnak olyan megállapodás áll az érdekében, amely biztosítja a diktatórikus uralma továbbélését; Törökországnak érdekében áll a biztonság fenntartása a déli határán, Izrael pedig arra törekszik, hogy megakadályozza Iránt abban, hogy új bázist hozzon létre Szíriában, amelyet a zsidó állam támadására használhat.
Az említett kritériumok megvalósítása érdekében a szerző azt javasolja, hogy a szíriai part mentén elterülő Latakia régiót válasszák le az ország többi részétől, és képezzenek önálló, független államot belőle, ahol Aszad uralkodó maradhat. Mindez tökéletesen megalapozott döntés lenne szerinte, hiszen a szíriai diktátor támogatóinak nagy részét az alavita muszlim vallási közösség tagjai adják, ahova ő maga is tartozik, és akik Latakia térségében a többséget alkotják. Egy független állam létrehozása Latakiában lehetővé tenné Aszad számára, hogy – kisebb területen ugyan – de folytathassa diktatórikus uralkodását, ráadásul így az oroszok is meg tudják tartani az ott található tengerészeti bázisukat.
Szíria többi része pedig végre képessé válna határozni saját jövőjéről, Aszad és a szövetségesei nélkül. A szír nép számára a legjobb megoldás egy szövetségi demokrácia megteremtése lenne Dzsebel-ed-Drúz vidékével, Damaszkuszszal, Aleppóval és az ország főként kurdok lakta északkeleti részével, amelyek mindegyike autonóm tartományként működne.
A békemegállapodás részeként kikötnék, hogy Irán nem állomásoztathatja haderőit az új szövetségi köztársaságban, és az ország nem válhat olyan bázissá sem, ahonnan a kurdok támadhatják Törökországot, vagy segíthetik a törökországi kurd lázadókat. Így a szír nép elnyerhetné megérdemelt szabadságát, hogy új, demokratikus országot hozzon létre, miközben Izrael és Törökország biztonsági igényeit is ki lehetne elégíteni.
Ám a szerző egyáltalán nem tartja valószínűnek, hogy a javaslatai a közeljövőben valósággá válhatnának. Ugyanis – mint írja – a nemzetközi közösség általában helyteleníti a konfliktusok olyan lehetséges megoldásait, amelyek országok feldarabolását is magukban foglalják, mivel a globális tendencia a jelenlegi határok fenntartása, függetlenül attól, hogy esetenként milyen nevetségesek és igazságtalanok is ezek a határok.
Ennélfogva az érintett hatalmak valószínűleg még csak mérlegelni sem fogják Szíria egy békemegállapodás részeként történő felosztását. A világ vezetőinek, különösen azoknak, akik a szíriai konfliktus megoldásában részt vesznek, tisztában kell lenniük azzal, hogy a polgárháborúk befejezéséhez gyakran meg kell változtatni azokat a határokat, amelyek a leginkább felelősek e háborúkhoz kialakulásáért – zárja írását Jason Shvili.