Nagyon magas részvétel az izraeli választáson

Az izraeli arabok rekordszintű részvételét és ezzel Benjámin Netanjahu kormányalakítási elképzeléseinek kudarcát jósolta a hétfői izraeli parlamenti választásokon Ahmad Tibi, az arab pártok közös listájának politikusa – jelentette a helyi média.

Délután is nagyon magas volt a részvétel, négy óráig a  jogosultak negyvenhét százaléka adta le voksát annak ellenére, hogy egy éven belül már harmadszor rendeznek parlamenti választásokat Izraelben. Utoljára huszonegy évvel ezelőtt, 1999-ben szavaztak többen eddig az időpontig. Szeptemberben mindössze 44,3 százalékot mértek ekkor.

Ahmad Tibi, a kneszet arab képviselője a The Times of Israel című újságnak úgy nyilatkozott, hogy példátlanul magas arab részvétel várható, amely megakadályozza Netanjahu miniszterelnöki székben maradását.

„Ma történelmet írunk”- mondta. „Az Egyesült Arab Lista páratlan eredményt ér el, legalább tizenöt parlamenti helyet szerez. Közös elszántságunkkal a tizenhatodik hely felé tartunk”- tette hozzá.

Nem sokkal a választás előtt Netanjahu változtatott a stratégiáján

Az elemzők úgy vélik, ha csak valami nagy fordulat nem következik be, megint marad a döntetlen az izraeli választásokon. Nagy Gabriella írása.

Az arab pártok szövetsége a szeptemberben megválasztott izraeli parlamentben, a kneszetben, tizenhárom helyet szerzett, de a közvélemény-kutatások tizenöt helyet jósoltak nekik a hétfői választások után.

 A tömeges részvételre elsősorban Donald Trump amerikai elnöke új béketerve késztette az Izrael lakosságának mintegy húsz százalékát kitevő arab kisebbséget.

A terv ugyanis a többi között felvázolja annak lehetőségét, hogy a jövendő Palesztinába kerüljön az „arab háromszög”, egy 1948 óta Izrael részét képező, Ciszjordániával szomszédos, főként arabok lakta terület. Az izraeli arabok ezt ellenzik, mert továbbra is Izraelben akarnak élni, izraeli állampolgárként.

A késő délutáni órákig viszonylagos nyugalomban zajlott a választás, a közszolgálati rádió szerint csak a koronavírus miatt házi karanténra ítéltek különleges szavazóhelyiségeinél volt fennakadás, mert a biztonsági óvintézkedések miatt különösen lassan folyt a voksolás, és sokaknak órákig kellett sorba állni.

A politikusok egész nap folyamatosan telefonos üzenetekkel bombázták a szavazópolgárokat, melyekben segítségüket kérték pártjuk sikeres szerepléséhez. A választási helyiségeket helyi idő szerint este tízkor zárják le, és ezután teszik közzé az első exit poll eredményeiket.

Az biztos, hogy Benjamin lesz az izraeli miniszterelnök

Netanjahu és Ganz verseng a kormányfői posztért. Az előrejelzések szerint ismét patthelyzet várható.