Nem sokkal a választás előtt Netanjahu változtatott a stratégiáján

A kormányfő bejelentette, hogy a Likud belső polljai szerint mindösszesen egy mandátumra vannak a győzelemtől, és a jobboldal biztos nyerni fog, amennyiben mindenki elmegy szavazni.

Nem sokkal a szavazóhelyiségek megnyitása előtt került a boltokba a Ben & Jerry’s kifejezetten erre az alkalomra készített kivételes kiadása. A “harmadik alkalom“-nak is nevezett választási jégkrém az elmúlt hetek visszataszító kampányai és a megosztott ország békítése jegyében egyaránt tartalmaz vanília, csokoládé, csokoládéval bevont mandula és fehér csokidarabokat valamint vanília-brownie falatokat.

A folyamatos sikertelen kormányalakítási körökbe belefáradt választókat Jeruzsálem önkormányzata is kedvezményes fagylaltozással csábítja az urnákhoz, az egyébként rendhagyó módon a szokásos keddi nap helyett most a hétfői munkaszüneti napon zajló voksolások idején.

A választási bizottság adatai szerint, 12 óráig a különböző koronavírus-, és egyéb, a választók összezavarására terjesztett álhírek ellenére a szavazók 27,6% járult az urnákhoz, amire 1999 óta nem volt példa. Akkor a baloldali Ehud Barak legyőzte a mostani választásokon győztes befutónak számító Benjamin Netanjahut.

Kannabisz sör, krembó, választási fagyi: az izraeli tél elviselhető könnyűsége

A Ben & Jerry’s a Knesszet feloszlatása után vetette fel, hogy jó lenne egy “harmadik választás” fagyit piacra dobni az esemény tiszteletére.

A decemberben feloszlott Knesszet után rövid időn belül kiírt harmadik választás politikai kampánya átlépett minden határt. Az utolsó két hét végére érve a csúcspontra, az egyre sötétebb kiszivárogtatások és lejárató hadjáratok tétje: ki legyen a következő miniszterelnök, a jelenleg egy évtizede folyamatosan veretlen Benjamin Netanjahu vagy ellenfele, az ex-vezérkari főnök Beni Ganz.

A legutolsó közvélemény-kutatások többé-kevésbé hasonló eredményei alapján úgy tűnik, a miniszterelnök jobboldali szövetségeseivel, ha valamivel közelebb is került a kormányalakításhoz szükséges 61 mandátum megszerzéséhez, még mindig nem tudna Liberman vagy esetleg Ganz nélkül kormányt alakítani.

A sikert lehet, hogy azt fogja jelenteni, hogy a miniszterelnök az előző alkalmakhoz képest most változtatott a legutóbbi két választás stratégiáján.

Előzőleg azzal sürgette szavazóit, hogy politikai ellenfele fog nyerni, és amennyiben nem akarnak arabokkal szövetkező kormányt, éljenek szavazati jogukkal. Jelenleg, annak ellenére, hogy az alapszlogen nem változott, a kormányfő bejelentette, hogy a Likud belső polljai szerint mindösszesen egy mandátumra vannak a győzelemtől, és a jobboldal biztos nyerni fog, amennyiben mindenki elmegy szavazni.

Netanjahu ezúttal minden követ megmozgatott: a „megszállt” területek és a Jordán-völgy annektálásán, valamint a béketervnek ellentmondó újabb telepes építkezéseken túl az etiópok “hazahozatalát” is megoldotta, egyedül a radikális jobboldali Ocma Jehuditot és képviselőjét nem tudta rávenni, hogy ne induljon a számára reménytelen végkimenetelt jelentő harmadik fordulón.

Ami a várható eredményt illeti, az elemzők úgy vélik, ha csak valami nagy fordulat nem következik be, megint marad a döntetlen, vagyis sem a Likud, sem a Beni Ganz vezette Kék-Fehér nem tud kormányt alakítani kompromisszumok nélkül, amelyre eddig egyik fél sem volt hajlandó. Bár Netanjahu a választások előtti utolsó nap még azt mondta, ellenfele kedden önként fog jelentkezni nála, Ganz kizárta a Netanjahu vezette Likuddal való tárgyalást, hasonlóan a többnyire arab törvényhozóból álló Egyesült Listát is.

Netanjahu reagált az amerikai demokraták „nagyágyújának” szavaira

„Határozottan téved” – így véli az izraeli miniszterelnök, akit „reakciós rasszistának” nevezett Bernie Sanders.

Végezetül, a királycsináló Avigdor Liberman teljesítménye 6-8 mandátum között várható, attól függően, hogy szavazói mennyire fáradtak bele a folyamatos ígérgetéseibe. Liberman az elmúlt három választás során több verzióval is előállt, áprilisban még Netanjahut nevezte meg miniszterelnöknek, de nem volt hajlandó a Likud-haredi szövetségbe belépni, szeptemberben viszont senkit nem jelölt, de nem zárkózott el a Netanjahu által vezette egységkormánytól.

Most azonban nem támogatja semmilyen formában a miniszterelnököt, de a Likuddal Netanjahu nélkül, Ganzcal pedig – a haredi pártok nélkül – kiegyezne, sőt akár a Munkapárt-Mereccel is hajlandó lenne egyazon koalícióba ülni. Liberman utoljára azt állította, hogy nem lesz negyedik választás, és még nem döntött, kit fog ajánlani miniszterelnöknek. Még az is benne van a pakliban, hogy saját magát.

Összességében a politikai elemzők sem tudnak többet mondani annál, mint hogy ezúttal

  • vagy Netanjahunak és a jobboldalnak meglesz a 61 mandátuma,
  • vagy ha nem, esetleg Liberman átállhat,
  • vagy Beni Ganznak lesz elegendő támogatója valamelyik vallásos párt megtörésével.
  • Ha egyik variáció sem válik be, akkor az izraeliek negyedik alkalommal is kénytelenek lesznek végigszenvedni egy valószínűleg még szélsőségesebb választási kampányt.

„Ez általában ünnepnap, de az igazság az, hogy nem vagyok ünnepi hangulatban. Csak mély szégyent érzek és azt, hogy nem ezt érdemeljük. Mint ahogyan egy olyan szörnyű és nyomasztó választási kampányt, mint amely ma ért véget, szintén nem érdemlünk még egyszer” — nyilatkozta Reuven Rivlin államelnök, miután elhagyta a szavazóhelyiséget.

Liberman beáll Ganz mellé, kész megbuktatni Netanjahut

A Háárec információi szerint a királycsináló szövetséget kötött a Kék-Fehérrel, és már nem ragaszkodik az egységkormányhoz.