Minden ötödik német egyetemi tanár elutasítja Izrael létezéshez való jogát

A megkérdezettek 27 százaléka iszlámellenes nézeteinek adna hangot a katedrán — írja a zsido.com.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) által fenntartott Konrad Adenauer Alapítvány által végzett kutatás során 1106 egyetemi oktatót kérdeztek meg a felsőoktatási intézményekben megvalósuló szólásszabadságról.

Sigmount Königsberg a berlini zsidó közösség antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős megbízottja a következőt fűzte a kutatás eredményéhez:

“Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy a Humboldt Egyetem antiszemita rendezvénynek adott otthont a ‘kutatói szabadságra’ hivatkozva”.

Végre: Németország nemet mond az antiszemita BDS-mozgalomra

Várhatóan még pénteken blokkolja a német törvényhozás Izrael egyik leghangosabb ellenségének további térnyerését az országban.

Königsberg arra utalt, hogy a közelmúltban Dr. Sabine Kunst, a Humboldt Egyetem elnöke engedélyt adott egy zsidóellenes nézeteiről és a BDS mozgalom támogatásáról ismert professzornak, hogy előadást tartson az intézményben. A zsidó állam bojkottját hirdető mozgalmakat 2019-ben a német törvényhozás antiszemitának nyilvánította.

Egy 2017-ben készült felmérés szerint 33 millió német állampolgár, azaz

az ország lakosságának 40%-a ellenszenvvel viseltetik Izrael iránt és egyetért a következő mondattal: “Izrael politikáját figyelembe véve megértem azokat, akik zsidóellenesek”.

Német skizo? Nem, konzekvens antiszemitizmus

A halott zsidók emlékét szörnyűséges emlékművekbe száműzték, miközben az antifasizmus leple alatt egy új totalitarizmus épül.