A polgári naptár szerint 125 éve született Maurice Samuel amerikai zsidó író, cionista aktivista.
Maurice Samuel 1895. február 8-án született a dobrudzsai Măcinban. Kisgyerekként Angliába került, majd 1914-ben vándorolt az Egyesült Államokba, ahol az első világháború utolsó évében katonai szolgálatot teljesített.
Írói tehetsége fiatalon megmutatkozott, 1921-ben jelent meg első regénye The Outsider címmel, 1934-es Beyond Woman című novellája nagy sikert aratott. Ennek ellenére még életében megállapította egy róla szóló cikk, hogy „rengeteg írása dacára Maurice Samuel kevés figyelmet kapott az életrajzíróktól”, és ami figyelmet kapott, azt is előbbi, nem zsidóságról szóló munkáiért kapta. Első komoly irodalmi díját 1944-ben vehette át.
„Egy olyan író sincsen” az amerikai zsidó írók között, mint Maurice Samuel – írta róla 1966-ban Samuel Silver rabbi, az egyébként ellentmondásos Henry Montor pedig úgy fogalmazott a Bnai Brtih Messenger 1944. április 28-i számában, hogy
„egyetlen más angol nyelven író zsidó sem fúrt olyan mélyre a zsidó lélekben, és jött felszínre olyan kíméletlen, ám magasztos képpel, mint Maurice Samuel”.
Hozzátehetnénk: Samuel nem csak a zsidó lélekben, de a keresztény lélekben is turkált, és amit talált, azt valóban kíméletlenül írta meg.
Samuel két legfontosabb zsidó témájú munkája 1924-es Ti, nem-zsidók és 1927-es Én, a zsidó című könyvei voltak. Utóbbi könyvében elsősorban az amerikai zsidóság asszimilációját kritizálta, amellett érvelve, hogy a liberális irányvonal hívéül szegődött zsidókat már felesleges megpróbálni elérni. A vegyesházasságok ellen durva szavakkal kelt ki: könyvében elborzadva mesélt egy amerikai településről, mely „egy kis falu volt, ahol az afrikai néger, az amerikai, a kínai-mongol, a szemita és az árja mind együtt élt . . . szabadon létesítve egymással szexuális kapcsolatokat . . . Miért tölt el engem ez a kép valami furcsa gyűlölettel, miért juttatja eszembe az obszcént, a sötét bestialitást? . . . Miért juttat ez a falu egy vödörben rút orgiát csapó gyíkokat az eszembe?”
Még megdöbbentőbb volt azonban előbbi könyve, ahol amellett kardoskodott, hogy az antiszemitáknál sokkal veszélyesebbek a liberális keresztények, akik befogadják a zsidókat, majd az asszimiláción keresztül lassan pusztítják ki őket. Ezért könyvében ezt írta a nem-zsidóknak címezve:
„Ha valamit, akkor a modern és »asszimilálódott« zsidó utálatát kell megtanulnotok (és már tanuljátok is), mivel ő a veszélyesebb tirátok nézve. A tradicionális zsidó legalább messze elkerült titeket, és mint egyén, könnyedén felismerhető volt . . . de amikor a zsidó »asszimilálódik,« megtanulja a ti nyelveteket, felveszi a benső szokásaitokat, behatol az életetekbe, és fenyegeti azt. Ti pedig tudjátok, hogy egy újfajta és rosszabb jellemű alak jelent meg ezzel a világban, amelyet ti alkottatok és tenyésztettek: egy olyasvalaki, aki gátolja a ti szándékaitokat . . . Nem asszimilálódunk: megalázó számunkra”.
Szavait annak tükrében kell értelmeznünk, hogy az Egyesült Államokban nem tapasztaltak olyan szintű antiszemitizmust az első világháborút követően, mint Európában, és hogy a holokauszt előtt az effajta diskurzus még zsidó körökben sem volt feltétlenül ritka. Samuel azonban mindenkinél kíméletlenebbül és durvábban fogalmazta meg gondolatait. Montor róla írt méltatásában ki is emelte, hogy Samuel „bátor volt, de sosem tiszteletteljes”, „vitatkozó, de sosem apologetikus” – és azt is hozzátette, hogy cikkének írásakor, azaz 1944-ben az ilyen könyvet már leszednének a polcokról. Igaz, felháborodásért nem kellett ’44-ig várni: az American Jewish World 1931-es cikke szerint könyvének kiadásakor „zsidó és nem-zsidó egyaránt dühös volt”.
Utóbbi cikk arra jutott, hogy Samuel nyilván „ironizált”, amikor fenti sorait írta, de az igazság az, hogy a vegyesházasság és az asszimiláció ritkán jelentek meg pozitív kontextusban a korabeli zsidó diskurzusban – mint ahogyan előbbit napjainkban is csak a szélsőséges reform-közösségek propagálnák.
Samuel komolyan gondolta, amit írt, pusztán nyelvezetét csiszolta úgy, hogy az a lehető legjobban fájjon – és hozzá kell tenni, hogy a botrányt sem vetette meg, hiszen mint egy helyütt mondta, az eladási mutatóknak mindig jót tesz.
Gúnyos stílusát remekül mutatja még 1922-es, Antiszemitizmus kezdőknek című írása, melyben „tanácsokat adott” kezdő antiszemitáknak, hogyan kell támadni a zsidókat: nem vádolni kell, hanem sejtetni, mert a zsidó „azzal szemben védtelen”. „Ha azt mondod, ellógnak a katonai szolgálat elől, a zsidó bemutatja, hogy számarányosan vesz részt az amerikai hadseregben. Ha bolseviknak nevezed, a Rotschildekre mutat, ha kapitalistának, akkor Karl Marxra. A konkrét vádat ez a jezsuita-faj mindig visszautasítja, és sajnos megvan az a rossz szokása is, hogy bolondot csinál vádlóiból”. Cikkének végéhez még pár tanácsot fűzött: az antiszemita ne legyen vulgáris, ne érveljen vérvádakkal, ne feltételezze, hogy minden „son” és „stein” végű vezetéknév mögött zsidó lapul, és főleg „nézzen rá a családfájára, hogy megbizonyosodjon: ő maga sem zsidó”.
Ugyan könyveiben nem utalt a zsidó állam felépítésére, ám a neves amerikai cionista, Emanuel Neumann egy cikkében azt írta, hogy „csak a vak nem venné észre [Samuelben] a cionistát”. Viszont Samuel nem csak titokban támogatta a cionista mozgalmat, hiszen 1921 és 1928 között hivatalosan is az Amerikai Cionista Szervezet tagja volt, aki Chajim Weizmann – később Izrael első államelnöke – oldalán agitációs körutat tett az Egyesült Államokban. Korabeli lapok tömkelegein szerepelt a szalagcím, hogy a neves író, Maurice Samuel előadni készül városukban. Samuel ezek mellett először fordította angolra Herzl Tivadar német nyelvű naplóinak részleteit, továbbá 1929 és ’31 között Palesztinában élt családjával. Ezt követően visszatért Amerikába, ahol 1967-ben a Bnai Brith Zsidó Örökségdíját (Jewish Heritage Award) kapta meg, melyet Elie Wiesel magyar-zsidó származású Nobel-díjas író adott át neki „kiváló zsidó irodalmi munkásságáért”.
Mindez azért is lényeges, mert Samuel nem holmi zugíró volt, hanem az amerikai cionizmus ünnepelt szónoka és szerzője.
Ennek tükrében érdekes, hogy ma ő a neonáci oldalak egyik legtöbbet idézett zsidó szerzője, valós és pontos szavait kontextusukból kiragadva mémmé szerkesztik és szélsőséges oldalakon és fórumokon köröztetik. Munkásságának és stílusának feltárása és megértése ezért is fontos, hiszen asszimilációval szemben kritikus szavai akkoriban – bármilyen provokatívak és durvák is voltak – más jelentéssel bírtak, mint napjaink politikailag korrekt világában.
Egyik könyvének recenziójában szerepelt a mondat, hogy Samuel munkásságát „jobbról balra kéne olvasni”, mint a héber szövegeket. Ezzel arra utalt a recenzens, hogy élete végére Samuel – mint sok más Amerikába került harcos európai cionista, így Joachim Prinz vagy Berend Béla rabbik is – némileg engedett harcosan antiliberális gondolataiból, és 1957-ben azt is kijelentette, hogy „jó zsidónak lenni annyit tesz, mint jó amerikainak lenni”. Samuel 1972 májusában hunyt el Los Angelesben, napjaink zsidó közélete pedig nem emlékezik rá, csupán antiszemita oldalak ápolják perverz módon félreértelmezett örökségét.
