Izraeli rakétacsapásokkal válaszolt a gázai terroristák aknatámadásaira

Légicsapást mért az izraeli hadsereg csütörtökön a Hamász gázai állásaira válaszul arra, hogy a palesztin szélsőséges szervezet aknatűz alá vett izraeli területeket, illetve robbanóanyagos lufikat eregetett – közölte csütörtökön az izraeli hadsereg.

A tájékoztatás szerint ez volt az izraeli légierő válasza arra, hogy előzőleg két, a Gázai övezetből indított aknagránát csapódott be Izraelben.

Egyelőre nem érkezett jelentés áldozatokról.

A szíriai Ihbarija állami tévé ugyanakkor arról számolt be csütörtökön, hogy izraeli rakétákat semmisítettek meg a főváros, Damaszkusz légterében. A rakétacsapást a Golan-fennsíkról indították, de érkeztek rakéták a libanoni légtéren keresztül is. A szíriai légvédelem a rakéták többségét megsemmisítette, mielőtt azok még becsapódtak volna.

Egy londoni emigráns szervezet, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) meg arról tájékoztatott,  hogy Izraelből több rakétával támadták a szíriai kormányerőket és a Damaszkusz mellett állomásozó iráni milíciákat, a célpontok között volt al-Kiszva település és Mezze település katonai reptere is.

Az elmúlt években számtalan összecsapás történt Izrael és a palesztin fegyveresek között, főképpen a határ menti térségekben. Ezek hevessége váltakozó mértékű volt. Tavaly novemberben ugyanakkor a korábban tapasztaltnál is hevesebb heves harcok bontakoztak ki. November 12-én az izraeli hadsereg és a Sin Bet belbiztonsági szervezet egy közös akcióban megölte az Iszlám Dzsihád nevű gázai iszlamista terrorszervezet egyik gázai vezetőjét, Baha Abu al-Atát, aki számos Izrael elleni rakétatámadásért volt felelős. A hadműveletre válaszul a gázai szélsőségesek mintegy ötven óra leforgása alatt legalább 450 rakétát lőttek ki Izrael területére. Többségüket megsemmisítette a Vaskupola. A rakétacsapások miatt megbénult az élet Izrael déli részén. Nem maradt el az izraeli válasz sem, amelyben 36 palesztin halt meg.

Terrorista összeborulás Trump béketerve ellen

Teherán libanoni, jemeni, iraki és szíriai szövetségeseit is felhívja: csatlakozzanak az Irán által szervezett „ellenálláshoz”.