Az iráni Forradalmi Gárda lefoglalt egy hajót a Perzsa-öbölben

A maláj legénységgel közlekedő hajó állítólag 1,3 millió liter üzemanyagot csempészett. Az akció azzal egy időben történt, hogy az iráni, orosz és kínai tengerészet közös hadgyakorlatot végez az öbölben – írja a The Times of Israel.

Az iráni  IRNA hírügynökség jelentése szerint a fegyveresek az Abu Musa sziget mellett fogták el a hajót, a sziget a stratégiai fontosságú Hormuzi-szoros közelében fekszik. A 16 tagú legénység mindegyike maláj illetőségű, azonban a jelentésből nem derül ki, hogy a jármű milyen felségjel alatt hajózott.

Az iráni Forradalmi Gárda az öböl Irán felőli oldalát tartja ellenőrzése alatt, korábban az év során számos hajót foglaltak már le. Mint ismeretes, július hónapban elfogtak egy brit felségjelű olajszállítót, az eset komoly diplomáciai botrányt kavart Teherán és a világ vezető hatalmai közt.

Később hasonló incidens történt egy szaúdi felségjelű hajóval is.

Irán, Kína és Oroszország közös hadgyakorlata: mi jöhet még?

Mivel Irán európai partnerei képtelenek voltak segíteni, Pekinghez és Moszkvához fordult katonai összefogás reményében.

A mostani eset azért is különleges, mert éppen ez időben tartanak közös hadgyakorlatot iráni, orosz és kínai tengerészek az Indiai-óceán északi oldalán. A négynapos gyakorlat az Ománi-öböl délkeleti részén fekvő Chahbahar kikötőváros mellől indult, és az irániak közlése szerint jelentősen javítani fogja a térség hajózási biztonságát.

Az iráni flottilla vezetője, Gholamreza Tahani admirális a hadgyakorlatok fontosságát hangsúlyozva kijelentette, hogy azok a három ország “közös fenyegetettségét” hivatottak megakadályozni.

Novemberben az Egyesült Államok kezdeményezett tengeri koalíciót az öböl biztonsága érdekében, jelentős részben angol és ausztrál közreműködéssel. Ezt követően számos szaúdi olajérdekeltség és tankerhajók ellen indultak támadások, melyek miatt az USA Iránt hibáztatta. A vádakat a teheráni kormány elutasította.

Az európai államok többsége nem vesz részt az Amerika által vezetett koalícióban arra hivatkozva, hogy ők még tartják magukat a washingtoni kormányzat által felmondott iráni nukleáris egyezményhez.

Kikötött az Irán által lefoglalt brit tartályhajó

Az iráni hatóságok nem emeltek vádat sem a személyzet, sem a hajótársaság ellen.