Náci köszöntés miatt került bajba a világsztár focista

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A hollandok legendája, Marco Van Basten egy tévéműsorban „poénkodott”, majd kénytelen volt elnézést kérni.

Az AC Milan és a holland válogatott ikonja, a háromszoros aranylabdás Van Basten 55 évesen sem állt le a futballvilág elkápráztatásával. A hétvégén szakértőként vett részt egy sportcsatorna stúdiójában, ahol az Ajax–Heracles holland bajnoki mérkőzést adták.

Az egyik csapat német edzőjének szánt „Sieg Heil” üdvözlése Van Basten legnagyobb pechjére hallható volt a televízióműsor élő közvetítésében is. 

Nem sokkal később elnézést kért a jelenleg a FIFA technikai igazgatójaént dolgozó holland.

„Nem akartam sokkolni senkit. Bocsánatot kérek”

idézi a sztárt a YnetNews hírportál.

A bakit sok más nemzetközi hírügynökség is átvette, zömmel az amerikai AP jelentésére hivatkozva. A magyar Nemzeti Sport is címoldalon hozta online kiadásában, ahol azt írják, hogy Van Basten kijelentését „csak poénnak szánta, rossz vicc volt”.

Fotó: UEFA

Az időzítés már csak azért sem volt a legszerencsésebb, mert a találkozó első percében egyik csapat sem volt hajlandó játszani, hogy így hívják fel a figyelmet a rasszizmus elleni harcra. Hollandiában, Belgiumban és legutóbb a brit válogatott színesbőrű tagjait ért verbális inzultus miatt Bulgáriában is kénytelenek voltak beszüntetni a játékot a közönség sorai felől érkező fajgyűlölő megnyilvánulások miatt.

Van Basten egy FIFA-delegáció tagjaként tavaly egyébként Iránban járt, és a perzsa ország nemzeti labdarúgó szövetségének 100. születésnapjából szervezett látogatás alkalmával arról beszélt, hogy támogatja az iráni nők elleni mérkőzéslátogatási tilalom feloldását.

Az egykori csodacsatár Teheránban Rouhani elnökkel is találkozott.

Mit jelentett a sport a magyar zsidóknak?

A Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézetének legújabb pódiumbeszélgetésén sporttörténészek vitatták meg a XIX-XX.

“Náci köszöntés miatt került bajba a világsztár focista” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Véleményem szerint a „Sieg Heil” ezesetben nem náci köszönés, hanem „Éljen a győzelem” c. buzdítás. Nem Heil Hitlert mondott, és ha a focipályán a játékos emlegeti a győzelmet, abba nem kell belemagyarázni.. Az is nevetséges, hogy „náci” az a focista aki a karját boldogan lengeti a gól után a közönség felé. A régi rómaiak eleve így köszöntek, a németek csak átvették.
    Az embereket már zavarja, hogy mindenkit lenáciznak!
    Vegyük tovább a példát, mert van itt más is.

    „Van Basten egy FIFA-delegáció tagjaként tavaly egyébként Iránban
    járt, és a perzsa ország nemzeti labdarúgó szövetségének 100.
    születésnapjából szervezett látogatás alkalmával arról beszélt, hogy
    támogatja az iráni nők elleni mérkőzéslátogatási tilalom feloldását.
    ———————————————————————————————-
    Az egykori csodacsatár Teheránban Rouhani elnökkel is találkozott.”

    Nos kinek mondja el azt, hogy engedjék be végre a nőket is a nézőtérre, ha nem az íráni elnöknek? Ha valaki ellátogat egy küldöttséggel Teheránba és ott az elnök is fogadja akkor ez inkább megtiszteltetés, és semmikép sem róható fel neki, hogy ottléte alatt az elnök is hajlandó volt fogadni őket.

  2. Véleményem szerint a „Sieg Heil” ezesetben nem náci köszönés, hanem „Éljen a győzelem” c. buzdítás. Nem Heil Hitlert mondott, és ha a focipályán a játékos emlegeti a győzelmet, abba nem kell belemagyarázni.. Az is nevetséges, hogy „náci” az a focista aki a karját boldogan lengeti a gól után a közönség felé. A régi rómaiak eleve így köszöntek, a németek csak átvették.