Gigasábesz rózsaszín- és megabarhesszel

A világ legnagyobb barheszét gyúrták Ausztráliában, Amerikában rózsaszín tésztából is próbálkoztak, az elmúlt hétvégén tízezrekkel különleges sábeszi népünnepély volt szerte a világon.

A Dél-Afrikából indult kezdeményezést idén 7. alkalommal szervezték meg — írja az Arutz Sheva, amely kiemeli:

 A Shabbat Project keretében 106 ország 1685 településén több ezer ember vett részt a szombatfogadási ceremónián.

A résztvevők közel fele az USA-ban ünnepelt (771 városban), de Franciaországban (51 város , Oroszországban (36 város) és Argentínában (21 város) is szép számmal vettek részt a nemzetközi ünnepen.

Természetesen Izrael sem maradhatott ki: 445 település lakói közül sokan a déli, bombázások által veszélyeztetett családok vendéglátásával tették még emlékezetesebbé az eseményt.

A résztvevők számának növekedése — a tavalyi adatokhoz képest 10 százalékos gyarapodás — mutatja az emberek szenvedélyét és elkötelezettségét a sábesz értékei iránt – a hit, a család, a közösség és az egyetértés iránt.

— fogalmazott Warren Goldstein, Dél-Afrika főrabbija, a rendezvény megálmodója, aki kiemelte:

a zsidók programok százain aktív közreműködéssel mutatták meg a világnak, hogy milyen pozitív üzenettel kívántak reagálni azokra az erőszakos antiszemita jelenségekre, amelyek az utóbbi években egyre inkább elborzasztják a zsidó közösségeket.

A zsidó identitás és kultúra hétvégi megjelenítésének különféle formáit mutatták meg a Shabbat Project résztvevői: koncertek, előadások, családi vacsorák, beszélgetések, filmvetítés, közös imádságok, és gyermek programok mellett barhesz sütési világrekordra is kísérletet tettek.

Amerikában a mellrák elleni küzdelem nemzetközi színét felhasználva, rózsaszín tésztából készítettek barheszt, Ausztráliában eddig még sosem látott hosszúságú tészta gyúrásával kísérelték meg a világ leghosszabb ünnepi kalácsát megcsinálni, Brüsszelben pedig 400 nő egy hip-hop koncert keretében próbált meg valami extrát barheszkészítés ürügyén

— írja az izraeli portál, amely a térségünkből a cseh Olomouc városának nemrégiben felújított nagyzsinagógájában történteket idézi fel: havdala és ünnepi vacsora várta az egybegyűlteket ott, ahol előtte valószínűsíthetően legutóbb a második világháború előtt került sor hasonlóra.

Magyarországi zsidó portálként különösen érdekes arról is hírt adni, hogy a résztvevő felekről a tudósítások azt is kiemelik, hogy nem csak olyan új országokból is voltak csatlakozók mint Ruanda, az Egyesült Arab Emírségek vagy Omán, de a zsidó szervezetek közül közösen ünnepeltek konzervatív, reform vagy ortodox közösségek is.

A Shabbat Projectben való globális részvétel szívmelengető ténye egy vibráló zsidó jövő felé mutat, amelynek alapja egy aktív részvétel. Zsidónak lenni nem passzív szemlélődést jelent. Sokkal inkább egy cselekvő szerepvállalást, egy igazi elköteleződést, egy személyes felelősséget és vezetést.

— hangsúlyozta Goldstein rabbi.