Lengyel panasz miatt változtat a Netflix egy holokauszt dokumentumfilmjén

A lengyel miniszterelnök szerint egy térkép a filmben azt sugallja, hogy Lengyelország felelős volt a haláltáborokban elkövetett bűntettekért, ezért változtatást követelt – írta a 444.

Hajlandó változtatásokat eszközölni a Netflix, miután megvizsgálták Lengyelország kormányának panaszát arra vonatkozóan, hogy a vezetés szerint pontatlanul mutatja be az ország történelmét egy holokauszt témájú sorozat.

A Treblinka Rettegett Ivánja (The Devil Next Door) című dokumentumfilm-sorozat Ivan Demjanjuk ukrán háborús bűnösről szól, aki a németek által megszállt Lengyelország területén létrehozott Treblinka haláltábor őre volt

— derül ki a magyar hírportál írásából, aminek leírása szerint egy térkép okozott gondot a kelet-európai országban. Ugyanis a sorozat első részében feltűnik Lengyelország mai térképe is, amin feltüntettek néhány második világháborús náci haláltábort, köztük Auschwitzot és Treblinkát.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerint azonban kifogásolható, hogy a németek által megszállt Lengyelországban, valamint az ország Harmadik Birodalomhoz csatolt részein létrehozott náci német táborokat egy mai térképen ábrázolják a filmkockákon.

„Hitler nem tudott a holokausztról” — véli egy lengyel jobboldali politikus

A lengyel jobboldali pártok tömörülésének elnöke ismét második világháborúval kapcsolatos nézeteivel borzolja a kedélyeket.

Szerinte a térkép megtévesztő, mert azt sugallja, hogy Lengyelország felelős volt a haláltáborokban elkövetett bűntettekért.

A Netflix válaszul közölte, hogy ugyan a készítők azt a térképet használták, ami az amerikai és az izraeli tudósításokban jelent meg Demjanjuk pere alatt, készek változtatni. Így kiegészítik a filmet, és a vitatott jelenetnél megjelenik egy szöveg a képernyőn, ami arról tájékoztatja a nézőket, hogy a tábor nácik által megszállt területen működött.

Lengyelország nem első alkalommal tesz kísérletet arra, hogy mindenáron próbálja „kezeit mosni” azon borzalmak kapcsán, amik az állam területén történtek a holokauszt idején. Tavaly például azt követően robbant ki diplomáciai botrány, hogy a lengyel törvényhozás megszavazta: három évig terjedő szabadságvesztéssel lehessen sújtani azt, aki Lengyelország felelősségére is utal a nácik által elkövetett bűnökben. A heves visszhangokat követően végül nem lépett érvénybe a törvény, de jól mutatja azt a feszültséget, ami Lengyelországban körülveszi a felelősség kérdését egy ideje.

Lengyel kormányfő: egyéni bűnök történtek a holokauszt idején

Ismét visszautasította az általánosítást a lengyelekkel szemben a Haaretznek nyilatkozó Morawiecki. Szerinte egy külügyminiszter nem beszélhet úgy, ahogy azt Kac tette.