Az iráni vezető pénteken pontosította Teherán szándékait.
„Sokszor szóba került ‘Izrael Államának’ eltüntetése; de ez nem a zsidó emberek eltűnését jelenti, velük nem akarunk semmit. Ez annak a rezsimnek, a megszálló rezsimnek az eltüntetését jelenti” — mondta pénteken Ali Khamenei „cionista rezsimet” is emlegetve.
A Jerusalem Post írásából az is kiderül, az ajatollah szerint „miután Izrael eltűnik, Palesztina népének — legyenek muszlimok, keresztények vagy zsidók — maguknak kell kormányt választaniuk”. Noha leszögezte, a palesztinok „megsemmisítenék a Benjamin Netanjahuhoz hasonló embereket”.
Khamenei továbbá kijelentette: „nem vagyunk antiszemiták”, továbbá szerinte „Iránban a zsidók biztonságban vannak”.
Napjainkban közel 20 ezer zsidó él a perzsa államban. A közösség nagy része Izraelbe vagy az Egyesült Államokba menekült az 1979-es iráni forradalom során — az ott maradtak beszámolói szerint viszonylag szabadságban gyakorolhatják vallásukat a hatóságok beleegyezésével.
A politikai és katonai vezetés részéről azonban rendszeres témaként merülnek fel a zsidó állam megsemmisítéséről szóló tervek. Nemrég például az iráni külügy „békés és harmonikus” újévi kívánságai után az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka újfent Izrael megsemmisítésével fenyegetőzött. Nem mellesleg pedig a teheráni vezetés nyíltan támogatja a Hezbollah libanoni síita, valamint a palesztin Hamász és Iszlám Dzsihád terrorszervezeteket.

Hát bizony, a hatalmi gondolkodás rettenetesen veszélyes az emberiségre nézve. Sürgősen át kellene térni az egyensúlyi politikára, mert bármelyik nagyhatalom legyőzése és felszámolása is szinte lehetetlennek látszik.
Mily nagylelkű tőle…
Reméljük nem sokáig húzza már se ő sem a rezsimje.
Minden antiszemita a-hole – szokás szerint azzal vezeti be a gyűlölettől fröcsögő mondókáját, hogy – „nem vagyunk antiszemiták” 🙂
Épp ideje kilőni az öreget.