Irán: Izrael megsemmisítése már „karnyújtásnyira” van

Az iráni külügy vasárnapi „békés és harmonikus” újévi kívánságai után az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka újfent Izrael megsemmisítésével fenyegetőzött hétfőn.

Hosszein Szalami a gárdatisztek egyik teheráni rendezvényén arról beszélt, hogy negyven évvel az iszlám forradalmat követően Iránnak megvan a képessége „a hitvány cionista rezsim megsemmisítésére” – közölte a Gárda Sepahnews nevű internetes oldalán.

„A (forradalom) második fázisában a sötét rezsimet le kell törölni a térképről, s ez többé már nem álom vagy ideál, hanem egy karnyújtásnyira lévő célkitűzés” – mondta Szalami.

Az Izrael-ellenesség az iszlám köztársaság külpolitikájának egyik alappillére az 1979-es forradalom óta. A teheráni vezetés nyíltan támogatja a Hezbollah libanoni síita, valamint a palesztin Hamász és Iszlám Dzsihád terrorszervezeteket.

Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető tavaly júniusban Izraelt „rosszindulatú daganatnak” nevezte, amelyet „el kell távolítani és össze kell zúzni”.

Iráni tábornokok ismételten fenyegetnek Izrael megsemmisítésével és azzal az állítólagos képességükkel, hogy rakétákkal el tudják érni Tel-Aviv városát. A teheráni vezetés hivatalos álláspontja azonban évek óta, hogy Izrael a saját önteltsége okán fog eltűnni, s nem pedig egy esetleges iráni támadás miatt.

Irán a zsidó újév előtt megsemmisítéssel fenyegette meg Izraelt

A Forradalmi Gárda második embere szerint „a legkisebb hiba esetén” semmi nem marad Izraelből.