Elnök úr, ön ki van rúgva — Kezdődik az impeachment-show

Ha Trumpot jogosan hurcolják meg a demokraták, akkor sem biztos, hogy a szenátus elmozdítja, ha pedig nem jogos az eljárás beindítása, akkor pedig a szavazók büntethetik meg őket 2020-ban. 

Az Egyesült Államok alkotmányának az a különlegessége, hogy annak ellenére, hogy több mint kétszáz éves, a mai napig az amerikai demokrácia alapjaként szolgál. Az elmúlt évtizedekben egyre hevesebb vita folyik arról, hogy hűnek kell-e maradni az alapító atyák eredeti szándékaihoz, vagy engedni kell a korszellemnek és progresszívan kell értelmezni az alkotmány pontjait és kiegészítéseit. Ez a vita ma már a politika számtalan területén jelen van, kezdve a fegyvertartástól az abortuszig.

A Trump elleni hivatalos vádemelési eljárás kapcsán is középpontba kerülhet az értelmezés kérdése. Az alkotmány ugyanis meglehetősen röviden szól az eljárásról. A törvény szerint három indoklása lehet az elnök elmozdításának: árulás, zsarolás és a kicsit homályos, egyéb „súlyos bűncselekmények és vétségek.”

Az amerikai történelemben mindössze háromszor történt meg, hogy a kongresszus megkísérelte az elnök elmozdítását a hatalomból.

Az első impeachment-eljárás közvetlenül a polgárháború befejezése után történt. Andrew Johnsont a Lincoln szívébe lőtt golyó repítette a Fehér Házba. Az alelnökből lett elnök az Egyesült Államok történetének egyik legnehezebb időszakában került hatalomra, amikor a vértől áztatott földön újjá kellett építeni az országot. Ennek fontos részei voltak a rekonstrukciós törvények, amelyeket a kongresszusnak az elnök támogatása nélkül kellett átvinnie, majd az elnöki vétót követően felül kellett írnia Johnson akaratát.

Az elnök mindent megtett, hogy szabotálja a kongresszus munkáját és segítse a konföderációs államokat abban, hogy kibújjanak a felelősségük alól és a polgárháború előtti rend folytatódhasson. A vádemelési eljárás a háborús ügyek miniszterének jogtalan elmozdítása miatt kezdődött meg. Johnson egyetlen szavazattal úszta meg az elmozdítást. A történészek szerint valószínűleg több szenátort is megzsarolhattak az elnök támogatói.

Washingtoni hölgyek a Szenátus galériáján Andrew Johnson elnök elleni tárgyalások alatt. 150 éve is nagy érdeklődés övezte a botrányba fulladó eljárást. Fotó: Library of Congress

A 20. században egyszer jutott el amerikai elnök az impeachement eljárásig. Richard Nixon ugyanis lemondott, mielőtt a képviselőház szavazhatott volna az elmozdításáról, így elkerülte a tárgyalással járó megaláztatást.

Az egyetlen ember, akinek az elmozdítását majdnem megszavazta a kongresszus, az Bill Clinton volt, aki nem tudva a hírhedt kék ruháról, hazudott a Lewinsky-afférral kapcsolatban, ami indokot adott arra, hogy a republikánus többségű képviselőház megszavazza az impeachment-eljárást. A szenátus azonban visszatáncolt és a republikánusok hatalmas verességet szenvedtek el a következő kongresszusi választásokon.

Húsz évvel ezelőtt tehát a szavazók megbüntették az ellenzéki pártot, amiért azok megpróbálták eltávolítani az egyébként népszerű elnököt, akivel szemben valóban súlyos kételyek merültek fel. Nem csoda hát, hogy egészen mostanáig a demokrata vezetés óvakodott attól, hogy megtegye ezt a lépést.

Ez az eljárás ugyanis politikai jellegéből adódóan nem az igazságról szól. Nem bírósági keretek között kell bizonyítani az elnök bűnösségét, hanem meg kell győzni a szenátust, hogy szavazzák ki a Fehér Házból a nép által megválasztott vezetőt.

Most, hogy a képviselőház hivatalosan is megindította az eljárást, nincs visszaút, hiszen ha bármelyik ponton kilépnek a procedúrából, az egyet jelentene azzal, hogy beismerik: nem volt igazuk. Így nagy valószínűséggel el fog jutni a szenátusig az ügy, ahol a szenátoroknak kell eldönteni, hogy megbuktatják-e Donald Trumpot, vagy rábízzák az amerikaiakra a döntést. A demokraták hatalmas kockázatot vállalnak, mert a korábbi két hivatalos vádemelési eljárással ellentétben ők komoly bizonyíték hiányában kezdték el a procedúrát.

A Rasmussen szerint Trump népszerűségi számai egy héttel ezelőtt elérték az 50%-ot, ami magasabb, mint Barack Obama népszerűsége elnökségének ugyanebben az időszakában.

Mivel úgy tűnik, ez az ügy végigmegy, ezért komolyan kell foglalkozni a kérdéssel, hogy Trump valóban elkövetett-e olyan vétséget, ami indokoltá teszi az eljárást, vagy pedig — ahogy a konzervatív kommentátorok írják — a demokraták úgy érzik, hogy nem nyerhetnek 2020-ban, ezért kihasználják a képviselőházi többséget és megpróbálják megbuktatni az elnököt.

Zelenszkij és Trump augusztusban. Fotó: Wikimedia commons

A történet ismert, minden a ma már hírhedt telefonnal kezdődött: Donald Trump júliusban felhívta Volodomir Zelenszkijt, hogy választási győzelméhez gratuláljon neki. A vád szerint az elnök nyomást helyezett az ukrán elnökre, hogy nyomozzon Joe Biden ügyében, mert különben visszatartják az Ukrajnának szánt katonai támogatást. Ezt egy ismeretlen CIA-alkalmazott jelentette. Azóta kiszivárgott a panasztevő neve, azonban mivel nincs hivatalos megerősítés, ezért egyelőre a nagy médiumok nem leplezték le. A hívás alapján nem bizonyítható a nyomásgyakorlás, ennek ellenére a jelentésre épül az egész ügy.

A nyilvános meghallgatások ezen a héten kezdődnek, de a zárt ajtók mögött a kongresszus jogi bizottsága már behívatott tanúkat, akik közül a sajtó kettőt emelt ki. Az eddig legtöbbször idézett tanú Bill Taylor, az Egyesült Államok korábbi ukrajnai nagykövete, aki jelenleg is a kijevi nagykövetség feje aktív nagykövet hiányában.

Taylor szerint Trump Rudy Guiliani hatására úgy gondolta, hogy a Biden család ukrajnai ügyei nagyon károsak lehetnek a volt alelnök 2020-as kampányára. Ezért Taylor szerint Trump azt hitte, információkat kaphat az ukránoktól, amelyekkel ronthatja legnagyobb ellenfele esélyeit: tehát az elnök a nyomozást kérte a védelmi támogatásért cserébe.

Ezzel szemben a Trump-adminisztráció azt állítja, hogy a késleltetés oka az volt, hogy szerették volna, ha az új vezetés elkötelezi magát a korrupció felszámolása mellett.

A másik fontos tanú Gordon Sondland, az amerikaiak EU-nagykövete. Sondland szerint nem volt quid pro quo, hanem az elnök valóban bizonytalan volt az új elnök és köre elkötelezettségével kapcsolatban. Sondland a diplomata poszt elnyerése előtt hotelekkel foglalkozó üzletember volt, aki pénzügyileg támogatta a Trump-kampányt és ezért jutott a nagykövetséghez. A vallomástételt követően valószínűleg megijedt, hogy ráfogják, hogy hazudott a tanúskodása során, ezért később kiegészítette a vallomását. Ebben megfogalmazta, hogy előfordulhat, hogy mégiscsak volt quid pro quo.

TIME magazin címlapján hatalmas piros betűkkel virít az eljárás. Fotó: TIME

Ben Shapiro a National Review konzervatív lapban úgy foglalta össze az ügyet, hogy teljesen egyértelmű, hogy fenn állt a „valamit valamiért”-elv és a Fehér Ház rosszul teszi, hogy még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy nem volt quid pro quo, amikor a vallomások egyértelműen erre mutatnak. Szerinte inkább az a kérdés, hogy vajon tényleg törvénytelen volt-e Trump cselekedete.

Shapiro egyik podcastjében kifejtette, hogy szerinte Trumpnak el kellene ismernie, hogy igen, jogosan tett nyomást az ukránokra, hogy nyomozzanak a 2016-os választások ukrán érintettsége miatt, és jogosan kérte, hogy nézzenek bele a Biden-család korrupciós ügyeibe. A republikánus érvelés szerint a Biden-ügy valójában sokkal nagyobb botrány, mint bármi, amit Trump tett, de a demokraták szerint a volt alelnök elleni vádak abszurdak.

Az ügy érdekessége, hogy az ukránok szeptemberben megkapták a támogatást.

Egyértelmű, hogy politikai harcról van szó, így nem sok a hasonlóság a korábbi vádemelésekkel. A demokraták egy része már három éve követeli az eljárást, sokan már Trump beiktatását követően előhozakodtak vele. Erre jó példa a feljelentést megtevő névtelen köztisztviselő ügyvédje, Mark S. Zaid, aki már 2017 januárjában a következőt írta Twitteren: „A puccs elkezdődött. Első lépés. Lázadás. Az impeachment előbb-utóbb elérkezik.”

Egy tüntető Trump beiktatásán 2017. január 20-án, már az elnök elmozdítását követeli. Fotó: Wikimedia commons.

Az alkotmány tág értelmezése lehetővé teszi, hogy a demokrata képviselőház akkor is megszavazza a szenátusi tárgyalást, ha a tanúvallomások nem szolgálnak elegendő bizonyítékkal. Kérdés, hogy érdemes lesz-e elhasználni az amerikai demokrácia utolsó mentsvárának kitalált procedúrát, főleg úgy, hogy a republikánus szenátorok vélhetően nem fogják megszavazni Trump megbuktatását.

Így hacsak nem kerül elő valami súlyosabb bizonyíték, akkor a demokratáknak szembe kell néznie azzal, hogy egy leszavazott vádemelési eljárás Trump 2020-as győzelméhez vezethet, és akkor csak magukra vethetnek.