Beni Ganznak nyolc hónap alatt sikerült, ami az elmúlt egy évtized alatt senkinek: komoly kihívás elé állítani Izrael miniszterelnökét.
A nyolc napos őszi sátoros ünnep megkoronázása Smini Áceret és Szimhát Tóra, ami a diaszpórában kétnapos ünnep, Izraelben viszont ugyanazon a napon tartanak kétszeres örömünneplést. A hangsúly a Tóra ünnepén van, ezen a napon fejezik be a szent Írás olvasását és a következő szombattól kezdik elölről, a Brésittől.
Szimchát Tóra ünnepén Izraelben éltető csapadékért könyörgő imát mondunk, arra kérve az Örökkevalót, ne legyen szárazság és legyen jó termés. Az eső szimbolikus, Erec Izrael jólétét illetve létezését foglalja keretbe.
A hagyományoknak megfelelően a szukotti termékenység ünnepén és az újrakezdés reményében, Izrael jóléte valamint az immár egy éve tartó, kilátástalannak tűnő politikai válság feloldásáért mindenki a maga módján kérte az Örökkévalót, és még a szekuláris politikusok is elmondtak egy imát az ügy érdekében.
Izrael december óta működő kormány nélkül tartja ugyan magát, az immár másodjára kiírt választások sem hoztak enyhülést, és az ország még kilátástalanabb patthelyzetbe sodródott, de a Benjamin Netanjahu miniszterelnök reményei szerint mindent eldöntő, jövő márciusra várható harmadik forduló már komoly veszélyeket tartogat.
Idén úgy tűnik, sikerült átvészelni a hónapok óta tartó politikai válságot és járulékos veszteségeit, eddig legalábbis. Azonban ha tovább tart a huzavona, jövőre komoly financiális aszályra lehet számítani.
A tavaly megszavazott költségvetés mindössze decemberig érvényes, ezután többségi kormány által megszavazott pénzügyi perspektíva nélkül az ország működése megbénulhat.
A költségvetésen kívül, Izrael körül legalább három fronton is pattanásig feszült helyzet. A Szíria felőli iráni (Hezbollah) fenyegetés és az elszabadult kurd-török konfliktus, a Donald Trump részéről egyre halványabb közel-keleti lelkesedés közepette a beígért mindent megoldó közel-keleti béketerv végtelenségbe nyúló halogatása, valamint délen a gázai, illetve a másik oldalról érkező palesztin nyomás vihar előtti csendje nem sok jót ígér.
Mindezen terhek tudatában és kompromisszumok hiányában az izraeli politika szereplői mindkét oldalon egymást hibáztatják a kudarcért.
A szeptemberben másodjára kiírt választások az eddigihez képest még inkább reménytelen patthelyzetet eredményeztek. A két nagy párt (Kék Fehér – Likud) blokkja küzd egymással korrobori (vonzás és taszítás, Ady) harcot. Beni Ganz mindössze egy mandátumos, 33-32 arányú előnye, hasonlóan Netanjahu helyzetéhez, mindössze fél kormányalakításra elegendő.
A hiányzó másik felet összehozni erő feletti, és ahogyan a részvevők kijelentették „elvi” kérdés, pedig a két nagy párt összefogva magabiztos egységkormányra elegendő többséget jelentene.
A tízéves folyamatos kormányalakításhoz hozzászokott Benjamin Netanjahu körül az elmúlt fél évben lassan, de érezhetően fogy a levegő. Az izraeliek eddig kényelmesen hozzászokhattak ahhoz, hogy miniszterelnöküknek mindig volt egy B terve, ami mostanra ha van is, nyilvánvalóan nem működik.
A szeptemberi választások után Netanjahu számára érthető okokból kifolyólag sürgetőbb volt használható tervvel előállni és bármi áron, de összehozni a 61 mandátumos kabinetet. Beni Ganz a lassú víz partot mos stratégia mellett döntött, az eddigi állás szerint jól.
A Likud, bár lehet szépíteni a dolgot, mégis legalább nyolc mandátumot vesztett szeptemberben a közös jobboldali blokkban, akkor is, ha Libermant és pártját (Jiszrael Bejtenu) nem számoljuk a veszteség rovatba. A Likud népszerűsége az áprilisban megszerzett 35 mandátum helyett most 32-re apadt, úgy, hogy a pártba beolvasztott és korábban 5 pontos Kulanu tulajdonképpen megszűnt létezni, ráadásul a Feiglin (Zehut) féle visszalépés és az Ocma konok rátartisága is inkább járulékos veszteségként könyvelhető el.
A győzelemnek nem minősíthető szeptemberi választások után Netanjahu érezhetően két dologra koncentrált: egyrészt jobboldali szövetségeseit, a két haredi (ultraortodox) pártot és a nemzeti cionista – szekuláris Jaminát pecsétes nyilatkozatban kötelezte a hűségre, másrészt a három korrupciós ügyben zajló főügyészi meghallgatás terhének minimalizálását helyezte előtérbe.
A jobboldal egyesülésének köszönhetően Netanjahu elérte célját: Reuven Rivlin elnök elsőként neki adta a kormányalakítás jogát. Az elsőbbségnek haszna az időnyerésen kívül nem sok volt, a miniszterelnök mint az egységkormány fő kezdeményezője semmilyen kompromisszumot nem ajánlott fel kihívójának, Beni Ganznak.
A másik oldalon azonban, a Netanjahu által sokat kritizált Jáir Lapid felajánlotta, hogy az ügy érdekében lemond a rotációs elven működő egységkormányban a korábban támasztott miniszterelnökségi igényéről.
A koalíció alakítására kiszabott 28 napos terminus terméketlennek bizonyult, a várakozásoknak megfelelően. A két párt között zajló egyeztetés közös nevező híján érdektelenné vált, Beni Ganz és Liberman következetesen hárított, mivel a miniszterelnök továbbra is ragaszkodik elsőbbségéhez és ahhoz, hogy védőbástyaként jobboldali szövetségeseit hiánytalanul beszervezhesse az egységkormányba.
A csakis liberális koalícióra felesküdött Kék Fehérek és Liberman számára mindez nem jelent tárgyalási alapot.
Az eleinte akadozó majd alig egy héten belül teljesen megszűnő koalíciós tárgyalások elmúlt egy hónapja alatt a Likud folyamatosan azzal hitegette a sajtót, hogy a miniszterelnök visszaadja a sikertelen mandátumot, ami természetesen nem történt meg.
Szimhát Tóra estéjén Netanjahu nyíltan figyelmeztette a választókat arra, hogy minden erőfeszítése ellenére az ellenfél Libermannal és az arab pártokkal szövetkezve kisebbségi kormányt fog létrehozni.
Másnap az ünnep kimenetele után, és két nappal a határidő letelte előtt videóüzenetben jelentette be, hogy lemondott mandátumáról, mivel nem tudott kormányt alakítani.
Beni Ganz egy, az ünnep estéjén közzétett durva hangvételű reklámra reagálva emlékeztette a miniszterelnököt arra, hogy a választási kampány szeptember 17-én véget ért, az új pedig még nem kezdődött el. Ganz a kampányolás helyett a liberális egységkormány összehozására kérte Netanjahut, és a híresztelések ellenére, amennyiben megkapja az elnöktől a kormányalakításhoz a felkérést, első útja nem az arabokhoz, hanem a miniszterelnökhöz fog vezetni.
Ganz, annak ellenére, hogy határozottan kijelentette, nem akar egy többrendbeli korrupciós vádemeléssel függőben lévő társ-miniszterelnökkel közös kabinetet alakítani, sokkal inkább hajlana ez utóbbira, mint a Netanjahu által előnyben részesített Kék Fehér és Likud-haredi fúzióra.
Beni Ganz mindennek ellenére kijelentette, először a Likuddal kezdi el az egységkormány egyeztetését, és aztán sorra meghallgatja a haredi, valamint a nacionalista és szekuláris jobboldal véleményét is.
A Jom kippuri engesztelés és a szukotti ünnepek örömére feloldva a “fatvát”, az ultraortodox Sász párt rabbija hellyel kecsegtette az eljövendő világban Lapidot és a Jiszráel Bejtenu vezetőjét, Libermant, ha csatlakoznak Netanjahu egységkormányához.
Tegnap este pedig a Zsidó Otthon vezetője, Rafi Peretz oktatási miniszter testvérként ölelte magához Beni Ganzot a Chabad Faluban tartott Szimhát Tóra ünnepségen, amikor a Tóra megfordult Iszrael Katz (Likud) külügyminiszter kezében is, aki Ganz gyerekkori pajtása és falubelije is egyúttal.
A tegnap esti örömtánc Ganz számára egy új kezdet és sok munka árán megküzdött lehetőség is egyben. A Kék Fehérek nevében induló, magyar származású miniszterelnök jelölt részére 28 nap áll rendelkezésre működőképes kormány alakítására. Akár sikerül neki, akár nem, politikai ellenfeleinek és Netanjahunak is el kell ismernie, hogy volt vezérkari főnöke a semmiből jött, és nyolc hónap alatt sikerült neki mindaz, ami az elmúlt egy évtized alatt senkinek: komoly kihívás elé állítani Izrael miniszterelnökét.
