Lengyelország is választ ma, kormánypárti győzelem várható

 Az utolsó felmérések szerint a kormányon levő Jog és Igazságosság pártja (PiS) fogja megnyerni a lengyel parlamenti választásokat.

Bár a lengyel állam ellen folyik az uniós eljárás, a nemzetközi felháborodás a bíróságok átalakítása miatt még mindig tart és nyugaton egyre nagyobb a lengyel diaszpóra, mégis úgy tűnik, nem sok izgalmat fog hozni a 2019-es parlamenti választás.

A felmérések szerint a 2015 óta kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt ismét abszolút többségre tehet szert az alsóházban. Rajta kívül három vagy négy ellenzéki tömörülés juthat be, közülük a legmagasabb támogatottságot az úgynevezett Polgári Koalíció (KO) élvezi, amelyet a 2015-ig kormányzó jobbközép Polgári Platform (PO), a balliberális Modern (Nowoczesna) és a Zöldek részvételével alakítottak meg. A felsőház esetében is a PiS kisebb-nagyobb fölényét jelzik a felmérések.

A kormánypárt győzelme azért is valószínű, mert az Európai Parlamenti választásokat követően szétesett a Polgári Platform vezette széles pártszövetség, így nincs valódi kihívó.

Mióta a Jog és Igazságosság 2015-ben hatalomba került népszerű szociális intézkedéseket vezetett be. A magyar kormány intézkedéseihez hasonlóan a lengyel vezetés is gyerektámogatási programot indított. Az 500+ elnevezésű intézkedés 500 (35 ezer forint) zlotyit ad minden gyerekes családnak — írja az Index.

A CBOS állami közvélemény-kutató adatai szerint az ellenzéki PO csak a nagyvárosok és a diplomások között vezet, a falvakban hatalmas a PiS fölénye. Nagy a generációk közötti szakadék: a kormánypárt a legfiatalabbak között 30, az időseknél 60 százalék felett áll.

Másrészt a lengyel gazdaság jó eredményeket produkált az elmúlt években és az országban már 1992 óta nem volt recesszió. 2018-ban a GDP 5%-al nőtt.

A választások külföldi tudósításai legtöbbször a lengyelországi kultúrharcokra koncentráltak, amelyek szerint a választások legfontosabb kérdése a meleg jogok. Jarosław Kaczyński egy kampány beszédében kijelentette, hogy család egy nőből és egy férfiból és az ő gyermekeikből áll — számolt be a BBC.

Lengyelország az Unió talán legkonzervatívabb országa, ahol a felmérések szerint a lakosság 80% ellenzi, hogy a homoszexuálisok gyereket fogadhassanak örökbe, 55% pedig nem támogatja a melegházasság bevezetését. Ennek ellenére a kampány egyik központi témájává vált a kérdés, és több kormánypárti televíziós reklám figyelmeztette a szavazókat a gender ideológia veszélyeire.

Az  elmúlt években azonban nem csak a meleg kérdés hanem az abortusz is hatalmas vitákat váltott ki az országban. Európában Lengyelországban az egyik legmagasabb az abortuszok száma ezért a kormány megpróbált szigorításokat bevezetni, ami nemzetközi felháborodást okozott. A Szejm végül nem szavazta meg az abortusz szinte teljes betiltását.

A felmérések szerint a megosztó kampány miatt magas részvételre lehet számítani, akár 55% főlé is mehet a szavazók száma.

Várhatóan a jövő évi lengyel elnökválasztásnak nagyobb tétje lesz, amin várakozások szerint az Európa Tanács leköszönő elnöke Donald Tusk indulhat az ellenzék színeiben.

„Vigyázz az élősködőkkel”– Antiszemita poszterek bukkantak fel Varsóban

A holokausztban elkobzott tulajdonok visszaszolgáltatása ellen kampányoló plakátokon izraeli diplomaták és zsidó közszereplők fotói szerepelnek.