Lényegében az összes nő, aki közel került hozzá, öngyilkos lett, illetve öngyilkosságot kísérelt meg a viszonyuk ideje alatt.
A huszadik századi totalitariánus rendszerek közül most is a német nemzetiszocializmus, a diktátorok közül pedig Adolf Hitler kelti a legnagyobb érdeklődést. Sztálin kezéhez hiába tapad ugyanannyi, ha nem több vér, viszonylag jól ismerjük paranoiás lelkivilágát, a társadalmi közeget és módszereket, melyekkel a bűneit elkövette.
Viszont Hitler személyisége mindmáig csak részlegesen ismert, nyilvánvalóan patologikus pszichéjéről a szakemberek véleménye is megoszlik. Elsőrendű, szuggessztív szónok volt, kisugárzása sokkal több németet vonzott, mint amennyit taszított: valóságos magnetikus hatással volt a közvéleményre.
Hogyan volt képes megtestesíteni egy, a Führerhez hasonló torz lélek egy egész nemzet vágyait és ideáljait? Miként keltette fel a tömegekben a szorongást és a félelmet, s hogyan vette rá ezek felhasználásával németek tömegeit olyan szörnyű gaztettek elkövetésére, melyekről azelőtt nem is álmodtak? Miért tartott ki egy rögeszmés politikus mellett a nép, egészen a végső pillanatig, s követték sokan önként a halálba?
A két világháború közötti német társadalom tömeglélektani, és a náci vezér individuál-pszichológiai rejtélyeinek megoldásához közelebb visz, ha világos képet kapunk Hitler szexuális életéről. Erről magyarul több könyv is megjelent: Heike B. Görtemaker: Eva Braun: Életre-halálra Hitlerrel című munkája és Angela Lambert: Eva Braun elsüllyedt élete című műve. Alison Leslie Gold kötete is megjelent magyarul: Az ördög szeretője – Eva Braun naplója címmel.
Ezeknek a műveknek a központi szereplője az az amúgy teljesen jelentéktelen nő, akivel Hitler 1932-től megosztotta a magánéletét, és aki, miután a Vezér a Reichstag bunkerében feleségül vette, vele együtt lett öngyilkos.
Kiindulópontjuk, hogy Eva Braun egyértelműen áldozat volt, önálló akarat nélküli báb, egyszerű „háttérfigura”, akit semmiféle felelősség nem terhel Hitler gaztetteiért. Ezt a megközelítést el lehet fogadni. Igaz, azt a magyarázatot már Angela Lambert is „teátrálisnak” minősíti, hogy
„Evának – miként Németországnak is – Hitler volt a végzete, és viszonyuk azért érdemel elemzést, mert Hitlernek e fiatal nővel szembeni viselkedése – ahogy először rabul ejtette, majd birtokolta, s végül elpusztította – mikrokozmoszként tükrözi, hogyan csábította el és tette tönkre az egész német népet.”
Nyilvánvalóan nem Éva Braun érdekes tehát, hanem Hitler. Az ő vonatkozásában pedig elsősorban az: milyen volt a szexuális élete? Volt-e normális nemi késztetése, egészséges ösztönvilága annak a férfinak, aki előre látható vereséget hozó világháborúba kergette Németországot, csak azért, hogy közben rafinált borzalmakat szabadítson Európára?
A történészek megegyeznek abban az 1889-ben született Hitler alacsony libidójú, de alapjában véve normális férfi volt. Igaz, egy herével született, mégis normális, bár alacsony intenzitású nemi életet élt, melyet későn kezdett, és korán hagyott abba.
Hitlert az első hosszabb ideig tartó szexuális kapcsolata az unokahugához, a jóval fiatalabb Geli Raubalhoz fűzte, 1929-től 1931-ig, vagyis negyvenes évei első felében. Erről azonban mindkettőjük korabeli bizalmasa, és egykori müncheni pártfogója, Putzi Hanfstagel a következőket írja:
„Hitler megfigyelése és környezetének megjegyzései alapján az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy impotens volt, az elfojtásos, maszturbáló fajtából… Levetkőzve semmi hasznát nem lehetett venni… talán a ’meddő hős’ meghatározás illenék rá a legjobban. Mint impotens férfinak, akibe félelmetes idegi energia szorult, Hitlernek valahogy le kellett vezetni azt a feszültséget… Erotizmusa merőben operai volt, sohasem operatív. Felváltva volt szadista és mazochista, és élete szexuális félhomályában sohasem talált fizikai kielégülést.”
Albert Speer, illetve az Adolfot és Evát kiszolgáló inas és házvezetőnő ugyanakkor arról számoltak be, hogy „Hitler nemi élete teljesen normális volt”. Csakhogy beszámolóiknak nem lehet hitelt adni, hiszen a személyzet legföljebb a légkört érzékelte kettőjük között. Eva Braun 1935-ben vezetett naplójának február 18-i bejegyzése szerint intim együttlétük valahogy így nézett ki:
„Tegnap egész váratlanul eljött és gyönyörű esténk volt.”
Ehhez maga a könyv szerzője fűzi hozzá: „Éva nem forró vagy szenvedélyes estéről beszél: az entzückend (elbűvölő, elragadó) jelzőt használja. Talán éppen ez volt az, amit nyújthatott: elragadó estéket, kacarászó, ártatlan szexszel fűszerezve, miközben ő Hitler partnereként XV. Lajos fiatal ír szeretőjét, O’Murphyt alakította, valahogy úgy, ahogy Francois Boucher klasszikus festményén látható. Ha így volt, nem lehetett könnyű a szerepe, bár ő maga wunderbare schöne Stunden-ról, csodaszép órákról beszél (március 4.)”
Ezután hét nappal viszont már ezt írta róla a naplójába: „Miért nem visz magával az ördög? Vele sokkal jobb lenne, mint itt.”
Azt, hogy Hitler, mint férfi egyáltalán nem volt normális, és pokollá tette az Eva Brauntól eltérően önállóságot igénylő, normális szexuális vágyakkal rendelkező nők életét, mindennél fényesebben bizonyítja, hogy lényegében az összes nő, aki közel került hozzá, öngyilkos lett, illetve öngyilkosságot kísérelt meg a viszonyuk ideje alatt.
Angela Lambert összefoglalja Adolf gyászos „hódításait”: „Azok közül, akiket Hitler megbabonázott, sokakat babonázott meg az öngyilkosság gondolata is; feltűnő, hogy hány hozzá közel álló nő próbált meg végezni vagy végzett ténylegesen magával. Az első a tizenhat éves Mimi Reiter volt, 1926-ban. Aztán következett 1931-ben Geli. 1937. október 1-én Renate Müller. A morfinista színésznő, aki saját állítása szerint alkalmi viszonyt tartott fenn Hitlerrel, éppen az ablakon nézett ki, amikor a kapu előtt megállt egy autó, és négy SS-tiszt szállt ki belőle. A színésznő megrémült, kiugrott az ablakon és meghalt.”
A felsoroltak mellett Unity Milford, egy Hitlert bálványozó angol arisztokrata nő, Inge Ley, a magasrangú náci vezér Hitlerbe szerelmes felesége emelt kezet magára: az angol nő halántékon lőtte magáét, a náci asszony pedig egy szálloda ablakán vetette ki magát. És akkor még nem beszéltünk Éva Braunról, aki miután kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg Hitler miatt, 1945 április 30-án önként követte a halálba.
A magam részéről Günberger Béla neves francia-magyar pszichoanalitikusnak adok igazat, aki állítja:
Hitler nem fizikai okokból, hanem eltorzult lelkivilága miatt volt teljesen alkalmatlan a normális szexuális életre.
Teljesen átitatták perverz doktrínái, melyek egyrészt arra vonatkoztak, hogy mivel a családjában valóban sok terhelt és fogyatékos volt, neki semmiképp sem lehet gyermeke. (Eva Braun, noha fizikailag egészséges, fiatal nő volt, soha nem is lett terhes tőle, annak ellenére, hogy semmilyen módon nem védekeztek.) De ami ennél is fontosabb: Hitler úgy érezte, partnere nem lehet valóságos nő, hanem csak maga Germánia.
És ha valamilyen módon – például szado-mazochista játékok közepette – „elvesztegette a magját”, iszonyú bűntudata támadt, amit hisztérikus rohamokban vezetett le. (A beszámolók szerint egy ilyen roham elől, és nem az érkező SS-tisztek láttán ugrott ki az ablakon Renata Müller, akit egész éjjel gyötört.) Eva Braun, a gyenge, befolyásolható egyéniségű nő volt az egyetlen, aki képes volt elviselni ezt a szörnyű lelki terrort, melynek hátterében tömeges fizikai terror zajlott.
Hitler a halált sugározta magából, közvetlen környezetét is megfertőzte vele.
Freudi terminológiával élve kezdettől fogva Thanatosz, a halálisten társa volt. Soha, semmi köze nem volt Erószhoz.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.