Trump-ügy: a demokraták már összeesküvésről beszélnek

Büntetés terhe melletti idézést küldött Rudy Giulianinak, Donald Trump amerikai elnök személyes ügyvédjének hétfőn a washingtoni képviselőház három bizottsága az Ukrajnával kapcsolatos vizsgálatok ügyében.

Közös idézésében a hírszerzési, a külügyi és az ellenőrzési bizottság figyelmeztette Giulianit, hogy ha visszautasítja a megjelenést, vagy egyszerűen nem vesz róla tudomást, az „bizonyíték lesz” a képviselőház vizsgálatának akadályozására, és annak következményei lesznek.

A képviselőház demokrata párti elnöke, Nancy Pelosi a múlt héten jelentette be, hogy egy névtelen bejelentés nyomán vizsgálatot indítanak a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között még júliusban lezajlott telefonbeszélgetés ügyében. A vizsgálatok célja az elnök alkotmányos elmozdítási eljárásának (impeachment) megindítása.

Megbuktatni Trumpot, bármi áron?

A demokraták úgy döntöttek, hogy mindent feltesznek egy lapra. Hajdú Tímea háttér összefoglalója.

A kifogásolt beszélgetésben Trump állítólag azt kérte Zelenszkijtől, hogy az ukrán hatóságok segítsenek feltárni Joe Biden volt alelnök és fia, Hunter korábbi jövedelmező üzleteit Ukrajnában. Biden fia a Burisma gázipari cég igazgatótanácsában kapott helyet akkor, amikor az apja az Obama-kormányzat alelnöke volt. Biden azonban a jelenleg legesélyesebb pályázó a demokrata párt elnökjelöltségére, így Trump lehetséges vetélytársa a jövőre tartandó elnökválasztáson.

A The Wall Street Journal című amerikai lap külügyi forrásokra hivatkozó hétfői értesülései szerint a Trump-Zelenszkij beszélgetésnél jelen volt Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója is. Ez az információ eddig nem került nyilvánosságra. Pénteken a három képviselőházi bizottság október 4-i hatállyal már bekérte az ügyre vonatkozó dokumentumokat Pompeótól.

Rudolph Giuliani a napokban több televíziós interjúban is elismerte: az elnök ügyvédjeként az elmúlt hónapokban többször is tárgyalt az ukrán kormány tisztségviselőivel, köztük Zelenszkij egyik bizalmasával, Andrej Jermakkal, hogy rávegye őket, indítsanak eljárást Ukrajnában Biden és fia ellen.

„E súlyos beismerés mellett Ön a napokban többször kijelentette azt is, hogy bizonyítékai vannak – szöveges üzenetek vagy rögzített telefonbeszélgetések formájában – arról, hogy

nem egyedül cselekedett, és a Trump-kormányzat más tisztségviselői is érintettek lehetnek ebben az összeesküvésben”

– írta Adam Schiff a hírszerzési, Eliot Engel, a külügyi és Elijah Cummings, az ellenőrzési bizottság elnöke az idézésben, amelynek részletei megjelentek az amerikai sajtóban is hétfőn este.

McConnell: a szenátus nem tesz keresztbe

Ha a szövetségi képviselőház megszavazza Donald Trump amerikai elnök alkotmányos felmentési eljárásának megindítását, a szenátus folytatni fogja az eljárást – jelentette ki Mitch McConnell, a szenátus többségi republikánus frakciójának vezetője hétfőn a CNBC televíziónak adott interjújában.

„Nem lesz más választásom, mint folytatni” – fogalmazott a befolyásos kentuckyi politikus. „A szenátusnak az impeachmentre vonatkozó szabályai teljesen egyértelműek” – tette hozzá. McConnell ezzel rövidre zárta azoknak a spekulációkat, amelyek szerint pozíciójával élve kisiklathatja a demokrata többségű képviselőháznak az alkotmányos felmentési eljárás (impeachment) lefolytatására irányuló erőfeszítéseit.

A levélben a demokrata párti politikusok leszögezték: eddigi vizsgálódásaik alapján azt állapították meg, hogy Giuliani Donald Trump „ügynökeként” tevékenykedett, az elnök személyes politikai ambícióinak előmozdítása érdekében.

A képviselőházi bizottságok egyidejűleg idézést küldtek Giuliani három üzlettársának is: Lev Parnas üzletembernek, Igor Fruman ingatlanbefektetőnek és Szemjon Kislinnek, akit Donald Trumphoz is üzleti kapcsolatok fűznek. Emellett mindhármuktól dokumentumokat kértek be a vizsgálatok érdekében.

Kilövési engedély Trumpra, síri csend Bidenről

Biden nem kért, nem udvariasan nyomást gyakorolt, mint most Trump, hanem zsarolva követelt, sikerrel. Seres László publicisztikája.