Az izraeli titkosszolgálat megkínzott egy palesztin terroristát?

Súlyos sérülésekkel egy izraeli kórházban ápolják az augusztusi ciszjordániai robbantásos merénylet egyik palesztin gyanúsítottját – közölte a férfi ügyvédje, miközben az izraeli média azt jelentette, hogy a biztonsági szervek az ügyben vizsgálatot indítottak törvénysértés gyanújával.

Mahmúd Hasszan elmondta, hogy ügyfelét, Szamír Arbidot lélegeztető gépre kellett kapcsolni a jeruzsálemi Hadassza kórházban, miután több bordája eltörött, és veseelégtelenség is fellépett nála, egy nappal azután, hogy Izraelben bejelentették Arbid és két társa elfogását.

Az ügyvéd állítása szerint Arbidot az őrizetben „súlyos kínzásoknak vetették alá”. Médiajelentések szerint az igazságügyi minisztérium közölte, kivizsgálja, hogyan hallgatták ki Arbidot a Sin Bét, az izraeli belbiztonsági szolgálat ügynökei.

A Hamász vezetője, Ismail Haniyeh hétfőn figyelmeztette Izraelt, hogy a zsidó államot terheli a felelősség a kihallgatása után kritikus állapotban kórházba kerülő terrorista gyanúsított életéért – írja az Új Kelet.

„A cionista megszállás meg fog fizetni a foglyokkal szemben elkövetett bűncselekményeiért,” idézte a Gázai övezetet uralő terrorista csoport vezetőjét az izraeli média.

A Sabak (Sin Bét) biztonsági szolgálat még szombat este hozta nyilvánosságra, hogy a biztonsági erők letartóztatták a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (NFPF) szervezet három tagját, akik a gyanú szerint augusztus 23-án bombát robbantottak egy turistahelyen Júdea és Szamáriában, megölve a 17 éves Rina Snerbet.

Izraeli erők elkapták a 17 éves zsidó lány feltételezett gyilkosait

A pokolgépes támadás egy 17 éves izraeli lány életét oltotta ki, akinek 46 éves édesapja és 19 éves testvére is megsérült az augusztusi robbantásban.

A három gyanúsított: Samer Mina Salim Arbid (44), Kassam Al Karim Ragah Shabli (25) és Yazan Hussein Hassani Magmas (25).

A sejt vezetője, Arbid a második intifáda idején közvetlenül az NFPF vezetése alatt szolgált, pokolgépeket készített és terrortámadásokat tervezett. Arbid volt, aki üzembe helyezte és élesítette a Rinát megölő bombát.

Az Igazságügyi Minisztérium vizsgálatot indított az ügyben, különös tekintettel az erő mértékére, valamint a kihallgatók által alkalmazott taktikára.

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet pedig már a vizsgálat lefolytatása előtt elítélte a szerinte „törvényesen engedélyezett kínzást”.

„Soha nem hagyjuk magukra a foglyainkat. Soha nem fogjuk hagyni, hogy a cionista szadizmus trófeái legyenek, és nem maradnak már sokáig a megszállás rácsai mögött,” mondta Haniyeh a Vöröskereszt gázai központjánál, a Walla hírportálja szerint.

Arbid kórházba kerüléséről először beszámoló Háárec szerint a Sabak engedélyt kapott arra, hogy „rendkívüli intézkedéseket” alkalmazzon Arbid kihallgatása során. Az ilyen intézkedések magukban foglalhatják a fogvatartottak kényelmetlen helyzetbe kényszerítését, az alvás megvonást és extrém hőmérsékletnek való kitettséget – emlékeztet az Új Kelet.

Ez általában az olyan rendkívüli esetekben megengedett, amikor fennáll a veszélye, hogy a gyanúsított olyan információk birtokában van, amelyekkel  a biztonsági erők megakadályozhatnak egy közvetlen támadást.

A dzsihadisták az elmúlt napokban vérszemet kaptak

A zsidó állam és lakosai biztonságát veszélyeztető támadásokért egyérteleműen a Gázai terrorszervezet felel. Tudósítónk, Nagy Gabriella írása.