Izraeli erők elkapták a 17 éves zsidó lány feltételezett gyilkosait

Az izraeli biztonsági erők elfogták a Dolev nevű júdea-szamáriai település közelében lévő forrásnál augusztusban elkövetett robbantásos merénylet feltételezett elkövetőit — közölte szombaton a Sin Bét nevű izraeli belbiztonsági szolgálat az MTI szerint.

A pokolgépes támadás egy 17 éves izraeli lány életét oltotta ki, akinek 46 éves édesapja és 19 éves testvére is megsérült a robbantásban.

A Sin Bét szerint az őrizetbe vett három palesztin férfi a Palesztin Felszabadítási Népfront (PFN) nevű terrorszervezet tagja. Mindhárman a Jeruzsálemtől északra fekvő Rámalláh térségéből származnak. A csoport vezetőjét a tájékoztatás szerint terrorista tevékenység miatt korábban már több alkalommal őrizetbe vették.

Az izraeli elhárítás szerint a csoport 44 éves feje készítette a pokolgépet és ő volt az is, aki működésbe hozta azt, amikor meglátta az izraeli családot. A palesztin férfit már évek óta keresik, mert a második intifáda (a 2000 és 2005 közötti palesztin terrorhullám) idején több merénylet előkészítésében is részt vett.

Az Ujkelet.live szerint a terrorsejt vezetője kritikus állapotban kórházba került a Sin Bét kihallgatását követően.

A kórházba kerüléséről először beszámoló Háárec újság szerint a Sin Bét engedélyt kapott arra, hogy „rendkívüli intézkedéseket” alkalmazzon Arbid kihallgatása során. Az ilyen intézkedések magukban foglalhatják a fogvatartottak kényelmetlen helyzetbe kényszerítését, az alvás megvonást és extrém hőmérsékletnek való kitettséget.

Ez általában az olyan rendkívüli esetekben megengedett, amikor fennáll a veszélye, hogy a gyanúsított olyan információk birtokában van, amelyekkel a biztonsági erők megakadályozhatnak egy közvetlen támadást.

A gyanúsított ügyvédei szerint letartóztatásakor még egészséges volt, ezért kínzással vádolták az izraeli kihallgatókat. A Sin Bét ellenben közölt, hogy

„a kihallgatása során a Rina Snerb meggyilkolásával végződő pokolgépes támadást végrehajtó terrorista sejt vezetője azt mondta, hogy nem érzi jól magát. A jegyzőkönyvvel összhangban kórházba vitték orvosi ellenőrzés és kezelés céljából. A sejttel kapcsolatos nyomozás folyamatban van.”

(Címlapképünk illusztráció, fotó: IDF)