A legmagasabb kategóriában válik elismert egyházzá az EMIH

Átfogó megállapodást kötött a magyar kormány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), amelynek értelmében a legmagasabb kategóriában elismert egyházzá válik – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vasárnap, a szentendrei új zsinagóga avatási ünnepségén.

Semjén Zsolt rámutatott: ezzel alanyi jogon jár az állami, önkormányzati intézményrendszerrel azonos finanszírozás minden közfeladatot átvállaló intézmény tekintetében, legyen az oktatási, szociális, kulturális vagy az élet bármely területét érintő közfeladat-átvállalás. A megállapodás alapján a fegyveres testületeknél felállhat az EMIH tábori lelkészi szolgálata – fűzte hozzá.

Semjén Zsolt fontosnak nevezte, hogy a szerződés tartalmazza azon zsidó emlékhelyek megőrzését és felújítását is, amelyekhez ma már nem tartozik gyülekezet.

A miniszterelnök-helyettes elmondta: Magyarországon a zsidó életnek, kultúrának reneszánsza van. Köszönetét fejezte ki Köves Slomónak, az EMIH vezető rabbijának és Oberlander Báruch rabbinak, a budapesti Ortodox Rabbinátus vezetőjének, akiknek ebben nagy szerepük van azzal, hogy a régi hagyományokat visszahozták, és élettel töltötték meg azokat a kereteket, amelyeket a történelem tragédia megrendített.

Hangoztatta: a magyar zsidóságnak egészen különleges küldetése és szerepe van, sajátos értékgazdagságot hordoz. A kormány pontosan tudja ezt, és természetes kötelességének tartja, hogy ennek megőrzéséhez minden szükséges segítséget megadjon

— emelte ki.

Történelmi Tóraavatás a Cipők emlékműnél

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) szervezésében fejezték be azt a két tóratekercset, amelyet Újlipótváros és Szentendre új zsinagógájában helyeztek el vasárnap délután nagy ünnepségek keretében.

A miniszterelnök-helyettes megköszönte az EMIH-nek azt is, hogy Magyarország jó hírét öregbíti világban, és nemzetközi szinten bemutatja Magyarországot, valamint a magyar zsidóság lehetőségeit hazánkban. Méltatta azt is, hogy szolgálatukat kiterjesztették a Kárpát-medencére és a diaszpórára.

„Ezzel pótolhatatlan és óriási segítséget nyújtottak nemcsak a zsidó, hanem a magyar identitásnak is”

— fogalmazott.

A miniszterelnök-helyettes a Tett és Védelem Alapítvány tevékenységét elismerve kifejtette: az európai és a magyar zsidóságot három dolog fenyegeti. Az egyik a hagyományos antiszemitizmus, ebben a magyar kormány álláspontja a zéró tolerancia. A második elválaszthatatlan az illegális, tömeges iszlám bevándorlástól – jelezte, rámutatva: amikor Magyarország megvédi a határait, akkor a magyar zsidóságot is védi. A harmadik pedig elmondása szerint az Izrael-ellenesség, amelynek naponta lehetünk tanúi, például az Európai Unióban.

„Magyarország soha semmilyen formában nem lesz partner abban, hogy Izraelt delegitimálják, és Izrael-ellenes politikát folytassanak. Magyarország kormánya minden típusú antiszemitizmussal szemben fellép”

— szögezte le Semjén Zsolt.

Hatalmas örömünnep kísérte az EMIH Tóra és zsinagóga avatásait

A Chábád Lubavics Mozgalom 30 éve kezdte meg működését Magyarországon. Az évfordulót az EMIH két új Tóratekercs mellett a ZSILIP és szentendrei zsinagógájának megnyitójával ünnepelte. 

Verseghi-Nagy Miklós (Fidesz-KDNP) polgármester ünnepi beszédében arról szólt, hogy Szentendre igazi befogadó városként viselkedett a történelem folyamán ideérkező sok kultúrával, befolyással, amelyek mind színesítették, gazdagították. Úgy értékelte, a zsinagógaavatás – a hosszú szünet után – a 80-as, 90-es években újraéledő, majd a 2010-es években újabb lendületet kapó zsidó közösség magára találásnak következő állomása.

Menachem Myers, a szentendrei zsinagóga rabbija, a kulturális és közösségi központ vezetője elmondta: szeretnék, hogy ez a hely a növekedés, a tanulás és barátság helye legyen.

Vasárnap délután a Budapestről Szentendrére érkező tórákat Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija és a közösség kíséretével vitték fel a Lázár cár térről a Pátriárka utcai új zsinagógához.

A település óvárosában található, mintegy 350 négyzetméteres Cháj Galéria ad otthont a zsinagógának, a zsidó művészeti galériának és egy kóser kávézónak.

A vasárnapi rendezvénysorozat a budapesti újlipótvárosi ZSILIP Közösségi Központban zárult.

Nem mindenki örül ezeknek a fejleményeknek.

https://lekvaresjam.blog.hu/2019/09/23/ennel_savanyubb_mar_nem_lehetne_a_szolo