Történelmi Tóraavatás a Cipők emlékműnél

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) szervezésében fejezték be azt a két tóratekercset, amelyet Újlipótváros és Szentendre új zsinagógájában helyeztek el vasárnap délután nagy ünnepségek keretében.

Az ünnepségen több százan vettek részt.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija az esemény megnyitójában kiemelte: „A természet rendje szerint ugyan a víz és a folyó az életet szimbolizálja, de 75 évvel ezelőtt a Duna nem a tökéletességet és életet szimbolizálta, hanem a halált”. Köves szerint ugyanakkor ma a folyó újra az életet jelképezi, és a mai történelmi esemény keretein belül újra összeköttetik a víz azzal, amivel össze kell lennie kötve: az élettel.

„A mai nap történelmi, hiszen sosem volt Budapesten olyan esemény, ahol egy nap két Tóratekercset fejeztek volna be, és egy nap két új zsinagógát nyitottak volna meg. A Tóra befejezése mindig nagy esemény, de Budapesten különösen örömünnep”

– tette hozzá az EMIH vezetője, aki egyben kiemelte: a zsidóság napjainkban szabadon és büszkén élheti meg saját identitását és hagyományait Magyarországon.

A Tóratekercs befejezésének mozzanatai, fotó: EMIH

dr. Fónagy János, nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár jelenlevőkkel megosztott visszaemlékezése szerint családjának egy részét Auschwitzban érte a halál, és hiányzó gyerekkori emlékeit szerettei sem tudták pótolni.

„A Cipők emlékmű azonban pótolja az emlékeket. Emlékezik azok helyett, akik ezt nem élték meg és azok helyett, akiknek hozzám hasonlóan hiányoznak a személyes emlékei”

– fogalmazott az államtitkár, aki Benjamin Netanjahu másfél évvel ezelőtt Budapesten elmondott szavai alapján a zsidó népet olyan különleges fának nevezte, ami mély gyökereinek és a jövő felé törő ágainak köszönhetően Európa második legnagyobb zsidó közösségévé fejlődött ki mára.

Eliezer Simcha Weiss rabbinak az Izraeli Főrabbinátus képviseletében elmondott beszédében a Dunába lőtt áldozatok emlékéről szóló szavait a reménység üzenete követte. „Bár embereket meg lehet ölni, az ideológiát és szellemiséget nem ölték meg” – fogalmazott a rabbi, aki szerint ma az Izrael és Magyarország között fennálló kapcsolatok különlegesen pozitívak.

Oberlander Báruch, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője a Tóratekercsek ünnepélyes befejezését megelőzően hangsúlyozta: 30 évvel ezelőtt azért érkezett Magyarországra, hogy családjával beteljesítse azt a küldetést, amit a Lubavicsi Rebbe egykor fontosnak látott, és felépüljön a közösség ott, ahol édesapja egykoron saját szemével látott meghalni zsidókat a Duna partján.

„Ma itt lehetek és két új Tóra befejezésében részt vehetek. Az új zsinagógák építésével cél továbbadni a Tórát és továbbadni azt a zsidóságot, amit a mártírok megéltek és utolsó pillanatig hittek benne”

– mondta Báruch rabbi.

Az EMIH által felavatott két új tekercs a ma megnyitott két új zsinagóga és közösségi központban kap majd otthont. Az első a szentendrei Cháj Galériában, a második pedig az újlipótvárosi Zsilip közösségi központban.