Trump: „Pokollá teszem Irán gazdaságát, csődben vannak”

Az amerikai elnök az eddigi legsúlyosabb szankciókat jelentette be az Iráni Központi Bank és a Nemzeti Fejlesztési Alap ellen, miközben egy katonai beavatkozás lehetőségét is nyitva hagyta – írja a The New York Times.

Trump péntken újabb szankciókat jelentett be Irán nemzeti bankja ellen, fokozva a gazdasági nyomást az országon, miközben az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója a szóba jöhető iráni katonai célpontokat vizsgálja, válaszul a szaúdi olajmezők elleni támadásért, amelyért Teheránt teszik felelőssé.

„Ez egy pokol lesz, gyakorlatilag csődben vannak, csődben vanak”

– mondta Trump az iráni gazdaságról a Fehér Ház ovális irodájában, ahol az ausztrál miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatót.

A szankciók azt követően léptek életbe, hogy az elnök negyedik nemzetbiztonsági tanácsadója, Robert C. O’Brien hivatalba lépett, az adminisztráció pedig válaszlépéseket fontolgat, köztük az Iránnal szembeni gazdasági nyomás fokozása, több amerikai katona küldése a régióba, valamint katonai válascsapások indítása a kiszemelt fegyverraktárak és olajlétesítmények ellen.

Az elnököt még a nap folyamán tájékoztatják a lehetséges lépésekről.

„Bemenni Iránba nagyon könnyű döntés lenne”

– mondta Trump.

fotó: EPA/Ron Sachs / POOL

Az elnök közölte, nem kell azonnal döntenie. „Rengeteg időnk van” – tette hozzá.

A mostani szankciók Irán utolsó még létező forrásait érintik, a Központi Bankot és a Nemzeti Fejlesztési Alapot – mondta Steven Mnuchin, a pénzügyminisztérium államtitkára.

„Ez nagyon nagy dolog. Elvágjuk minden forrás útját Iránba”

– fogalmazott Mnuchin.

Totális háborúval fenyeget az iráni külügyminiszter

Ugyanakkor nyomatékosította: Teherán szeretné elkerülni a konfliktust, és kész megbeszélést folytatni Szaúd-Arábiával, illetve az Egyesült Arab Emírségekkel.