„Elfelejtette” az egyiptomi férfi, miért támadt késsel két zsidó árusra

Tarik márciusban sebesített meg súlyosan egy zsidó férfit és annak fiát. 

Márciusban lapunk is beszámolt arról az esetről, amikor egy egyiptomi születésű férfi késeléses támadást hajtott végre két zsidó származású árus ellen a holland főváros Albert Cuyp nevet viselő piacán. Az elkövető áldozatai, Martin Colmans és fia, Sharon évtizedek óta a piacon árultak, és rendszeres vásárlói voltak a sajtóban Tariknak nevezett késelőnek, aki vízipipát és más dohányeszközöket kínált.

A zsidó férfiakra egy óriási késsel támadt, amiről a járókelők is felvételeket készítettek. Colmanst a hátán, mellkasán és karján keletkezett sérülések miatt fiával együtt kórházba szállították.

Az áldozat elmondása szerint Tarik próbálta meggyilkolni őket, ám két marokkói férfi közbeavatkozásának köszönhetően életben maradtak. Az esetet követően az elkövető visszatért saját üzletébe, ahol a rendőrség őrizetbe vette.

Zsidó árusra és fiára támadt egy egyiptomi férfi Amszterdam piacán

A sebesültek súlyos sérüléseket szenvedtek.

Az első bírósági meghallgatás során Tarik nem tagadta a történteket, de azt mondta, nem emlékszik, hogy miért cselekedett úgy – derül ki a Jewish Telegraphic Agency írásából. A férfi védőügyvédje múlt hét csütörtökön a bíróságon olyan pszichiátriai vizsgálatok papírjait is bemutatta, melyek szerint Ewis Bakri Abdel Ghani mentálisan nem alkalmas rá, hogy bíróság előtt feleljen tetteiért.

„Nem tudom, hogy mi történt. Az életemnek erre a részére nem szeretnék emlékezni” – mondta Ewis Bakri Abdel Ghani, aki Colmans beszámolója szerint a támadást megelőzően eltűnt a piacról és visszatérését követően jelentősen megváltozott a viselkedése.

„Sokat olvasta a Koránt, és többé nem állt szóba velünk. Leborotválta a haját és állandóan imádkozott. Mindezeken túl elkezdett ferde szemmel nézni ránk”.

Amikor arról kérdezték a bíróságon, hogy antiszemita indíttatásból támadott-e, feleletében csak annyit mondott, hogy „a sógora egy bíró”.