Szilárd meggyőződésem, hogy a kóser (és a hálál) vágás betiltása mögött sokkal inkább a szélsőségesen szekularizált európai társadalom vallási szokásokat ellenző attitűdje áll, mintsem az esetleges állatkínzás miatt érzett aggodalom.
Egyre több európai ország tiltja be a kóser és hálál vágást arra hivatkozva, hogy az az állatoknak feleslegesen sok fájdalmat okoz, vagy egyszerűen fogalmazva nem humánus. (Zárójelben jegyzem meg, ez utóbbi kifejezést nem tartom helyénvalónak hiszen a húsipar általánosan az emberi célokra jött létre, ezeket az állatokat csak és kizárólag azért tenyésztik, hogy később emberi fogyasztásra használják fel.)
A héten Belgiumban lépett életbe a régóta belengetett tiltás, de Európa egyre több országában már most is törvényellenesek a rituális vágások, így Svájcban, Svédországban, Dániában, Norvégiában, Izlandon és Szlovéniában.
A döntés talán pont Belgium és Svájc esetén a „legfájdalmasabb”, hiszen ezek az országok jelentős vallásos zsidó lakossággal bírnak.
A legtöbb nyugat-európai országban a kóser vágás indokolatlanul túlszabályozott, például Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Lengyelországban, Spanyol- és Görögországban, Ausztriában és a balti államokban.
Bárhogy legyen is, a premissza, mely szerint a kóser vágás felesleges fájdalmat okoz az állatnak, nemigen állja meg a helyét. Ahhoz, hogy megértsük miért, érdemes kicsit részletesebben megismerni a kóser vágás lényegét.
A kóser vágás egyike a vallásos zsidó étkezési törvényeket szabályozó vallásjogi rendszer legfontosabb alapkövetelményeinek. Alapja egészen Mózes idejéig visszavezethető, hiszen a tórai parancsolat:
„Ha távol lesz tőled a hely, melyet kiválaszt az Örökkévaló, a te Istened, hogy nevét odahelyezze, akkor vághatsz marhádból és juhaidból, melyeket az Örökkévaló neked. ad, úgy amint én neked parancsoltam, és ehetsz kapuidban lelked minden vágya szerint.” (Móz5 12:21)
A kóser vágás szabályainak részleteit a Talmud fekteti le, mely azután bekerült a vallásjogi gyűjteményekbe, így mások mellett a vallásjogi origónak számító Sulchán Áruch-ba (írta Joszef Káró rabbi 1563-ban) is.
A Talmud bölcsei a kóser vágás okaként jellemzően két szempontot jelölnek meg: az egyik a vér fogyasztásának tilalma (Móz3 7:26), a másik az állat felesleges szenvedésének megelőzése (Móz2 23:5 ill. Móz5 22:4).
Az első cél azáltal valósul meg, hogy a kóser vágás az állat ütőerét metszi, így a nagy erővel lüktető vér igen rövid idő alatt távozik az állat testéből. A vágást követően a húst egyébként a kóser szabályoknak megfelelően ki kell áztatni és sóban állni hagyni egy bizonyos ideig, majd megint leöblíteni, hiszen ezzel a folyamattal a még húsban maradt vér is eltávozik.
A második szempontot, az állatkínzás tilalmát pedig úgy tartják be, hogy a rituális metsző egy tökéletesen éles kést használ a vágáshoz, aminek következtében az állat a vágás pillanatában valószínűleg semmilyen fájdalmat nem érez, hasonlóan ahhoz, mint amikor az ember egy nagyon éles tárggyal vágja meg magát, amikor a fájdalom, a sokk miatt, kis késéssel tapasztalható.
A kóser vágást végző szakemberek, az ún. sochet-ek vagy ahogy jiddis-népiesen hívják: sakterek, a zsidó vallási hierarchia legfontosabb szereplői, rangjuk és megbecsülésük a rabbiéhoz hasonlatos, hiszen a vágás szabályait évek alatt sajátítják el, melyhez rengeteg tanulás és vizsgák tucatjai párosulnak.
A kóserság törvényei ugyanakkor tiltják az állat vágás előtti megbénítását (jellemzően ez manapság a nem-kóser vágás során elektromos sokkolással történik, vagy szöget lőnek be az állat koponyájába), hiszen az állatot (legalábbis rituális szempontból) annyira „megsebesíti”, hogy az fogyasztásra alkalmatlan (treif vagy népiesen tréfli). Csakúgy mint az olyan állat, melyet kóserül vágtak ugyan le, de az utólagos vizsgálatok betegséget találnak benne, ami alapján a kóserság törvényei szerint az szintén nem fogyasztható.
Amennyiben az elektromos sokkolás vagy a lövés által az állat meg is hal, úgy a kóser vágás már értelmét veszti, az állat fogyasztásra szintén alkalmatlan (neveila).
Több állatvédő szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy az elektromos sokkolás és a vágás között az állat ismét „eszméleténél lehet”, tehát sokszor az elektromos sokkolás aligha segíteni az állat esetleges szenvedését minimalizálni, sőt.
A helyzet bonyolultságát fokozza, hogy az Európai Bizottság szerint sem áll jelenleg rendelkezésre olyan átfogó tanulmány, mely minden kétséget kizáróan bizonyítaná, hogy az elektromos sokkolás kevesebb fájdalommal jár az állat számára, mint a precíziós kóser vágás, annyi ugyanakkor bizonyosan igaz, hogy a sokkolás során az állat megbénul, így az esetleges fájdalomnak nem képes jelét adni.
A másik ismert metódus, a szögbelövés ellen a kósersági törvényektől eltekintve az is szól, hogy sok esetben a lövés nem hatásos, így az nemhogy nem csökkenti, de feleslegesen sokszorozza a fájdalmat.
Van ugyanakkor az állatvédők által mondottakban igazság akkor, amikor a vágóhidak akár állat-egészségügyi, akár jogszabályellenes gyakorlata ellen emelnek szót, hiszen azon a területen minden kétséget kizáróan akad tennivaló.
Szilárd meggyőződésem, hogy a kóser (és ebben a tekintetben a hálál) vágás betiltása mögött sokkal inkább a szélsőségesen szekularizált európai társadalom vallási szokásokat ellenző attitűdje áll, mintsem az esetleges állatkínzás miatt érzett aggodalom.
Megfelelő állat-egészségügyi szabályok életbeléptetésével kiküszöbölhetők lennének a húsiparban, mint bármely más iparágban is, a sajnálatosan sokszor tapasztalható gondatlanságok és visszaélések, melyeknek aligha van közük a rituális vágás törvényeihez.
