Irán nem tárgyal rakéta-programjáról és a szankciók feloldását követeli

Irán nem hajlandó tárgyalni ballisztikusrakéta-programjáról, és naponta legalább 700 ezer hordó olaj eladásának lehetővé tételét követeli, ha a Nyugat tárgyalni akar arról, hogyan lehet megmenteni az iszlám köztársaság atomprogramjáról kötött 2015-ös nemzetközi megállapodást — tudatták vasárnap iráni illetékesek a Reuters hírügynökséggel az MTI szerint.

A nemzetközi szankciók miatt Irán jelenleg csak mintegy 100 ezer hordó olajat tud exportálni.

„Naponta 700 ezer hordó olajat akarunk exportálni, és készpénzben kérjük az árát. És ez csak a kezdet, ezt másfélmillióra kellene feltornázni”

— húzta alá egy név nélkül nyilatkozó iráni tisztviselő. Másikuk leszögezte, hogy Irán nem hajlandó és nem is fog tárgyalni ballisztikus rakétaprogramjáról.

Egy iráni diplomata azt is világossá tette, hogy Teherán arról sem nyit vitát, hogy joga van urániumot dúsítani, és saját készítésű nukleáris fűtőanyagot előállítani.

„Cserébe teljes mértékben tartjuk magunkat a 2015-ös atomalkuhoz” — hangoztatta a diplomata.

Irán és a világ vezető hatalmai 2015-ben, több mint 10 évig tartó tárgyalásokat követően állapodtak meg az iszlám köztársaság atomprogramjáról, amelynek értelmében Teherán korlátozta nukleáris tevékenységét, cserébe a nemzetközi közösség feloldotta az Iránt sújtó szankciók nagy részét. Donald Trump amerikai elnök viszont 2018-ban kilépett a megállapodásból, és visszaállította a szankciókat is, ezért Irán is a megengedettnél több urániumot kezdett előállítani.

Az amerikai elnök arra hivatkozott a megállapodás felmondásakor, hogy az egyezség nem korlátozza Irán regionális térnyerését és rakétaprogramját. Az alku értelmében Irán semmilyen tevékenységet nem folytathat olyan rakétákkal, amelyekkel atomtöltetet lehet célba juttatni. Az iráni diktatúra, mely rendszeresen szólít fel Izrael térképről való „eltörlésére”, váltig állítja, hogy rakétái nem ilyenek.

Trump cáfolja, hogy „közös üzenetük” lenne Iránnak Franciaországgal

Emmanuel Macron is tagadja, hogy közös felhatalmazásból tárgyalna Iránnal.