Zsidó vezető: arab nyelvű holokauszt emléktúrákra lenne szükség Németországban

Josef Schuster, a német zsidóság központi tanácsának vezetője azt szorgalmazza, hogy a volt koncentrációs táborokban arab nyelvű idegenvezetéseket is indítsanak, — írta csütörtökön a JTA.

Németország egyik legfőbb zsidó vezetője szerint a volt flossenburgi koncentrációs tábor már komolyan fontolgatja a felvetés gyakorlatba ültetését, és ezt „minden hasonló emlékhelyre ki kellene terjeszteni”.

A javaslat mögötti ok nyilvánvaló: Németországba mintegy egymillió arab ajkú menekült áramlott be az elmúlt 4 évben.

Schuster emellett az Alternative fur Deutscheland német politikai párttal való mindennemű együttműködés ellen emelt szót. A kelet-németországi tartományi választások előtt néhány héttel a zsidó vezető kijelentette: a főáramú politikai pártoknak el kell zárkózniuk a bevándorlás-ellenes, kisebbség-ellenes Afd párttól, melynek bizonyos képviselői relativizálják a holokausztot.

Mennyire antiszemita párt a német AfD?

Kiállnak Izrael mellett, van zsidó tagozatuk, de sokszor kétértelműen fogalmaznak, és vannak Amerika-ellenes antiszemiták is köztük. Krisztina Koenen elemzése.

Arra is figyelmeztetett, hogy a párt „szorosan kötődik a szélsőjobboldali szélsőségességhez”, illetve „az általában vett kisebbségek elleni agitációval végső soron zsidó ellenes klímát hoz létre”, de más képet mutat a nyilvánosságnak, „elaltatva legitim félelmeiket”.

Schuster hozzátette, véleménye szerint keményebb fellépésre van szükség az iszlamista szélsőségek és a jobboldali populizmus ellen is.

A német zsidóság vezetője az AfD ellen kampányol

Josef Schuster óva inti a többi pártot a radikális jobboldallal való együttműködéstől.

Noha a közelmúltban számos antiszemita eseményről számoltak be a német városokban, ideértve a két rabbit elleni támadásokat, a legnagyobb veszély továbbra is jobbról származik. A statisztikák kimutatták, hogy a bejelentett antiszemita bűncselekmények túlnyomó többségét a szélsőjobboldali elkövetőknek tulajdonították.

Két héten belül a harmadik rabbit támadták meg Németországban

Jan Aaron Hammel rabbit a berlini Charlottenburg negyedben támadta meg egy arab nyelven kiabáló személy.