Posztumusz Nietzsche-díjjal ismerik el Heller Ágnes életművét

Még a filozófus halála előtt döntöttek a díj odaítéléséről, mely az egyik legnagyobb pénzjutalommal járó elismerés, amelyet kizárólag esszéisztikus-filozófiai munkákért adományoznak.

Nemzetközi Friedrich Nietzsche-díjjal tisztelegnek Németországban Heller Ágnes filozófus életműve előtt – közölte szerdán a naumburgi központú Friedrich Nietzsche Alapítvány.

Közleményük szerint a díj odaítéléséről határozó testület még június elején, Heller Ágnes halála előtt hat héttel döntött úgy, hogy az idén neki adják át az elismerést. Kiemelték, hogy Heller Ágnes volt az egyik legnagyobb hatású kortárs gondolkodó.

Meghalt Heller Ágnes

A világhírű filozófus 90 éves volt. Emlékéből fakadjon áldás.

A 15 ezer euróval (4,9 millió forint) járó Nemzetközi Friedrich Nietzsche-díjat 2015-ben alapították, a Szász-Anhalt tartományi kormány 1996 és 2012 között kiosztott Friedrich Nietzsche-díját váltották fel vele. Ez az egyik legnagyobb pénzjutalommal járó elismerés, amelyet kizárólag esszéisztikus-filozófiai munkákért adományoznak.

A díj odaítéléséről Naumburg és a svájci Bázel önkormányzata, a svájci Elisabeth Jenny Alapítvány, a Friedrich Nietzsche Alapítvány és a szintén naumburgi központú Nietzsche Társaság képviselőiből álló zsűri dönt. Minden második évben adják ki, eddig Martin Walser világhírű német író és Wolfram Groddeck svájci irodalomtudós kapta meg.

Végső búcsút vettek Heller Ágnes filozófustól

A Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja július 19-én hunyt el 90 éves korában.

A naumburgi alapítvány és társaság Friedrich Nietzsche 19. századi német filozófus életművével foglalkozik, működtet a többi között egy dokumentációs központot, amelynek gyűjtőköre a Nietzsche-recepció. Tevékenységük központja azért Naumburg, mert a filozófus ebben a szász-anhalti kisvárosban töltötte élete nagy részét, gyermek- és fiatalkorát, és utolsó éveit.

Heller Ágnes július 19-én, kilencvenéves korában hunyt el. A Széchenyi-díjas filozófust, akadémikust július 29-én helyezték végső nyugalomra a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben.

Heller Ágnes élete utolsó interjúját a Neokohn-nak adta:

Heller Ágnes: Orbán a hatalomért az antiszemitizmust sem vetné meg

Az Európai Unió esetleges felbomlása háborút hozhat a kontinensnek — véli a 90 éves filozófus. Interjúnk.