Számos volt kommunista országban egyáltalán nem, vagy nem megfelelően emlékeznek a Soá zsidó áldozataira, sokszor elkendőzve a helyi kollaboránsok felelősségét — írja a JTA.
Litvánia fővárosában, a korábban Népirtás Áldozatainak Múzeuma névre keresztelt intézmény alig említi meg az ország közel egész zsidó lakosságát érintő, nácik és helyiek által kivitelezett tömeggyilkosságot, helyette a szovjet uralom borzalmaira koncentrál — írja a JTA beszámolója alapján a The Jerusalem Post.
Az ország második legnagyobb városában, Kaunasban egy másik úgynevezett „múzeum” fesztiválokat és nyári táborokat szervez egy volt koncentrációs tábor területén, ahol a zsidó áldozatokra egy árva tábla sem emlékeztet.
Ukrajna sem teljesít sokkal jobban a területen, a dniprói „Tkuma” holokauszt múzeum egyik ellentmondásos kiállítása a zsidó közreműködést igyekszik bemutatni azokban a szovjet politikai döntésekben, melyek a hatalmas éhezésbe, a Holodomorba torkolltak, egy évtizeddel azelőtt, hogy a nácik elkezdték volna élete léptetni a „végső megoldást.”
Románia és Ukrajna fővárosaiban, ahol a nácik és kollaboránsaik több mint 1,5 millió zsidó meggyilkolását szervezték meg, továbbra sem található egyetlen nemzeti holokauszt múzeum sem, mivel a belharcok megakadályozták megnyitásukat.
E három ország csupán néhány példa egy szélesebb körű trendre, ami Kelet-Európában kibontakozni látszik, melynek keretében számos intézmény, melyeknek kitűzött célja a társadalom holokausztról való tájékoztatása, inkább trivializálja, kiforgatja vagy éppen teljesen ignorálja azt.
Bukarestben egy nagylelkű önkormányzati tervként 2016-ban indult holokauszt múzeum-projekttel kapcsolatos viták idén tovább romlottak. A város polgármester-helyettese, Aurelian Badulescu azzal fenyegetőzött, hogy Ion Antonescunak, egy Hitlerrel kollaboráló második világháborús vezetőnek mellszobrot avat.
Sokak szerint kijelentésével szándékosan a helyi zsidósággal kapcsolatos rosszindulatát fejezte ki.
Az önkormányzat egy központi épületet, egy volt bankot nézett ki a projekt számára, ajánlatuk azonban nem került elfogadásra. A terv ellenzői a külvárost tartották volna megfelelőbb helyszínnek az intézmény számára. Badulescu a múzeum működtetésével megbízott romániai Elie Wiesel National Institute for Studying the Holocaust és az MCA Romania antiszemitizmus-figyelő szervezet tiltakozásai következtében jelentette be Antonescu mellszobrával kapcsolatos terveit.
Badulescu azonban nem állt meg itt, levelet is írt Maximilian Marco Katznak, az MCA Romania szervezet vezetőjének, hogy „menjen vissza oda, ahonnan jött.” A fővárosba tervezett múzeum jövője továbbra is bizonytalan tehát.
A kelet-európai holokauszt emlékezési kutúra működési zavaraiban a kulcsszerepet mégis a nácik által megszállt területek bűnrészességének fehérre mosására tett kísérletek adják
— állítja Dovid Katz vilnai holokausztkutató.
Számos kelet-európai múzeumban a fent említett trend elhallgatáson keresztül valósul meg. Jó példa erre a liván Ukmerge múzeuma, ahol pontos adatokkal szolgálnak a lemészárolt zsidók ezreiről, anélkül, hogy bárhol említést tennének arról, ki is végzett velük (helyi kollaboránsok).
Egy másik, még szofisztikáltabb technika Katz szerint a „dupla népirtás”-tétel, melynek során összemossák a holokauszt és a szovjet megszállás áldozatait: szerinte sokszor az utóbbi árnyákot vet az előbbire, mint például az a vilniusi népirtási múzeumban is tapasztalható.
A „dupla népirtás” mögött húzódó logika abban a népszerű kelet-európai felfogásban gyökerezik, hogy a zsidók valamiféleképp felelősek voltak az ellenük irányuló ellenségességért a holokauszt során. Az elmélet a kommunista atrocitásokért hibáztatja őket, még mielőtt a nácik átvették volna az irányítást a Szovjetuniótól.
Nyugat-Euróban is széleskörű kollaboráció volt a nácik és a helyiek között, azonban a második világháború után, illetve a felszabadítás után elindult egy hosszú elszámolási folyamat — írja a lap. A kontinens keleti részén azonban egy brutális és antiszemita rezsim — a Szovjetunió — vette át a hatalmat, mely a holokauszt áldozataira egyedül mint „szovjet állampolgárokra” volt hajlandó emlékezni — mondja Felicia Waldman bukaresti holokauszt-szakértő.
Emiatt csak az elmúlt 20 évben képeztek ki valódi holokauszt-kutató történészeket a régióban. A kommunista rezsim öröksége azonban sokaknak megnehezíti, hogy belássák, mi is történt valójában, hisz országukat áldozatként, nem pedig tettestársként látják, emellett a nemzeti büszkeség is komoly akadályozó erőként jelenik meg.
Kelet-Európában, de kifejezetten Ukrajnában és Litvániában tapasztalható, hogy a nácik oldalán harcoló, zsidó embereket gyilkoló kollaboránsokat nemzeti hősökként ünneplik, mivel felvették a harcot a Szovjetunióval szemben — emlékeztet a portál.
A bűnrészesség keserű piruláját a zsidómentők szerepének túlzott kiemelésével is igyekeznek ellensúlyozni a múzeumokban. Az elmúlt években számos intézményt szenteltek csupán az ő emléküknek olyan országokban, ahol kifejezetten nagy volt a kollaboránsok száma, mint például Rigában, Lettországban, Litvániában, illetve Lengyelországban, ahol helyileg 70 000 világ igazát ismernek el, míg a Jad Vasem izraeli holokauszt múzeum csupán 7000-et.
A cikk említést tesz a magyarországi Sorsok Háza projektről is, utalva arra, hogy az a koncepció körüli viták és a zsidó közösség vitái miatt még nem nyithatott meg, továbbá utal a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely korábbi finanszírozási gondjaira, illetve Bayer Zsolt antiszemita publicisztikájára.
