Sanders: Amerika használhatná az Izraelnek adott segélyt az ország irányváltásának elérésére

Bernie Sanders demokrata szenátor és elnökjelölt szerint az amerikai támogatások segítségével kell nyomást helyezni Izrael kormányára, hogy változtassa meg irányát.

Sanders egy baloldali podcastnek, a Pod Save Americanak adott interjút, amelyben rákérdeztek a vermonti szenátor Izraellel kapcsolatos nézeteire.

„A politikánk nem lehet mindig csak pro-Izrael, pro-Izrael, pro-Izrael. Az egész régiót támogatnunk kell, az összes embert támogatnunk kell”

— mondta a politikus.

Hozzátette:

az Egyesült Államoknak „abszolút” használnia kéne az Izraelnek adott katonai segélyt, hogy nyomást gyakoroljon a zsidó állam kormányának politikájára.

Bernie Sanders kitért arra is, hogy Szaúd-Arábiával kapcsolatban nem értett egyet Hillary Clintonnal, a szocialista politikus szerint ugyanis a szaúdi diktatúrát nem kellene Amerikának támogatnia — írja a i24News.

A politikus így folytatta:

„Éltem Izraelben. Hónapokig dolgoztam egy kibucban. Családom is van Izraelben. Zsidó vagyok. Nem vagyok Izrael-ellenes.”

Sanders kifejette, hogy az izraelieknek joga van a békéhez és biztonsághoz, de szerinte az Egyesül Államok az, akinek a feladata a béke megteremtése.

„Netanjahu alatt egy szélsőjobboldali kormány van hatalmon, aminek rasszista hajlamai vannak”

— jelentette ki Sanders.

Izraelt kiemelten támogatja az Egyesült Államok: az amerikai kormányzat 2016-ban aláírt egy 36 milliárdos katonai segélycsomagot, amelyet Izrael az elkövetkezendő évtizedben fog fokozatosan megkapni.

Bernie Sanders már többször ki kelt Nethanjahu ellen, akinek kormányát már korábban is rasszistának titulálta. 

Trump esete a négy nővel és a lágerekkel

Amerikában győzött a polkorrekt őrület: nem számíti felháborítónak a náci lágerekhez hasonlítani a menekülttáborokat. Seres László publicisztikája.